Szőlőművelés

Rosti bora

Rostiról már írtam, Pécsen hobbiborászkodik, és amikor valamit el akarok rontani, akkor őt szoktam felhívni, aki segít lebeszélni a hülyeségről. Szokott Cirfandli fajtabort is hozni, ami pár évvel ezelőtt is elkápráztatott mesés, gesztenyés ízvilágával, teltségével, bujaságával. Én eddig csak vacak borokkal tudtam visszakínálni, amiket ő engedelmesen megkóstolt, és nagyon őszintén elmondta, hogy mi miért nem jó benne. 

Ősszel Pécsre vitt a munka, és mivel már többször invitált, felhívtam, és megbeszéltünk egy pincelátogatást. Fogalmam sincs, miért nem készítettem képeket nála, talán mert sürgetett az idő, vagy csak mert elfelejtettem, de nagyon bánom, mert az igazi, tökéletesen rendben tartott pincéjük van Pécs fölött. A szőlő katonás, a metszés gondos, a pince takaros, pici és tiszta - mintha minden egyes négyzetcentimétert vonalzóval és porronggyal terveztek volna meg. Az a birtok, amelyhez képest egy japán kert is gondozatlan összevisszaságnak tűnik.

Ráadásul Rosti nemcsak szívvel, de ésszel is készíti a bort, így az ajándékba kapott 2008-as Cirfandli is a remek borok sorát gyarapítja. Amikor felbontottam, megdöbbentem. A pohárból olyan hűvös citrusillat áradt, mint egy rajnaiból (a jól elkészített rajnaira gondolok, nem arra, amelyiknek dohos ballonkabát szaga van). Szuszogtam egy darabig a pohár fölött, majd az első korty után arra gondoltam, hogy valami csere történhetett, a korty simán-édeskésen citrusos, mint valami karácsonyi bólé. Némi hümmögés után eltettem a hűtőbe a fél üveget. Másnapra a bor kinyílt, illatából eltűnt a cirtus, és kortyban erőteljesen megjelent a korábbi Rosti Cirfandlikra jellemző szelídgesztenyés ízvilág. Hihetetlen, mennyit képes változni, fejlődni ez a bor egy nap alatt. Mostmár tényleg össze kell kapnom magam, mert állati kínos, hogy nem tudom hasonló jó borral visszakínálni azt, akitől ilyen jó borokat kapok.

(A bejegyzés javítva a komment alapján.)

Tényleg megvan a technológia

Az első bejegyzésemet valamikor 2006-ban írtam, tehát öt év telt el, mire sikerült technológiai hibáktól mentes bort készítenem. Az út rögös volt, és talán érdemes a legnagyobb ostobaságaimat összegyűjteni azért, hogy akik belekezdenek a borászkodásba, ne kövessék el az általam elkövetett hibákat.

Csendes hétköznapok

Annak ellenére, hogy mostanában nem nagyon van kedvem írni (ha az ember egész nap felhasználói kézikönyvön dolgozik, akkor csak ritkán van kedve esténkét blogot szerkeszteni), hallgattam a hívó szóra, és részt próbáltam venni a Nemzeti Együttműködés Rendszerében.

Írtam a Parlament Mezőgazdasági Bizottságának Szőlészeti- és Borászati Albizottságának vezetőjének egy e-mailt, amelyben arról érdeklődtem, hogy vajon lehetséges-e a történelmi magyar fajták telepítési korlátozását olyan módon szabályozni, hogy azokon a területeken, ahol a fajtát a filoxéra vész előtt bizonyíthatóan termesztették, ott ezentúl is termeszthető legyen. Balogh Zolival, a Somlói Apátsági Pince tulajdonosával sokat polemizáltunk már ezen a témán, szerinte vicces, hogy Sárfehér somlói nem termeszthető Somlón, mire én azzal szoktam replikázni, hogy Tihanyban pedig nem engedélyezett a Tihanyi fekete/kék.

Az egyetemen a marketing vizsgára három mondattal készültem, amelyből az egyik így hangzott: teremts egy új piaci szegmenst, és te lehetsz az első benne. Talán a Gohér piacán kisebb a tolongás, mint a Cabernet Sauvignonén, nem tudom, de mintha az olaszok, spanyolok nem a francia világfajták másolásában látnák a jövőt manapság, sőt, maguk a franciák is elgondolkoznak a világfajták helyett a régióban korábban leváltott fajták visszatelepítésén. Az állattenyésztésben már van olyan program, amely az őshonos állatok tenyésztésben tartását támogatja, sajnos a szőlészetben egyelőre még a tűrésig sem jutottunk el.

Szeptember vége óta egészen megszoktam a válaszlevélre várást, érzem, fog ez menni tovább is.  

Hejesbítés

Savra szüretelni: faszság

Sok jó nagy marhaságot hallottam már életemben, ezek között azonban talán a legnagyobb a savra szüretelés elmélete. Több, elismert szakirodalom szerzője is elmehet a kurva anyjába, mert nagyjából amit ebben a támakörben összehordtak, az a hozzánemértő gyökérség és a a kirívó balfaszság között van félúton. Először is: baromira nem igaz, hogy a must forrása során az eredeti savtartalom 10%-a elvész. Nem vész el. Annyira nem, hogy igaz az az elsőre hihetetlennek tűnő állítás, hogy egyes esetekben a savtartalom nő. Nálam is nőtt, 6,5-ről egészen 7,5-re.

Persze minden rosszban van valami jó. Egyrészt tudom, hogy az új szőlő ebben a termesztéssi rendszerben nem fog érdemben működni. Gyorsan át is állok Lens Moser művelésre. Másrészt az új szőlőt már eleve így alakítom ki. Harmadrészt világos, hogy aszályban a szőlő ugyanolyan semmitnemérő, ízetlen termést hoz, mint monszun idején. Kóstoltam most is szőlőket, ízük alig volt, ellenben egy szalmára jellemző aroma dominálta az egészet. Negyedrészt elhúzódó virágzásban csak a legalsó a fürtöket kell meghagyni, akármilyen madárkásak is. Ötödrészt a szüretnél egyáltalán nem szabad figyelembe venni a savmérés eredményét. Hatodrészt aki a szüret előtti savmérésről egyáltalán beszél, azt minden különösebb köntörfalazás nélkül egyszerűen tarkón kell fosni.

Ilyenkor télig az izgatott várakozás ideje jön, hogy vajon hogyan is alakul a bor. Szerencsére idén megkíméltem magam ezektől az izgalmaktól, amikor úgy döntöttem, hogy nem hagyom a savakat elégni. Úgyhogy tavaszig ezen a blogon nem találkozunk.