Elkötelezettség és elengedés

Mostanában egyre több jel mutatja, hogy lassan megtalálom azokat az embereket, akik tényleg velem akarnak dolgozni (mind az „igazi” munkahelyemen, mind a szőlészetben). Ezek a jelek csak pillanatnyi felvillanások, de megvan az a kép, amikor a nyári éjszakán olyan sűrűn követik egymást a villámok, hogy simán lehet a sötét utat követni a szinte folyamatos fényben? Ilyen villanás, amikor a fiam szó nélkül jön velem tetőt vágni, amikor egy borkereskedő belekóstol a boromba és egy „basszus” szakad ki belőle, amikor a kolléganőm ajka türelmetlenül megfeszül az elégedetlenségtől, ha hibát talál a programban, amikor egy mindent látott öreg róka programozó lelkesen mutatja, hogy milyen új vizuális effektet talált ki a könnyebb kezelhetőség érdekében, amikor egy fiatal gyakornok arról beszél, hogy végre olyan helyen van, ahol elvárják tőle a teljesítményt.

 

Vannak ellenpólusok is. Ezek az ellenpólusok azért vannak, hogy jobban látszódjanak a jelek. Az élet „bölcseleti fázisában” az ember tudja, hogy ’jin’ nélkül nem érvényesül a ’jan’. Kellenek olyan kereskedők, akik más típusú bort árulnak – mert onnan fogod felismerni azt a kereskedőt, aki neked van szánva. Kellenek azok az emberek, akik a feladott álmaikról beszélnek, mert ez tudatosítja benned, hogy mennyi tennivalód van még az életben. Kellenek a cimbik, akikből semmit nem tudsz kihúzni a borodról egy kóstoláskor, és kell a főnökük, aki ragaszkodik ahhoz, hogy egyik vagy másik fajtádnak ő legyen a kizárólagos forgalmazója. Kellenek azok a borászok, akik temetik a furmintot, mert akkor tudod igazán értékelni azt a vevőt, aki azt mondja a te borodra: „én nem szeretem a furmintot általában – én az ilyen furmintot szeretem”.

 

A termőre fordulás éve mindig nehéz, főleg ekkora beruházás után. Ilyenkor már nagyon mínuszban van minden, ilyenkor a legsebezhetőbb a gazdaság. Ilyenkor üt legnagyobbat, ha az, aki tavaly még két hónaljmankón jött eléd évtizedekre szóló megállapodást koldulva, és akinek te vérkorrekt módon azt ajánlottad, hogy próbáljuk ki kicsiben az együttműködést, hogy igazolni tudd a minőséget és csak utána szerződjünk - az ma nem emlékszik semmire. Nincs ezzel baj. Ezek csak leckék az elengedéshez.

 

 Az elmúlt években olyan emberek mentek el mellőlem, akiket nélkülözhetetlennek hittem. Aztán - egy vagy több kísérlet után - minden csere után jobb lett a helyzet. Esetenként sokkal jobb. Így megtanultam elengedni azokat, akik elfáradtak a közös munkában, vagy akik nem is igazán velem akartak dolgozni. Persze, a változás idegesítő, de megéri várni az eredményre. Mert lehet ugyanolyan jó vagy jobb képességű munkatársat találni (még a munkaerőpiaci válság közepén is) és bőven megéri a fanyalgót, a munka helyett állandóan ötletelőt, az elveket és célkitűzéseket ötpercenként leváltani kívánót elengedni, és helyettesíteni valakivel, aki hisz abban, amit csinálunk.

 

Olvastam valahol, hogy kiüresedett kapcsolatok terheit cipeljük magunkkal - és gyakran fel sem mérjük, hogy mennyivel nehezebb ez, mint elengedni azt, akiből hiányzik az elkötelezettség. Ezekben az elválásokban mindig van valami ordas bunkóság (olyan ez, mint egy válás) - egyik vagy másik fél így akarja jelezni, hogy ennek tényleg vége van. Ahogy öregszem, egyre könnyebb ezt is elfogadni. De (és ez nagyon oravecznórás lesz): a kocsin a szélvédő sokkal nagyobb, mint a visszapillantó - amiben ráadásul egyre kisebbek a dolgok, ahogy magunk mögött hagyjuk őket. A magam részéről soha nem akarok többé olyasvalakivel dolgozni, akinek nem csillog a szeme a lelkesedéstől.

 

Eredeti bejegyzés: https://www.facebook.com/notes/339765533982857/

2021.08.27. 12:14

A bejegyzés trackback címe:

https://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr4916670944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook

Utolsó kommentek

  • RAMBO: @kunzoo: Nem minden szőlő pektines, de a muskotály néha, a furmint meg mindig igen. Mitől? Nem tud... (2021.11.21. 15:00) Mustalj derítés (pektin)
  • kunzoo: Üdv! Egy dolog nem világos számomra. Használsz pektinbontót. Miért annyira pektines a must? Furmit... (2021.11.18. 19:02) Mustalj derítés (pektin)
  • csite: @RAMBO: úgy legyen! Mondjuk ellentmond a fizikának, hogy ha egy anyagból elveszek, akkor az ugyano... (2021.11.18. 09:11) Mustalj derítés (pektin)
  • RAMBO: @csite: A must kóstolgatása után bátran állítom: semmilyen "kilúgozódást", "kiüresedést" nem érezt... (2021.11.18. 08:38) Mustalj derítés (pektin)
  • csite: Ez nem egyenes út a "kiherélt" bor felé? A Cellulóz, perlit csak a rosszat veszi ki a mustból? (2021.11.18. 08:33) Mustalj derítés (pektin)
  • Utolsó 20

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.

süti beállítások módosítása