Kis birtokunk organikusan fejlődik. Idén 100%-os beállottságú lett az új ültetvényünk, lényegében megvagyunk a gépesítéssel, és talán tudunk bort készíteni is (ezen egészen biztosan lehet még javítani). A növekedés következő lépése a vállalkozás gazdaságosságának megteremtése. A telepítés utáni első 4-5 évben nem lehet komoly hozamra számítani, így folyamatosan mínuszban vagyunk - figyelem, ez nem siránkozás, így volt tervezve, hiszen az ültetvénytelepítésnek ez a sajátossága -, és a jelenlegi célkitűzésünk ennek a hiánynak a csökkentése. Azt kell áruba bocsájtanunk, amink van: a szaktudást és a gépeinket.
 |
| Szép a szőlőnk, alakul a zabos bükköny a sorközben |
A szaktudás áruba bocsájtásáról hamar letettem. Egy jól ismert borász mondta, hogy a tudás senkit nem érdekel, csak az ember kell, aki megcsinálja. Valószínűleg igaza van. Lehet az a meggyőződésem, hogy a kirívóan durva agrotechnikai hibák rengeteg többletköltséget okoznak a szőlőbirtokosoknak, de ha a szaktanácsadás csak a szőlőmunkával együtt értékesíthető, akkor el kell fogadnom ezt a tényt. Ennek mondjuk ellent mondani látszik a környékünkön az a rengeteg rosszul művelt szőlő, de én nem állok oda vitatkozni ebben a kérdésben. A gépesítettségünket viszont el tudjuk adni, mert olcsóbbak vagyunk, mint a kapások és mert keskenyebb a vetőgépem, mint a szántóföldi műveléssel foglalkozó kollégáknak.
A következő lépés a boraink bevezetése a "piacra". Egyelőre közvetlen értékesítést tervezünk, nyitott pincenapokon - mert nincs akkora mennyiségünk, hogy érdemes lenne kereskedőkhöz menni vele. Ez alól talán a kútfői furmintunk a kivétel, azzal a környékbeli értékesítési helyeken megpróbálunk finoman nyomulni.
Az értékesítés legfőbb gátja a rettenetes "dörgicsei" brand. Erről mindenkinek két dolog jut eszébe: az olaszrizling és a Knorr csibeleves - viszont senki nem tud egyetlen épkézláb borászt vagy pincészetet megnevezni. És ez baj. A Balatonbor beleragasztja az olaszrizlinget a középszerű bor kategóriájába (ahová egyébként való) - és ezt a középszerűséget célozta meg a Pántlika Pincészet is (aminek a móka kedvéért semmi köze az eredeti piarista Pántlika kastélyhoz), az egyetlen olyan borászati üzem, amelyre a faluban komoly összeget költöttek. Mármint a hardverre, mert neves szakembert nem sikerült igazolni se szőlésznek, se borásznak. Elmulasztották az integrátorrá válást is (sőt, ennek korai kezdeményezőjét méltatlanul távolították el a pozíciójából), így a falu szőlőinek többsége a környékbeli falvak pincészeteinek kezelésében van. Azaz a szőlő elmegy innen, nem a helyi márkanevet erősíti. A faluban alig van szálláslehetőség, étterme a környékbeli helyekkel összevetve vállalhatatlan. Dörgicse ma egy kibelezett kagyló, egy kiégett épület, egy rút, szibarita váz. A Kegyes Tanítórendek Dörgicsei Pincéjének öröksége köddé vált.
A fent írtak alapján leginkább azon gondolkozom, hogy miként lehet sikeres pincét építeni úgy, hogy a termőhely nincs a térképen. Ötletek?
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
