Az idén valami elképesztően szeles az idő mifelénk: tőlünk kb. 30 kilométerre ÉNY-ra megdől az országos szélrekord kb. két hete (ez elintézte az induló hajtások egyik részét) majd a múlt héten mindössze 60 kilométeres szél rendbe tette a maradékot. Most olyan vegyes a kép, amilyen csak lehet: egyes tőkéken rügy, a másikon félméteres hajtás van - fogalmam sincs, lehet-e így oltani. Felteszek pár képet, majd a szakember jól ránéz, és megmondja mit lehet tenni.
Vegyes összkép |
A hét közepén elég aggasztó hírek érkeztek Dörgicséről, ugyanis tőlünk kb. 30 kilométerre lévő Kab-hegyen megdőlt az országos szélrekord, 163 km/órás szélsebességgel. Pont a szélirányba estünk, így nem sok jóra számítottam az ültetvénnyel kapcsolatban. Nos, a kár tényleg nem kicsi, de több tényező együtt ad okot homlokráncolásra.
Letört vessző |
A szabadban végzett munkák mellett a borokra is oda kell figyelni. A pincébe beállítottuk a vadonatúj hordókat, amelyeket Mlinkó István hozott el a Kádár Hungarytől. A 400 literes hordó olyan nehéz, hogy ketten kellettünk ahoz, hogy a kocsiról leemeljük. Nagyszerűen mutatnak a pincében. Egyelőre azt beszéltük meg, hogy az első bor forralásra köcsönadom a Pántlikának, így a következő alkalommal már csökkentett dózisban kapja a borom a fás ízt. Emellett szeretnék még használt hordót is venni, így - reményeim szerint - lényegesen jobban tudom szabályozni a fás ízt a borban.
Új hordók |
A szőlőmmel több terülten nem vagyok elégedett, ezek egyike az a pazarlás, amit a metszés után kihordott és eltüzelt szeprente jelent. A levágott vesszők visszajuttatása több szempontból is jót tesz a talajnak: egyrészt pótolja annak kálium tartalmát, másrészt életteret ad a szaprofitáknak (így a talaj élővilága dúsabb és változatosabb lesz), harmadrészt javítja a telejszerkezetet, ami egy olyan kötött agyagos talaj esetén, mint az enyém, különösen fontos.
Szecskázás |
Az eddigi "borászati" ténykedésem legnagyobb baklövését rögtön a legelején követtem el, amikor rossz hordót választottam. Akkoriban még semmilyen ismerettel nem rendelkeztem a jó hordót illetően, így - nagyjából - találomra választottam kádárt. Ez a hiba döntően meghatározza boraim minőségét, így idén az összes hordómat ki kell dobnom, és újra (egészen pontosan újra és használtra) kell cserélnem őket. Ugyanazt a hibát nem követhettem el mégegyszer, így másodszorra a lehető legalaposabban igyekeztem felmérni a hazai kínálatot, így - több ajánlás után - akadtam a Kádár Hungary cégre.
Kalydy András |
Utolsó kommentek