A következő két történet egy kis faluban játszódik, de tekinthető a magyar mezőgazdaság kórtörténetének is.
Az első még a helyi termelőszövetkezet felbomlásakor kezdődött. Ebben a faluban is, mint mindenhol máshol, az átalakulási törvény szabta lehetőséget kihasználva nem a szövetkezet induló vagyonát összeadó emberek (és örököseik) között osztották föl a TSZ vagyonát, hanem jelentős sápot húztak a vezetőség (helyi szóval: gyüttment) tagjai is. Így került a privatizáció során egy jókora, akkoriban még megfelelő kondícióban lévő szőlőtermő terület a volt "Agromónus" kezébe. Ebül szerzett jószág ebül vész el, néhány év termelés után egy felvásárló nem fizette ki a szőlőt, és beborult a gazdaság. A területet az ország egyik Gazdag Embere vette meg, a művezetést pedig a korábbi "Agromónus" végezte. Valamilyen ok miatt a falu komolyan vehető szakmunkásai sorra mondták vissza a munkát, végül már csak a leglinkebbek dolgoztak ott. Ez meg is látszott a szőlő állapotán, a támrendszer rozoga, a sorok hiányosak, a művelés kaotikus volt. A termésből készült bor ennek ellenére megjelent a népszerű kiskereskedelmi láncok boltjainak polcain, "öregbítve" a falu hírnevét. Végül a Gazdag Ember is kiszállt az üzletből, és a Pénztáros vette meg a szőlőt. Az új tulajdonos helytartójának első intézkedése volt június közepén, másfél hónapos szárazság után mélylazítóval műtrágyát juttatni a talajba. Örülni fognak a régészek, amikor pár száz év múlva az üledékből kiássák a lecementálódott maradványait.
A második történet főszereplője a Bankár, aki nyaralót vett a faluban, majd borászatot is alapított, amelynek nevét a szomszéd falu uradalmi kastélyáról nyúlta le. A Bankár hírnevét megtépázta egy bortány, amely felelősnek találta egy olyan ügyletért, amely végül az osztrák bankfiók felszámolásához vezetett - de sikerült minden felelősségre vonás nélkül megúszni azt az ügyet. A Bankár jó kapcsolatot ápolt Lajossal, így amikor felvirradt a NER napja, dőlt a lé a csodálatosan gépesített új borospince felépítéséhez. S bár a pincészet szépen termelt, az egyetlen furcsaság az volt, hogy valamiért sohasem sikerült sem megfizetni, sem megtartani a borászokat. A Bankár időközben fontos ember lett, rábízták, hogy figyeljen az állam pénzügyeire. A nagy munka mellett, a házi bankájból véletlenül ellopódott néhány milliárd forint (ezt állapította meg a felügyelet) és mivel Lajos a G-nap óta nem a rendszer barátja, így nem nyílt ki a mentőernyő. Az anyagi problémák látszanak a pincészeten is: az alkalmazottak egy része lelépett, a maradóknak akadozik a bérfizetés. A pincészet szőlői elindultak a lecsúszás útján. Szarér'-húgyér' megszerezhető gazdaság - esetleg azzal a feltétellel, hogy ismét futni hagyják a Bankárt? De hiszen ez volt a recept a Questor esetén is! Nem lepne meg, ha a Pénztáros (ha már úgyis itt van a szőlője, két faluval odébb meg úttörőfaluja) hamarosan birtokba lépne itt is.
A rendszerváltás hajdanán Magyarország kialkudta az Uniótól, hogy a külföldiek nem szerezhetnek termőföldet az országban húsz évig. Ennek az volt az értelme, hogy a rettenetes földár-különbségek miatt azonnal megvásárolták volna a termőföldeket a külföldiek - s földönfutóvá váltak volna a helyi gazdák. Most lényegében ugyanitt tartunk: a tőke dominál. Csak így nem Hanzi veszi meg a földet Wachauból, és hozza ide a termelési tapasztalatát, hanem olyan emberek, akiknek a kiskereskedelemben és a szállodaiparban kiépített pozícióik révén óriási az értékesítési kapacitásuk - így a terméket nem kell megmérni a piacon. Döntse el mindenki, melyik út vezet a magyar bor felemeléséhez.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.