Három tartály

Sajnos a meliorációs munkák egy héttel megcsúsztak, mert a kivitelező később érkezett meg a korábbi munkájából - viszont nagyon szépen haladnak. Menet közben lemorzsolódott egy szakértő, aki adott egy árat műszaki ellenőr helyettesítésére míg az nyaral, majd amikor felkértem az árajánlata alapján, a munkadíja hirtelen megháromszorozódott (és persze "számla nélkül" értette - amit meg én nem értettem, hiszen a családi vállalkozásunk a megrendelő). Mivel a Nemzeti Bank szerint nincs hiperinfláció, én meg ki nem állhatom a lehúzós gyökereket, így elváltunk egymástól. Az állandó projectvezetőm egyébként nagyon jó, és a kivitelezővel - a csúszás ellenére is - nagyon meg vagyok elégedve eddig. 

 

A három betontartály

 

Az építkezés meglátogatása közben teljesen elázott a bakancsom és a nadrágom szára, de még hátra voltak a szőlők. A feleségem Halom hegyi szőlője és a beccei szinte teljesen ugyanott tart a fejlődésben, ami azért meglepő, mert becce kb. egy héttel előrébb szokott járni. A tihanyi kék szőlő indult a leggyengébben (elég sok kómában van még) mintha itt nem a legjobb lett volna a szaporítóanyag. De megszoktam, hogy a régi fajtákkal rengeteget kell vacakolni - remélem meg fogja érni a fáradozást. 

 

A körbegyomlált tőkék szépen fejlődnek

 

Krisztiánék szépen körbegyomlálták a tőkéket, de körülötte a gaz jól megnőtt, így a tőkék sorát kb. fél-egy méter szélesen le kell kaszálni. A sorközöket érintetlenül hagyjuk, mert a kaszálás után meginduló növekedés további vizet vonna el a földtől. A tőkéken egyelőre még nem látszódnak az aszály jelei, de a föld felszíne már cserepesedik. Mióta van meteorológiai állomás a szőlőmben, azóta pontosan tudom mérni a csapadék mennyiséget - az elmúlt két hétben elkeserítően kevés esett.

 

80-90 %-kal kevesebb csapadék esett áprilisban, mint a sokéves átlag

 

A pincében gyorsan áttömlőztem az egyik tartály fedelét (mert leeresztett) szerencsére mindenből volt tartalék. A tartályosok beszüntették annak a tartálynak a forgalmazását, amelyiket korábban vettem, és mostmár csak három centivel kisebb szilikontömlők kaphatók, amit baromi nehéz ráhúzni a tartály fedelére. Magam is meglepődtem, hogy mennyire gyakorlottan ment ez - visszatekintve a kezdeti szerencsétlenkedések igazán nevetségesek. A pincemunka befejeztével a szitáló eső ellenére sem tudtam betelni a szőlő fényképezésével, így hazafelé menet levettem a csuromvizes bakancsomat és a zoknimat, lefelé állítottam a fűtést, és mezítláb vezettem haza. 

2015.05.03. 20:44
Címkék: melioráció

A bejegyzés trackback címe:

https://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr937427358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cirfandlia 2015.05.04. 09:35:28

"80-90 mm-rel kevesebb csapadék esett áprilisban" ez a képaláírás téves, mert ez az érték %-os, tehát 80-90 %-al kevesebb csapadék esett áprilisban.... Vagyis az átlagos 10-20 %a esett csak le, sőt a március sem volt bővizű, ellenben hetek óta állandóan fúj a szél... Mélyebben még nincs gond, de az új telepítéseket lassan öntözni kell ha így marad.

sk42 2015.05.05. 20:52:04

Tisztelt Rambo,
Egy ilyen rendszer adatait fel lehet tenni a netre különösebb erőfeszítés és időráfordítás nélkül? Tisztelettel

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2015.05.05. 21:17:15

Holnap megyek Dörgicsére, ha igaz, sikerül félkész árkot fotóznom. A terveket fel tudom tenni, és remélem épkézláb leírást is találok a drénezésről - csinálok belőle egy postot a közeljövőben.

Facebook

Utolsó kommentek

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.

süti beállítások módosítása