Az irtózatos aszály ellenére szépen növekszik a szőlő, legalábbis ami a beállt rizlinget illeti. Mivel a meteorológia azt hitte, hogy ez a hét esővel fog eltellni és közben 25 fok körüli meleg lesz, ezért megpermeteztük a szőlőt Quadrissal, ami a szőlő leveléhez kötődik (mezosztémikus szer), és gátat vet a meleg, párás időt kedvelő gombák fertőzésének. Egyik reggel esett is, majdnem három csepp, valami borzalmas zivatar (a zivatar a villámlás-dörgés neve, nem feltétlenül kíséri eső) közepette - azaz a védekezés felesleges volt. Könnyű hétfőn totózni, ez a programozott növényvédelem átka.
Krisztián permetezi a rizlinget |
A hétvégére megbeszéltem a sárfehér átoltását, ezúttal magam csináltam, hanem megbíztam egy ezzel foglalkozó asszonyt, Márkus Mónikát, hogy ha már úgyis Aszófőn dolgoznak, lenne szíves átoltani. El is jött az öccsével meg a két hónapos kislányával (aki a kocsiban aludt, míg anyu dolgozott) és valami elképesztő sebességgel átoltották az összes tőkét, amire volt oltóvesszőm. Ők a ferde metszlapos technikát alkalmazzák, és gumival kötözik meg az oltást.
Az oltást fel lehetett volna venni videóra is, de sajnos nem volt olyan zársebességű kamerám, amivel a kolibri szárnyának mozgását szokták filmezni. Korán keltünk, reggel nyolcra már a fattyazással is készen voltam. Egy 10-20 cm körüli hajtást hagytam az oltás mellett, amint kihajt a csap, le kell kopasztani a szőlőt, hogy csak az új hajtás fejlődjön.
A tavalyi oltásokat is lefattyaztam. A sárfehér életerős fajtának tűnik, mert azok, amelyek két hete még nem tudták eldönteni, hogy kihajtanak-e vagy sem, többségükben a túlélés mellett döntöttek, közös szerencsénkre. A újonan ültett tőkék szinte mindegyike már leveles állapotban van, szóval sárfehér ügyben nem állok annyira rosszul, mint hittem.
Sárfehér átoltás fattyazás után |
Góhér fronton viszont nagyon gáz minden: az oltóvesszők, amiket szedtem nem lettek jók, így nem lett egyetlen oltvány se belőle, és amit kaptam vesszőt, azok alig másfél sorra lettek elegendőek. Néhány (4-5) átoltásom élte túl a telet, ez borzasztóan rossz arány. A juhfark sorban a kis tőtkék szépen fejlődnek, a sárga muskotály is vidáman hajt. Ez utóbbi jövőre talán termőre fordul. Ez a fajta nagyon nehezen viselte a tavalyi esők után a mészklorózist. A rizling is vidáman élvezi a napsütést: nő mint a gomba.
Az aljára marad a cukor: anyukámon úrrá lett a fogyasztói társadalmakra oly jellemző vásárlási láz, így a szomszédtól vett nekem egy esőgyűjtő hordót az ellopott helyett. És ha hiszitek, ha nem, a Hivatal végre engedélyezte a pince építését, már csak a fellebbezési határidőt kell kiülni.
Az új esőgyűjtő hordóm |
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.