Amint arról beszámoltam már, új technológiát próbálgatok. Szükségből erény ez, tudom, nem is szeretném úgy beállítani, mintha a tudomány utolsó szava lenne - de szegény ember vízzel gőz. Pályáztam tőközművelő kultivátorra, ami most pont megfelelő lett volna erre a feladatra, de a beadott pályázatunkra hónapok óta semmilyen módon nem reagált Soros György, így a vágyott kultivátor egyelőre álom marad, és helyette átalakítotunk egy talajmarót úgy, hogy csak a szélső három kapáját hagytuk fenn, a többit leszereltük. Peti ezzel a géppel a sorok mellett mindkét oldalról megrotálja a talajt, míg a tövek közét megkapáljuk a lehető leghagyományosabb módon.
Gyomirtás a tőkék mellett |
A sorok között éppen kelni készül a talajtakaró növényzet, amit ez a kapálás így nem befolyásol, hiszem azt csak 160 centi szélesen vetettük a 250 centis sortávok közé. A kapások könnyen dolgoznak, hiszen csak egy kb. 20 centis sávot kell megkapálniuk: egy brigádban tíz ember így be tud fejezni bő másfél hektárt naponta.
Folytatjuk a videobejegyzéses sorozatot - ezúttal a tőkék kialakítását mutatom meg. Mi a kétkaros tőkékben hiszünk, mert:
A tőke életében egyik legfontosabb momentum, amikor három éves korában kialakítjuk tőke karjait. Ha jól dolgozunk, szép ültetvényünk lesz. Nézzétek, mutatom!
Kétkaros szőlőtőke kialakítása |
Nem vagyon egészen biztos abban, hogy kamaszkorom kedvenc bandája, az Iron Maiden pont a szőlőhegyre gondolt, amikor a Run to the hills című klasszikust megalkotta, de a hangulatot nagyon eltalálták, az biztos. Nyakunkon a metszés, a szőlő lekötése, a szeprente lemulcsolása, a talajtakaró növényzet vetése. Ha szőlőt telepítettünk, akkor ehhez adódik még a támrendszer befejezése. És ha ez nem elég húzós, akkor pótoljuk ki a tavaly elszáradt mandulást is.
Magkeverék |
Rengeteg szervezést igénylő munka ez, be kell szerezni egy csomó mindent (oltványtól a vetőmagon át a kötözőanyagig) és össze kell hangolni a munkákat az időjárással és a természet órájával. Túl későn nem jó metszeni, túl korán nem lehet lekötözni, ha fagyos a talaj nem lehet támrendszert építeni, ha felázott a föld, akkor rá se lehet menni, ha túl száraz, nem lehet vetni bele (nem érdemes).
Új dologgal kísérletezem a blogon: rövid videókban mutatjuk be a szőlőművelés egyes munkafolyamatait. Az első ilyen videók a metszésről szólnak. Évről-évre haladvva mutatjuk be, hogyan kell kialakítani egy szőlőtőkét. Mi a kétkaros, rövidcsapos metszést alkalmazzuk. Két kar, mert ha az egyikről "kivakulak" a szemek, akkor úgy tudjuk lecserélni, hogy a tőke fele méd terem. Rövidcsap, mert szeretnénk támaszkodni a tőke törzsében és karjaiban felhalmozott tápanyagokra. Ez egy a lehetséges módszerek közül, nekünk bevált, de nem állítjuk, hogy ez az egyetlen üdvözítő módszer.
Egy éves tőke metszése, vagy két éves tőke metszése visszavágással, ha nem elég erősek vesszők. |
Minden átfagyott, a földeken leálltak a munkák. Egyre jobban idegesít, hogy míg tavaly ilyenkor már megmetszettük a szőlő egy részét, idén a nagy hideg miatt még nem tudtuk elkezdeni a munkát - hiába, puhányok vagyunk. De találni ilyenkor is bőven elfoglaltságot, ami kitölti a napjaimat.
Vágók nyilvántartása |
Utolsó kommentek