Szőlőművelés

Mélyszántás

Krisztiánnak, a napszámosnak kiadtam a feladatot: a jövő évi füvesítés előtt mélyszántást végzünk. Egy hete voltam a szőlőben, megnéztem a munkát, majd megkértem, hogy jöjjön föl a hegyre, mert meg kell beszélnünk valamit. A blog első rejtvénye következik: mit láttam, ami miatt azonnal beszélnünk kellett?

Átoltott szőlők ősszel

Még a múltkor, amikor Dörgicsén voltam, végignéztem az átoltott szőlőket. Elég jó az eredési arány az átoltott tőkékből: meg kell mondanom, hogy ha a tavaszi szélvihatok nem rendeztek volna akkora pusztítást, mint amekkorát, a szőlőm legalább 80%-a már az új fajtákból állna. De egyszerűen nem volt mibe oltani - a visszavágott szőlők fiatal hajtásait mind letörte a szél. Ezért most legfeljebb 50-60%-os fajta-beálltságról beszélhetünk.

Az átoltások jó állapotban vannak, a képen látható vesszőn még kivehető a zöldes színű V alakú bevágás, és a fás ék alakú oltócsap. Az oltószallag "lerobbant" a vesszőről annak megvastagodása közben, így vált láthatóvá a kalluszosodás, azaz a hajtás és vessző összeforrása. A gyors kalluszképződéshez meleg és pára kell - hát idén ebben nem volt hiány. Nézzétek, milyen szép, robosztus hajtást hozott az oltás!

Gémóver

Idénre annyi. Hétvégén megnéztem a szőlőt: kb. 90%-ban rothadt. Az ép szemek között alig akadt jóízű, általában enyhén savanykás, vízízű szemek voltak, enyhe kesernyés kiegészítéssel.

Talán ez a jó szüreti technológia?

A szüreten sok minden múlik, még a kisebb termesztési hibák is korrigálhatók (pl. a rothadó szemek kiválogatásával). Ezidáig a hagyományos, paraszti technológiát követtem, a folyamatos beszélgetések hatására azonban most mintha összeállni látszana a kép egy olyan szüreti technológiáról, ami elegáns, mégis természetes bort adhat.

Szüret előtti hírek

Ez a hétvége olyan klassz volt, aminél nehezebb jobbat elképzelni. Pedig nem úgy indult, ugyanis egész szombaton esett az eső. Hiába volt megbeszélve, hogy letesszük az oszlopokat az új villanypásztornak, pótoljuk a hiányzó tőkéket - csak ültünk a szobában, és néztük a tévét, semmit nem lehetett csinálni.

Vasárnapra végre elált az eső, és nekifogtunk az új területet körülvevő villanypásztor oszlopainak lerakásához. Nemhiába áztatta át a talajt az egy hetes szakadatan eső, hihetetlenül könnyen sikerült lerakni az oszlopokat. Délre készen lettünk, és megkértem Krisztiánt, hogy motoros kaszával (alias "pörgővel") nyírja le a füvet az oszlopok környékén, mert délután a gyerekekkel akartam előkészíteni a másnapi kábelezést, és a fű még nagyon vizes volt.