Úgy általánosságban azt vettem észre, hogy a Balatoni furmintok mintha kevésbé lennének illatosak, mint a tokaji testvéreik. Talán azért, mert a nagyobb meleg miatt korábban szüretelnek, így kevesebb idő jut az illatanyagok kialakulására. Erre valamit majd ki kell találni - talán a lombozat megkurtítását -, de elég fontos lenne, hogy ezen a borvidéken is szülessenek illatgazdag száraz furmintok. A kóstolt tételek közül kiemelkedően jó volt a Pálffy pince pezsgője.
A film közepén egészen durva párhuzamot láttam kis falunk, Dörgicse, és a filmbéli kisváros halála között. Ami Amerikában a palagáz, az idehaza a Balaton. A magyar falvak elsorvasztása a kommunista rezsim agyszüleménye volt. Először a beszolgáltatási rendszer, majd a TSZ-ek szervezése, azután a kis falvakra kiadott építési tilalom ütött sebet ezeken a kis közösségeken. A falvakból megindult az elvándorlás, a helyben maradók megöregedtek, gyerek alig született. Azok a települések, amelyekben ma divat lett házat venni, skanzenekké válnak: az 1800-as években épült, felújított parasztházak csak nyaranta lakottak, télen a falu kihalt.
Mindenekelőtt érdemes lenne ez utóbbi cikk alapvetését (hogy “sok és jó” szőlő termett) gyorsan helyre tenni. Valóban sok szőlő termett, aminek a legtöbb esetben egészen középszerű a minősége (a Balaton-Felvidékről beszélek). Ahogy azt már korábban leírtam, nincs minőségi borszőlő termelés az országban: annyi szőlőt termel mindenki a gépesített nagyüzemekben, amennyit a vessző elbír. Egy 3-4 kilós terhelésű olaszrizling tőke nem adhat minőségi bort, hiába cukrosodik, a beltartalmi értéke (íze, zamata) nem lesz megfelelő (lásd. még: olcsó bornak híg a leve). Ezt az osztrákok tudják: ha valaki több szőlőt termel egy hektáron, mint a megengedett, a minőségromlás miatt az egész tábla szőlő értékét csökkentik. És mit olvashatunk a cikkben? A sztrájk sikeres volt, a szerződött mennyiség fölötti termést is átveszi a felvásárló, mégpedig teljes áron. Tehát nemhogy negatívan premizálnák a túltermelőket, hanem többet vesznek a középszerűből.
Az ismerős borászok mesélték, hogy előző nap volt egy szakmai önmarcangolás arról, hogy a furmint nehéz fajta - de én ezen nem vettem részt, elsősorban kóstolni akartam. Húsz meghívott borász volt, nem túl sok látogató, de a hangulat pazarul idézte a már jól bejáratott eseményeken megszokottat: a borászok beszédbe elegyedtek azokkal, akiknek éppen töltöttek, meséltek a boraikról, a kóstoló közönség illedelmesen zsongott és kóstolt. Nekem azonnal a szívembe lopta magát ez az esemény, mert sokkal több idő jutott egy-egy borászatra, és azokra az emberekre, akiknek érdemes meghallgatni a véleményét.
Utolsó kommentek