Wooohooo, roppant izgatott vagyok! Egyrészt elindult a szüreti szezon - bár az Irsai Olivért alsógatyában szüretelő borászok postjai ezt már jelezték -, másrészt valami egészen durva forradalom zajlik a zárt pinceajtók mögött. A pince eredeti célkitűzése a történelmi szőlőfajták bemutatása - ezen a világon semmit nem változtattunk. Egy részről azt vettem észre, hogy a hagyományos feldolgozás (hordós forralás) rengeteg ízt elfed. Sokkal fásabb, hordóaromásabb a borom, mint szeretném. Másrészről eddig minden fajtából a lehető legkoncentráltabb alapanyagot szerettem volna termelni, aminek hatására a góhér felét leették a darazsak, a juhfarkból pedig elkeserítő munkával kellett kiválogatni a rothadó szemeket a töppedtek közül - és a vadélesztős erjedés (talán a szőlőn felszaporodott mindenféle mikroorganizmus hatására) ettől néha brutálisan félre ment.
Az új pneumatikus prés - akkor lehet kézzel kapcsolni, ha leveszed a burkolatát. Ez mennyire idióta dolog??? |
Idén szüretre új borász állt munkába nálunk (Fogl János) aki az általa favorizált technológiát a következőképpen írta le: "hmmm én azt szeretem, ha odamegyek, megkóstolom, és arról eszembe jut valami, és azt csinálom". George Best, Paul Gascoine vagy Ronaldinho is pont az ösztönösségért volt szerethető - ha már úgyis minden dogmával szembe megyünk a szőlészet terén, miért ragaszkodnánk a kötött technológiához pont a borászatban? János önálló stílust szeretne a boroknak, szerinte a góhér pl. egy "üde, friss" bor legyen. Én a magam részéről egészen biztosan nem szedtem volna még le, de most szombaton szüreteltünk. És ekkor lépett a reflektorfénybe az űrtechnológia. (Na jó, nekem, a kis pincének az, valójában minden nagyobb borászat ilyesmit használ.)
Tavaly vettem egy új prést, amit be se tudtam kapcsolni, mert nem volt megfelelően nagy biztosíték az igényelt áramfelvételhez. Február végére az áramszolgáltató bővítette a villanyórát - de nem nagyon hiányzott a prés, mert a termés meg lerothadt. Amikor áttanulmányoztam a kézikönyvet, a kíméletestől a nagyon kíméletesig tartó préselési programokat, szentül meg voltam győződve arról, hogy az "egészfürtös préselés" opció lesz az, amit soha nem fogok választani. János persze azt választotta, így a szőlőt beborogattuk a présbe, és megnyomtam a 2. gombot - aztán másfél óra alatt, amíg mi beszélgettünk, a prés egy tenyérnyi pacát ejtve a földön (mert elsőre lazán húztuk meg a csatlakozó csavarját), minden préselést csodálatosan elvégzett. A musthoz az ülepítés alatt egy dl / hl ként adtunk. A héjból nem került keserűanyag a mustba - és bár eleinte szkeptikus voltam az íz és illat kinyerésével kapcsolatban - másnap, amikor az ülepített mustról levettük a fedőt, ugyanaz a fantasztikus góhér illat csapott meg, ami szokott, a Becce dűlő jellegzetesen mézes, réti virágos, János szerint kakukkfüves, Aki szerint pörkölt diós aromájával kiegészítve.
Hat csatornás tartályhűtő |
A mustot átfejtettük (egy gumilapátos szivattyúval, amit legszívesebben kidobnék a kukába, mert ennél hülyébb methódussal semmit nem lehet elindítani: először ellenirányba kell kapcsolni, amitől lefullad, majd gyorsan a másik irányba, és akkor elindul). Ezután bekapcsoltuk a hűtőberendezést, a pince másik nagy újítását. Sokat szarakodtunk a slagokkal (szerintem ezen még lesz mit javítani) de végül elindult a hűtés, és láttuk, ahogy a mustunk eléri a tervezett erjesztési hőmérsékletet. A borászunk ezután folyamatosan ellenőrzi a forrást, és ha kell, tápanyag adagolással akadályozza meg, hogy az élesztők a must saját aromaanyagait bontsák el. Erre nekem nincs lehetőségem, pedig talán ezzel lehet a legtöbbet tenni a jó lefutású forrásért. És ha a bor szépen forr el, és rendben van a kénje, akkor ott nincs hiba.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.