Szőlőművelés

A szőlőnevelés körüli kérdések

Végre, ha jól számolom három hét alatt, 70-80 embernapnyi munka után befejeződött a tavalyi telepítésű szőlő kapálása. Az aszály most megfogta a gazokat, és egy kicsit a hajtásnövekedést is. Az idén eddig felhasznált kézimunka rettenetesen sok volt - ennek tudatában voltam, de mégis megütött, amikor ki kellett fizetnem a számlát. Eddig két kapáláson vagyunk túl - a kapások szépen dolgoznak, de rendkívül lassan haladt a munka annak ellenére, hogy igyekeztünk géppel rásegíteni.

Kútfői dűlő

Mint cseppben a tenger

A következő két történet egy kis faluban játszódik, de tekinthető a magyar mezőgazdaság kórtörténetének is.

Az első még a helyi termelőszövetkezet felbomlásakor kezdődött. Ebben a faluban is, mint mindenhol máshol, az átalakulási törvény szabta lehetőséget kihasználva nem a szövetkezet induló vagyonát összeadó emberek (és örököseik) között osztották föl a TSZ vagyonát, hanem jelentős sápot húztak a vezetőség (helyi szóval: gyüttment) tagjai is. Így került a privatizáció során egy jókora, akkoriban még megfelelő kondícióban lévő szőlőtermő terület a volt "Agromónus" kezébe. Ebül szerzett jószág ebül vész el, néhány év termelés után egy felvásárló nem fizette ki a szőlőt, és beborult a gazdaság. A területet az ország egyik Gazdag Embere vette meg, a művezetést pedig a korábbi "Agromónus" végezte. Valamilyen ok miatt a falu komolyan vehető szakmunkásai sorra mondták vissza a munkát, végül már csak a leglinkebbek dolgoztak ott. Ez meg is látszott a szőlő állapotán, a támrendszer rozoga, a sorok hiányosak, a művelés kaotikus volt. A termésből készült bor ennek ellenére megjelent a népszerű kiskereskedelmi láncok boltjainak polcain, "öregbítve" a falu hírnevét. Végül a Gazdag Ember is kiszállt az üzletből, és a Pénztáros vette meg a szőlőt. Az új tulajdonos helytartójának első intézkedése volt június közepén, másfél hónapos szárazság után mélylazítóval műtrágyát juttatni a talajba. Örülni fognak a régészek, amikor pár száz év múlva az üledékből kiássák a lecementálódott maradványait.

Sose volt még ennyire durva a szürreál

Az idei évben szerettem volna csatlakozni a NER nyerteseihez, ezért úgy gondoltam, hogy beadom a támogatási kérelmet egy permetezőre és a tőközművelő kultivátorra. Bőven megvan az előírt termőterület, kertészeti ágazatba tartozik a szőlészet, szépen nyilván van tartva minden területünk, van biogazdálkodásra való áttérésről szóló tanúsítványunk - szemre mindennek megfelelünk, így aztán bizakodva néztünk a bírálat elébe.

A héten megjött a hiánypótlási kérelem, amitől minden neuronszinapszisunk eldugult. Eleinte azt hittem, hogy szánt szándékkal packázik velem a hivatal, de a pályázati tanácsadóval konzultálva megértettem, hogy ez a normális ügymenet. Ha viszont ezen a szemüvegen keresztül nézem a dolgokat, akkor nem eseik nehezemre megtalálni az a tartalomgazdag abszurd humort humort a kérésekben, amivel az állam alkalmazottai dobják fel a mindennapjaikat - és amit én egyébként nagyon szeretek.

Szoftverek a szőlőben - pincekönyv

Az idei évben először fordult elő az, hogy bár 2016 határozottan nehéz év volt, a boraink meglehetősen jól sikerültek. A vadfekete siller (kastélyos) stabilan élénk, ugyanakkor a málnás-meggyes illata bódító. Kitűnő nyári bor lesz belőle. A góhér meglehetősen fura életpályát futott be: hamar megérett, csábító az illata, de a korty közepe kicsit "lukas" volt. Nos, ez a luk befoltozódott, és egy leginkább az osztrák-német iskoláztatásra hajazó bor lett belőle (illatos, könnyed, sima italú). A juhfark testes, az édeskés-telt íze (ami a nejemet a rabjává tette) még formálódik. A furmint a rettenetes kezdés után két héttel ezelőtt nagyon szép illatot mutatott, kicsit bele is szerettem, de még nagyon változik. Örömömre a kotlósmust kesernyéje eltűnőben van - a gyógyszeres-ürmös ízeket én nagyon nem bírom a borban. A sárfehéret még csak megillatoztam, hiszen annyira kevés, hogy nem lehet megkóstolni, majd csak a házasítás előtt.

Május eleji esőzések hátráltatják a munkát

Ezt a hetet a szőlészkedésre szántam, és ami azt illeti, a hétfő csodálatosan indult: kipótoltuk a nagy területen a kékfrankos szőlő hiányait. Még tavaly megkértem a szentantalfai oltványost, Dobosi Gyulát és feleségét, hogy ültessék ki azokat az oltványokat, amelyek megmaradtak. De ne a hagyományos konténer-zacskóba, hanem olyan átmérőjűbe, mint egy kétliteres kólásüveg. Az áttelelt oltványok csudaszépek lettek, hatalmas gyökeret eresztettek: telis-tele szőtték a rendelkezésre álló földet. Délelőtt a napszámosok kiásták a lukakat, rövig két óra alatt el is ültettük a tőkéket. Csodálatos érzés volt sétálni a kisleveles szőlők között, látni, hogy nincs hiány a szőlőben. 

Az én ültetőpárom Géza volt