Tavaly decemberben azzal a reményteli bizakodással néztem a jövőbe, hogy az idei év minden szempontból sikeres lesz. De júniustól kezdve minden egyre nehezebb lett, és szeptemberre eljutottam a mélypontig. Ekkor ünnepeltem a fél évszázados fennállásomat, és mintha az őrangyalom kivett volna némi szabadságot a következő ötvenes előtt: elkezdett minden megrogyni körülöttem.
Napforduló - Kezdődik az új év |
Idén tavasszal lepalackoztuk az első olyan borunkat, amelyik úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Erről nagyon sok jó visszajelzést kaptunk, de elkövettem egy komoly hibát: a kénszintet nem sikerült egyenletesen fenntartanom - ennek eredményeképpen a góhér beindult a palackban. A furmint, sárga muskotály és öregszemű sérfehér fajták viszont még szépek, bár a badacsonyi borbírálók szerint nem elég jó a furmintom ahhoz, hogy dörgicsei furmintnak lehessen nevezni.
Az év meteorológiai szempontból borzalmasan alakult. G. Péter kommentjét idézem, apróbb módosításokkal:
Júliusban már világossá vált, hogy a szőlőt idén az általam használt bio védekezéssel nem fogom megvédeni. Nem azért, mert elrontottam (3 naponta járt a gép csúcsidőben permetezni), hanem mert a 3 éves szőlő annyira gyenge, olyan mértékben fogékony a fertőzésre, hogy sem én, sem a felszívódó szereket használó kollégák sem igazán tudtak mit tenni. A feleségem beállt szőlője egyetlen, ami rothadó, vagy lisztharmatos szem nélkül fordult az őszbe - holott tavaly(!), amikor az volt három éves, erősen meg kellett küzdeni érte.
Ugyancsak világossá vált, hogy az öreg szőlők felújítása (jelentős tőkehiány esetén) árutermelési céllal pénz- és időpocsékolás. Az öreg tőkék közé pótolni szinte lehetetlen, az eredeti klónok szinte biztosan nem állnak rendelkezésre a pótláshoz, a fiatal és az öreg tőkék eltérő időben teremnek, a támrendszer modern gépesítéssel művelhetetlen ... nem sorolom tovább. Így elhatároztuk, hogy a régi vágókat felújítjuk. Ebben óriási szerencsém van: sikerült oltványt szereznem - talán, mert két helyen is van oltványunk, de egyiket sem kaptam még meg.
A szőlészeti tudásunk és gépparkunk bérbe adása is vegyes sikerrel zajlik. Vannak, akik megfogadják, amit mondunk - ott szép eredményeket érünk el. És vannak, ahol a pénz vagy a hit hiányzik - ott förtelmes dolgok kerekednek ki a történetből. Ebbe belefáradtam. Ha a gazdának mindegy, hogy milyen a szőlője - akkor én sem fogom a szívemre venni. Annak pedig nincs értelme, hogy háromszor annyi erőforrást áldozzunk egy olyan a munkára ami az azt kettővel megelőző munkamenet során nem lett előkészítve. Mire gondolok? A rossz támrendszerben álló szőlőt nehéz fattyazni, leválogatni, szüretelni. A rosszul metszett szőlő zöldmunkái borzasztó erőfeszítést igényelnek. Régi paraszti szőlőre kitalált talajmunkák a szőlő talajának erózióját okozzák. Nincs kedvem idegeskedni olyan területekért, ahol elmarad a kapálás, és emiatt decemberben kellene kezdeni valamit a sorokba nőtt másfél méteres ecetfákkal. Ennek folyományaként most olyan kliensekből építjük újra az ügyfélkört, akik megfogadják a tanácsaimat. Jelentkező van bőven: folyamatosan működik a rosta.
HDMZVSRHLY |
És ezt követte az év legdurvább kudarca. Vettünk egy két évszázaddal ezelőtt épül gyönyörű kis házrészt Dörgicse főterén, a templommal szemben, ahol egy olyan kis kávézó-borozót akartunk kialakítani, ami az olasz kisvárosokat jellemzi. Pár asztal, egy igazán finom kávé, csak a saját (dörgicsei) borok, és croissant - az a leveles, omlós csoda, amelynek sós változata kávéhoz és borhoz egyaránt finom. Becsületesen szóltunk a szomszédnak, hogy mit szeretnénk - aki hódmezővásárhelyi lakosként akár két teljes hetet is tölt Dörgicsén nyaranta. Jöttek a hülye kifogások, hogy nem akarnak dohányfüstöt (nem is lehetne), hogy reggel csörömpölés lesz a pakolásnál (miért lenne) futkároztak fűhöz-fához, hogy vegyék meg inkább ők helyettünk ... majd éltek az elővásárlási jogukkal, és elütöttek bennünket a lehetőségtől, hogy teremtsünk Dörgicsén legalább egy olyan helyet, ami nem a falu kocsmája színvonalon válhat közösségi térré. És erről a kifinomultság olyan nagykövetei döntöttek Hód-Faszom-Mezővásárhelyről, akik Egerből visznek magukkal bort a horvátországi nyaraláshoz. A feleségem álma összetört (ő szerette volna nagyon ezt a kis boltot) - Dörgicse marad skanzen-település.
A szüreti rémálomról már meséltem - nem ragozom tovább. A boraim magukon viselik az évjárat szörnyűségeit: nehezen igazodnak, de legalább megtanultam a kénezés fontosságát. Már tavaly rájöttem, hogy borász nélkül ez nem megy. Az idei év tanulsága, hogy olyan borász kell, aki helyben él, aki bármikor rá tud nézni a pincére. Aki elkötelezett abban, hogy jó alapanyagból kivételes bort készítsünk. Nem merem elkiabálni, de azt hiszem, sikerült posztra igazolnunk (ez sportnyelven azt jelenti, hogy megtaláltunk pont azt az embert, aki a hiányposztot képes betölteni). Jövőre már szőlőt is fogunk eladni - most kezdtem a vevők összegyűjtését (akinek kell ultrajó termőhelyről dűlőfaggató furmint, sárga muskotály, az jelentkezhet!) Cél: a plusz nulla elérése. Egy volt évfolyamtársammal elkezdtük a brand építést - előre szólok, ne lepődjön meg senki, ha egyszer csak mérhetetlenül Aranysörte márkafüggő lesz.
Belevágtam Becce dűlő revitalizációs projectjébe az általam elképzelt módon: felvettem a kapcsolatot néhány telek gazdájával, és felajánlottam, hogy telepítek szőlőt a területükre. Az elgondolás sokféle reakciót váltott ki: ostoba hallgatást, beleegyezést majd meghátrálást, beleegyezést és korrekt együttműködést, valamint mindenféle elkerülő és/vagy látszattevékenységet, amelynek az a célja, hogy inkább ne történjen semmi. Ezt úgy kell elképzelni, hogy vannak telkek, amelyeket erdőszerűen benőttek a fák - de hiába ajánlom fel a tulajdonosnak, hogy megveszem, inkább megtartja, mert "jó lehet az még valamire". A legnagyobb meglepetés ezen tulajdonosok sorában kétségtelenül a dörgicsei önkormányzat volt, akitől szerettem volna megvenni egy mellettem fekvő erdős telket - de a helyiek foglalkoztatása kevésbé fontos szempont, mint gondoltam.
De azért a Jézuska idén Karácsonyra is meglepett valamivel: a pontosan kettő évvel ezelőtt elnyert mezőgazdasági gépbeszerzési pályázatom kifizetéséről döntött az Államkincstár. Erről is írtam már: négy évvel ezelőtt kezdtük a gépesítést, a traktort, a talajfúrót, a tárcsát, a kapás kultivátort, kis traktort, a sorvető gépet, hengert, a mulchert olyan években vettük meg, amikor még nem hitték el, hogy szőlőt akarok termelni (mert bár volt földem, telepítési engedéllyel, de nem volt beültetve), vagy a pályázat egész egyszerűen elfelejtődött (mert fontosabb volt átszervezni a dolgokat, mint működtetni). Így a gépparkom kétharmadának beszerzésekor még esélyem sem volt pályázni. Pont két évvel ezelőtt nyertünk (papíron) tőközművelőre és permetezőre hozzájárulást, amit idén nyáron ellenőrizni is kezdtek, és most lett belőle kifizetési ígéret - hihetetlen adminisztrációs és vállalások terhe mellett. Mondok egy példát: készítenem kellett egy tervrajzot a komposztálóról, ami igazolja, hogy komposztálunk - a kész komposztsiló fotója nem volt elég. Nem lehet elégszer mondani: ez a pályázati rendszer egyszerűen nem működik, gátja a fejlődésnek.
Bumaga jeszt? Ha van "tervrajz" - van komposztálás. |
Ez az év a letisztulás éve volt. Nincs energiám egyoldalú kapcsolatokra. Majd talán pár év múlva lesz, de most nincs. Nem akarok másokat noszogatni arra, hogy csináljanak valamit a földjükkel. Majd szólnak, és ha elég elkötelezettnek látom őket, akkor elgondolkozom a közös munkán. Elengedem azokat a szőlőket, amelyekkel hasztalan küzdöttem éveken át - újratelepítem őket, mert az új szőlőt sokkal hatékonyabban lehet művelni. Olyan ez az év, mint ez elvadult szőlő: most van ideje a visszametszésnek. És a gondolatokat rendezve azon kapom magam, hogy megint töretlen optimizmussal nézek a jövőbe.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.