A valóság valószínűleg úgy áll össze, hogy a HNT által ajánlott áraknál 15%-kal lesz olcsóbb a szőlő, ami kb. a tavalyi átvételi áraknak felel meg. Pedig de szépen levezették egy konferencián, hogy nőni fognak a borárak, mert tőlünk délre mindenkinek vége, így az olasz import is megdrágul, ami majd jól megrántja a magyar árakat is. Meg aztán a kézi munkaerő költsége is drágult, tehát ezt majd jól érvényesíteni fogják az árakban.
De vajon miért stagnálnak a felvásárlási árak? Ahogyan tavaly már egyszer leírtam, amíg lineáris hozamfüggvényről van szó, addig a termelő a mennyiségre optimalizál (magyarul: minél több van, annál jobb). Ebben az esetben a magyar szőlőárak csak akkor nőhetnek, ha a magyarországi rossz termést nem tudják sem olasz, sem spanyol forrásból pótolni. Ha idehaza sok szőlő van, akkor a felvásárlók kezében van a gyeplő, és alig valamivel több jövedelmet engednek a termelőknek, mint egy rossz évben. Az is egészen nyilvánvaló, hogy a munkaerő drágulásának hatása egyre kevésbé játszik szerepet a tömegszőlő költségeinek növekedésében. Egyszerűen azért, mert intenzív termelésre állnak át a termelők. A szőlőkben embert ma már alig látni, a metszésen és egy befűzésen kívül szinte minden gépesíthető. Hogyan? A zöldtömeget sövénnyíróval alakítják, a szőlőn annyi a termés, “hogy akasztani sem lehetne rá többet”, a soraljára megy a gyomirtó vagy a tőközkasza, a sor feketén tartott vagy nyírt gaz van benne, előre köszön a vegyszerboltos, és kombájnnal szüretelnek. Nincs ezzel baj, így készül a 4 Eurós bor.
Tételezzük fel, hogy a minőségi bor nem pont ugyanilyen szőlőből készül. Vegyük alapul (az egyébként példaértékű) csopaki kódexet, amely szerint 1,5 kilós tőketerhelésre visszakorlátozott szőlőből lehet minőségi bort készíteni. Szerintem erős, jó tőkéken két kilós terhelés jó bort ad (5 termőalapon 2 rövid csap = 20 fürt szőlő, 10 dekás fürtök) - ezt a három esetet vizsgálom a tobábbiakban. Az világos, hogy ha 3,5-4 kilós átlaghozamú tőkékről szedett olaszrizling 100-115 forint, akkor a kódexben előírt 1,5 kilós tőketerhelésre visszakorlátozott szőlő kilónkénti árának ennél illene többnek lennie. De mennyibe is kerülne a minőségi borszőlő?
A gépesített szőlőművelés ráfordítása kb. 600-800 ezer forint/hektár (erősen függ a felhasznált vegyszer mennyiségétől), bevétele 1,4-1,8 millió forint közé tehető. Gondolom a minőségi szőlőtermesztőnek legalább olyan jövedelmezőséget kell biztosítani, mint a tömegszőlő előállítójának, különben az illető szélnek ereszti a munkásait, és vesz egy tetejező-oldalazó adaptert a traktorjára. (Megjegyzem: tömegszőlőből 15-20, minőségi szőlőből 4-10 hektár gondozható egy családi vállalkozásban.) Tekintettel arra, hogy a szőlőművelés költségei ez utóbbi esetben tényleg megnőttek (hiszen ez esetben vannak olyanok, hogy kétkezi munkások) így egy hektár művelési költsége 800 ezer - 1 millió forint körüli összegre tehető. Számításunkban legyünk szerények, és engedjünk 2 millió árbevételt a gazdának (ami ugye pont ugyanaz a jövedelmezőség, mint tömegszőlő termelés esetén). Innen jöhet a matek: azonos jövedelmezőség a minimális felvásárlási ár háromszorosát kell(ene) fizetni a csopaki, és több mint dupláját a minőségi szőlőért:
14 tonna a tankönyvi termésátlaga az olaszrizlingnek
Azonban a termelőnek még ilyen árakon sem feltétlenül érné meg minőségi szőlőt termelni (hiszen a nagyobb területen gazdálkodva nagyobb jövedelemre tehet szert tömegtermelőként). De vajon a borász megengedheti-e magának, hogy többet fizessen a jó alapanyagért?
A polcon 4 Eurós borért a pincéből kikerülve kb. 500 forintot ad a boltos, aki 1000 forint + 270 forint ÁFA vételárért teszi ki a polcra. Egy ilyen üveg borban 100-140 forint a szőlő, és kb. 65 forint értékű a borászati munka (ezek piaci árak, nem tudom megítélni, hogy sok vagy kevés - ezt hallottam két helyről is, az ország két távoli szegletéből). A palackozás költsége 200-250 forint körül van. Hogy ezeken felül az árhoz mennyit tud hozzátoldani a borász, az csak az értékesítési képességen múlik, durván 50-100 forint tiszta nyereség érhető el egy palack boron.
A minőségi bor ára 12 Euró körül van. Ez a bor 1500 forint körül kerül ki a pincéből, és (nagy ráhagyással) 400 forint körüli benne a szőlő ára (a fenti kalkuláció alapján). A borászati munka nem sokkal kerülhet többe, mint a másik esetben, de nagyvonalúan legyen a duplája (mert hordós érlelés, stb.) 130 forint, és legyen a palackozás 400 forint (mert drága üveg, stb.). Most tartunk kb. 950 forintnál, és a haszon 550 forint egy palack boron.
Tehát a borász szemszögéből bőven beleférne megfizetni a minőségi alapanyagot.
Ennek ellenére nem látni minőségi borszőlőre vételi ajánlatot magyar “szőlőtőzsdén”. (A “mi megadunk 150 forintot is a jó minőségű alapanyagért” kommunikációt nem lehet komolyan venni - hiszen ezalatt egészséges tömegszőlőt értenek, amelynek beltartalmi értéke nem összevethető a terméskorlátozott szőlőével.) Létezhet minőségi bortermelés minőségi szőlőtermesztés nélkül? A választ nem Magyarországon kell keresni - mert bár egyre több jó bort lehet kóstolni, az átlagos minőség rettenetesen gyenge. Ausztria az elmúlt évtizedekben borászati téren állva hagyott bennünket, de vajon mi lehet a siker záloga? A magyarázatot az alábbi táblázatban kell keresnünk.
Minőségi szőlő felvásárlási ártábla Ausztriából
Az olaszrizling (Welschriesling) ára 17,5-ös mustfoknál 1 Euró körül van (ÁFA nélkül). Azaz kísértetiesen emlékeztet arra az összegre, amit a magyar példából kiszámoltunk. (Azt már csak a figyelmesebbek veszik észre, hogy az olaszrizling az egyik legolcsóbb átvételi áron szerepel Ausztriában - igen, az a fajta, amire szorgos kezek igyekeznek brandelni az egész Balatont.) A táblázatot elemezve ezt találjuk:
Ezzel meg is találtuk a választ arra, hogy miért nincs minőségi borszőlő termeltetés hazánkban. Mert fent ismertetett rendszer teljes egészében hiányzik. Felső korlát nélkül, a minőségi elvárások teljes mellőzésével termelnek szőlőt a termelők, amit az éréstől lényegében függetlenül, kizárólag a feldolgozó-kapacitás kihasználására optimalizáltan szüreteltetnek a felvásárlók. Az osztrákok tudják a leckét: a minőség 90%-ban a tőkén dől el, ezért a felvásárlási rendszerük ösztönzi a minőségi alapanyag termelést. A magyar rendszer ezzel szemben mennyiségi szemléletű.
Fel lehet sorolni számtalan gyenge pontját a magyar szőlészetnek: a korszerűtlen ültetvényszerkezetet, az talajtakarással szembeni értetlen hozzáállást, a vegyszerek ártalmatlanságába vetett vakhitet, a gyengébb gépesítettséget, akár a telepített fajtákat is - de az alapanyaggal szembeni igénytelenség mindent megelőz. Ma már konszenzus van abban, hogy a broiler csirke meg sem közelíti a Bresse tyúk minőségét, hogy hizlaldában, tápon nevelt sertésből nem lehet Serrano sonkát készíteni - de ez a szemlélet sem a szőlészetekbe, sem a felvásárlókhoz nem ért el. Pedig minden gyengeség közül ezen lehetne a legegyszerűbben változtatni.
Eredeti bejegyzés: https://www.facebook.com/notes/333913431233424/
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
