Szőlőművelés

Refraktométer Karácsonyra

Már régóta fájt a fogam egy refraktométerre, mert amikor az ember cseppent és belenéz, az pont olyan, mint amikor Nelson Admirális kémlelte távcsövén keresztül a spanyol Armadát. Van ebben valami ősi férfierő .... vagy egyszerűen csak lehet menőzni a még kicsit sem érdeklődő jámbor helybéliek előtt. A Jézuska a FALKO Bt. által forgalmazott refraktométert tette a fa alá, ami tökéletes ajándéknak bizonyult.

Apróbb bosszúságok azért akadtak, pl. a műanyag doboz patentzárát csak egy kiskanállal sikerült kinyitnom. A szőlőben eddig nem hordtam ilyesmit magamnál, és nem mondom, hogy nem érintett meg az az életérzés, ami Rejtő Jenő Látjhatatlan Légió c. könyvéből árad, amikor a sivatagi felszerelés összeállításánál jó ötletnek tűnik a gumikesztyűk biztosítótűvel való rögzítése a teniszütőkhöz, de nem az az ember vagyok, aki ne tudná élvezni az efféle béna dolgokat is. A tok rejtett egy használati utasítást is, amely annyira vacak volt, hogy már nem is sajnálom, hogy a kibontás után azonnal elvesztettem. Mivel az elmúlt évem a felhasználói kézikönyvek írása körül forgott, pontosan megértem, hogy a gyártó miért nem fordított öt percnél többet a használati utasítás elkészítésére: egyrészt elképesztő kín normálisan megírni, másrészt minden esetleges erőfeszítés ellenére sem szokott normálisan sikerülni. Ennek megfelelően az egyébként minimalista honlapra még az sem került fel, ami van - hiszen teljes képtelenség azt feltételezni, hogy egy papírfecni elveszhet. 

Értéket teremteni

Az egyik legnagyobb felelősségünk a természeti környezet átalakítása. A mezőn való gazdálkodás lényegében a talaj termőképességének megőrzéséről szól - a javak előállítása másodlagos. Aki nem így lát neki a gazdálkodásnak, az tönkreteszi a környezetét, és lényegében ellehetetleníti a következő nemzedékek megélhetését: gondoljunk a görög tengerhajózás miatt lekopaszított hegyekre, amelyek ma puszta sziklaként meredeznek, vagy a hortobágyi libatelepekre, ahol a guano a növényzet számára áttörhetetlen szikes kérget alkot, vagy a kínai agyonmérgezett, és a túlzott vízkivétel miatt kiszárított folyamokra.

Ilyen volt ... ilyen lesz.

Valahogy nem kérdés, hogy az emberi beavatkozástól mentes táj szép. Lehet azon vitázni, hogy a zordon Kárpátoknak a fenyvesekkel vadregényes tája vagy az Alföld tengersík vidéke a szebb, de az efféle meddő vitákkal az emberiség többsége csak addig foglalkozik, amíg elolvassa az erről szóló kötelező irodalmat. Magával a szépséggel viszont mindenki foglalkozik, éppen ezért hatványozottan jelenkezik a felelősségünk akkor, amikor a szép természeti környezetbe (mondjuk egy nemzeti park területére) építkezünk.

Persze nem minden természeti környezet érintetlen - elődeink is építkeztek. A funkcionalitás kizárólagossága, az olcsó kivitelezés vagy egyszerűen a szépségre való törekvés hiánya egyaránt eredményezhet középszerű vagy ronda építményeket - míg igazán szép épületek is állhatnak lepusztultan. Az építész szakma csúcsa, ha egy építményben a funkcionalitás és a szépség egymásra talál. Szépet széppé felújítani olyan igényesség, ami tiszteletet érdemel. Középszerűből szépet tervezni talán ennél is több. Az építészet mesterfoka. 

Erről szól ma a borászat is: a közepes semmilyenségből kilépve valami jobbat, szebbet alkotni. 

Így építkeztek ti

Rosti bora

Rostiról már írtam, Pécsen hobbiborászkodik, és amikor valamit el akarok rontani, akkor őt szoktam felhívni, aki segít lebeszélni a hülyeségről. Szokott Cirfandli fajtabort is hozni, ami pár évvel ezelőtt is elkápráztatott mesés, gesztenyés ízvilágával, teltségével, bujaságával. Én eddig csak vacak borokkal tudtam visszakínálni, amiket ő engedelmesen megkóstolt, és nagyon őszintén elmondta, hogy mi miért nem jó benne. 

Ősszel Pécsre vitt a munka, és mivel már többször invitált, felhívtam, és megbeszéltünk egy pincelátogatást. Fogalmam sincs, miért nem készítettem képeket nála, talán mert sürgetett az idő, vagy csak mert elfelejtettem, de nagyon bánom, mert az igazi, tökéletesen rendben tartott pincéjük van Pécs fölött. A szőlő katonás, a metszés gondos, a pince takaros, pici és tiszta - mintha minden egyes négyzetcentimétert vonalzóval és porronggyal terveztek volna meg. Az a birtok, amelyhez képest egy japán kert is gondozatlan összevisszaságnak tűnik.

Ráadásul Rosti nemcsak szívvel, de ésszel is készíti a bort, így az ajándékba kapott 2008-as Cirfandli is a remek borok sorát gyarapítja. Amikor felbontottam, megdöbbentem. A pohárból olyan hűvös citrusillat áradt, mint egy rajnaiból (a jól elkészített rajnaira gondolok, nem arra, amelyiknek dohos ballonkabát szaga van). Szuszogtam egy darabig a pohár fölött, majd az első korty után arra gondoltam, hogy valami csere történhetett, a korty simán-édeskésen citrusos, mint valami karácsonyi bólé. Némi hümmögés után eltettem a hűtőbe a fél üveget. Másnapra a bor kinyílt, illatából eltűnt a cirtus, és kortyban erőteljesen megjelent a korábbi Rosti Cirfandlikra jellemző szelídgesztenyés ízvilág. Hihetetlen, mennyit képes változni, fejlődni ez a bor egy nap alatt. Mostmár tényleg össze kell kapnom magam, mert állati kínos, hogy nem tudom hasonló jó borral visszakínálni azt, akitől ilyen jó borokat kapok.

(A bejegyzés javítva a komment alapján.)

Tényleg megvan a technológia

Az első bejegyzésemet valamikor 2006-ban írtam, tehát öt év telt el, mire sikerült technológiai hibáktól mentes bort készítenem. Az út rögös volt, és talán érdemes a legnagyobb ostobaságaimat összegyűjteni azért, hogy akik belekezdenek a borászkodásba, ne kövessék el az általam elkövetett hibákat.