Borjour Magnum 2022 - immár kiállítóként

Pár héttel ezelőtt levelet hozott az outlook, hogy van pár üres hely a Borjour Magnum rendezvényen, és ha jó ütemben jelentkezünk, akkor biztosítanak nekünk egy helyet a kiállítók között. Sok-sok évvel ezelőtt voltam ilyen rendezvényen, akkoriban mint bor iránt érdeklődő fogyasztó, és kellemes emlékek maradtak bennem, úgyhogy (kicsit megilletődötten) igent mondtunk a meghívásra. A rendezvény előtti hét elején meg is érkezett a pontos instrukció arról, hogy hová kell mennünk, mennyi bort kell vinnünk. Azt viszont nem tudtam, hogy a helykiosztás hogyan történik, és azon tanakodva indultunk el Nórival a rendezvényre, hogy vajon csak egy eldugott sarokban lesz helyünk, vagy előre kijelölt asztaloknál fogunk helyet foglalni.

 

Az első csoport

 

Amikor megérkeztünk, azonnal úrrá lett rajtunk az első bálozók izgalma: a parkolóba sorra álltak be az autók, borászok és kereskedők húzták egyen-kiskocsikon a boroskartonokat a bemutatóknak fenntartott bejárat felé. A helyszín a Kongresszusi Központ volt, aminél jobb helyet szerintem nem lehetett volna találni a rendezvénynek: kellően tágas, kellően elegáns, jól megközelíthető, jó parkolás - egyszerűen szuper volt. Kicsit sorba álltunk a regisztrációért (hárman voltak előttünk, 5 perc alatt bejutottunk) és örömmel láttuk, hogy van egy térkép, és mindenkinek saját standja van. Norka megkereste a helyünket (egy nagy teremben a bejárattal szemben voltunk), én húztam a borász egyen-kiskocsit, gyorsan kipakoltunk - és akkor mondták a szomszédos standok gazdái, hogy a következő két óra borkereskedők, szakírók számára van fenntartva, ők szoktak jönni ilyenkor kóstolni, illetve ez az idő van arra kijelölve, hogy a borászok összecimbizzenek egymással, megkóstolják egymás borait. 

 

A tapasztalt kiállítók szerint a HORECA (hotel-restaurant-catering) szektor képviselői lényegesen kisebb számban jelentek meg, mint szoktak - talán nem tévedek nagyot, ha ezt annak tudom be, hogy ma már egy családi asztal mellett el lehet intézni a saját hotelekbe a saját borászatoktól történő beszállítást. Viszont a borászokkal való spancizás nekem igazán ínyemre való, és mivel elsősorban a balatoni kollégák munkája érdekelt, ezért meglátogattam a Kékajtó Borászatot, a Sabart, a Villa Sandahlt, a Pállfy Pincészetet, a Tánczos Pincét és a Kecze-Hady Kézműves Pincét - természetesen gondosan ügyelve arra, hogy olaszrizling ne illesse a nyelvemet. Szép borokat kóstoltam, igazán örömteli módon ügyesedünk mi itt a Balcsi partján. Két dologra voltam igazán kíváncsi: a pet-nat pezsgőre (mert fogalmam sincs, hogy a miénk az mennyire jó) illetve a narancsborra, mert azon gondolkoztam, hogy esetleg érdemes lenne azt is kipróbálni. Pet-nat fronton nincs okom a bujdosásra, szerintem a pezsink felveszi a versenyt a szomszédokéval - első kísérletre nem is rossz eredmény. Úgy gondolom, hogy egy nagyon jól elkészített narancsbort ittam, ami azonnal el is döntötte a kérdést: soha nem fogok ilyesmivel pórbálkozni, mert ezt az ízvilágot én nem tudom hitelesen képviselni (tonicot se palackozok, mert azt sem szeretem). 

 

A catering személyzet kiválóan tette a dolgát: egész este során folyamatosan hozták a jeget, a pohár-öblítő vizet. Én még ennyire jól dolgozó személyzetet soha nem láttam (persze lehet, hogy csak keveset jártam az utóbbi időben ilyen fesztiválra). Amikor befelé mentünk, láttam, hogy egy öltönyös úr eligazítást tart a többi öltönyös úrnak: éppen arról beszélt, hogy ha esetleg egy olyan vendéget látnak, aki felöntött a garatra, azt hogyan kell kezelni. Mindezt beszélgetési hangerővel, míg a többiek némán figyeltek. Norka látta, hogy ezt a tudást pazarul alkalmazták a gyakorlatban is: amikor valaki rosszul lett, udvariasan közrefogták, kerítettek egy kerekes-széket, és kivitték az illetőt levegőzni. Ugyancsak Norkától tudom, hogy a folyosón egy dülöngélő úrhoz tisztelettel, de határozottan odaléptek, és kerestek neki egy széket. Szóval figyeltek a vendégekre, hogy lehetőleg semmi ne zavarja meg a kellemes délutánt. Nem tudom, hogy a személyzetnek van-e ellenőrzője, de be lehet írni a csillagos ötöst. 

 

Ebből a két esetből kiindulva durva tévedés lenne megítélni a közönséget, akik alkalomhoz illően öltözött, középosztálybeli emberek voltak, akiket a bor szeretete vonzott oda, és nem az a lehetőség, hogy a tizenezer forintos belépőért harmincezer forintnyi bort igyanak. Nem is hittem volna, de volt már némi ismertségünk, azok, akik nyáron jártak már nálunk, vagy azok, akiknek tartottam borkóstolót, felkeretek bennünket, kíváncsiak voltak arra, hogy mit tudunk idén mutatni. Ezek az emberek most más baráti kört hoztak, akiknek szerették volna megmutatni, hogy mi volt az, amiről meséltek. Nem vallottunk kudarcot, elképesztően sok pozitív visszajelzést kaptunk. Szakmabeliektől, olyanoktól, akik láthatóan otthon voltak a borkóstolás területén és olyanoktól is, akik csak most ismerkednek azzal, hogy mi az intelligens borfogyasztás, de ízlett nekik, amit mutattunk. A borszakírók, borkereskedők terén a tájékozatlanságom valami egészen nevetséges: senkit nem ismerek. Hozzám nem kell álruhában jönni, ha borszakíró valaki - garantáltan nem fogom megismerni. Ebből több mókás szituáció is akadt az este folyamán, de végül is miért kéne másként kiszolgálni egy borkereskedőt, egy szakírót mint egy átlagos vevőt? Naugye.  

 

A bemutatóra három bort vittünk: a vadonatúj Virtus furmintot, a Násztánc sárga muskotályt és a Szabotázs kékfrankost. Leginkább a furmintra adott reakciókra voltam kíváncsi, hiszen ezt már én készítettem, borász nélkül. Emlékszem a saját arckifejezésemre, amikor valami egészen különlegesen jót kóstolok, és már az illatnál kiül az arcomra a döbbenet, ami a korty után is ott marad, egészen addig, amíg át nem adja a helyét egy elismerő gesztusnak. Ezt nem lehet megjátszani. A borértők arcán ugyanezt a döbbenetet láttam tegnap este. Ha annyi ötforintosom lenne, ahányszor hallottam az "ilyen is lehet egy furmint?" kérdést, akkor most meg tudnám venni a Lánchidat. Borász barátok kérdezték, hogy mi a recept? A nagyszerű termőhelyen korlátozott termés (köszi, napszámos csapat a munkát), minimális préselés, hideg erjesztés (köszönöm minden borász barátomnak a bátorítást). Semmi, de semmi titkot nem tudok közölni, amit ne olvashattatok volna a blogomon. Persze, jelen volt Földanya is: egyik kezével jégveréssel vette el a termést Beccén, másik kezével valami egészen káprázatos furmint évjáratot adott Kútfőn. 

 

Amikor kitettem a megjelenésünkről szóló hírt az oldalamra, a borász barátaim jószándékúan figyelmeztettek, hogy itt csak "locsolásról" van szó, azaz ingyen el fogunk osztogatni egy csomó bort, minden érzékelhető eredmény nélkül. Valóban volt locsolás, azokon a standokon láttam ilyesmit, ahol kereskedők voltak (nem a pince tulajdonosai, vagy borászai) akik - hogy elfogyjon minden kiszállított tétel - jó deciket öntöttek a vendégeknek. Ezt én nagyon buta dolognak tartottam, mert a szofisztikáltabb vendégek gondolkozás nélkül öntötték ki a felesleges bort, míg a nézelődők, az ebbe a világba éppen csak belecsöppenők hosszasan mászkáltak azzal a deci borral, ahelyett, hogy sok helyen kóstoltak volna keveset. Ugyanakkor láttam olyan kereskedőt is, akinek a standjához senki nem ment oda, egész idő alatt lehajtott fejjel telefonozott, és még mielőtt bezárták volna a rendezvényt, már hazament. 

 

Kicsit meghökkentett, amikor a meghívóban jelezték, hogy négy kartonnal vigyünk minden borból - eddigi kóstoltatási tapasztalataim szerint akkora mennyiséggel tengernyi embert el lehet látni. Nem is fogyott el ennek csak töredéke, noha szinte állandóan voltak a standunknál. A sok évvel ezelőtti tapasztalataim szerint a vendégek inkább az ismert nevekhez mennek oda, nem az outsiderekhez, így a rendezvény előtt figyelmeztettem Nórit, hogy inkább arra számítson, hogy petrezselymet fogunk árulni, semmint arra, hogy állandó tömeg lesz nálunk. Nos, az este vége felé mémmé váltunk, emberek jöttek a telefonjuk alapján téjékozódva, hogy azt az üzit kapták, hogy nálunk mindenképpen kóstoljanak. Kétszer öt percnyi szünet kivételével nem is tudok pangásról beszámolni - ennyi viszont kellett nekünk arra, hogy beáztassuk a hangszálainkat. Egy-egy pillanatra elnéztem Nórit magam mellett: szakszerűen, érthetően mesélt a borokról, a brandünkről, a termőhelyről - fáradhatatlanul, mindenkivel egyformán kedvesen. Ez a profizmus: a magas szintű teljesítmény folyamatos megismétlési képessége.  

 

A rovancsolás után el tudom mondani a számszerűsített végeredményt: annyi bort töltöttünk ki, amennyivel kb. 3 hirdetési kampányt le tudunk futtatni a Facebookon, és annyi célcsoportba tartozó embert értünk el, mint az egész éves Facebook hirdetéseinkkel együttvéve. De a legfontosabb az érdeklődőktől kapott rengeteg pozitív visszajelzés volt. A kétéves covid elzártság, a "szendvicses" turizmus után (amikor az otthonukból kimozdulók egy szendviccsel felmentek a pusztatemplomhoz, megették amit hoztak magukkal, majd hazamentek) végre feltöltődtünk elismeréssel, megerősítést kaptunk arról, hogy nagyon jó úton járunk. Norkával együtt azóta vigyorgunk, annyira jól sikerült a tegnap este. 

2022.02.20. 15:57

A bejegyzés trackback címe:

https://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr5717674724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook

Utolsó kommentek

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.

süti beállítások módosítása