Egy új területet termesztésbe vonni elképesztően nehéz feladat, hacsak nem tükörsima, mélyen humuszos, köveket és tuskókat nem tartalmazó, belvízzel egyáltalán nem érintett területen kell dolgozni. Márpedig nálunk a legcsekélyebb mértékben sem erről van szó. De hát az egyszerű feladatok ott vannak a hülyéknek, nekünk általában a neheze jut - szokta mondani Lali cimborám a konzulensi munkára, de ez most itt is nagyon helytálló megállapítás.
Magasan áll a talajvíz |
Amikor a területet megszabadítottuk a csipkebozóttól és csenevész fáktól, rengeteg tuskó maradt a földben. Ezeket kora tavasszal kellett volna kiforgatni a földből, de a belvíz lehetetlenné tette a bejárást a területre. Most, hogy a felszín éppen felszáradt, lenéztünk a mélybe, és egycsapásra értelmet nyert a "Kútfői-dűlő" elnevezés: a terület alsó részén a talaj felszíne alatt kb. 10-15 cm mélységben áll a talajvíz. Ez szinte lehetetlenné teszi az eredetileg tervezett víztározó megépítését, mert a folyamatos szivattyúzás alatt épített tároló mérhetetlenül drága lenne. Ehelyett úgy döntöttem a statikus javaslatára, hogy kutakat fogunk építeni egymás mellé hármat-négyet, amelyek alul össze lesznek kötve, így fogják biztosítani azt a 20-25 m3 vizet, ami a permetezéshez kell. A területet drénezzük, és az alagcsövezés által összegyűjtött vizet a kútba vezetjük.
A területet árkok is fogják szegélyezni, az abban összegyűjtött vizet is elvezetjük. És itt kerül elő az út problémája. A dörgicsei dűlőutak (és gondolom ez máshol is így van) nem aszfaltozott autóutak - ami a területünkhöz vezet az konkrétan nincs is: teljesen benőtték a fák és a bokrok. Dörgicsének jót tett a választás: míg a korábbi polgármester a hímezésen és a hámozáson kívül nem sok értelmeset mondott amikor rákérdeztem, hogy mi a terve ezekkel az utakkal, addig az újjal sikerült megállapodnom: ha én leteszek egy forintot akkor a falu is mellé tesz egy másikat, azaz felesben fizetjük (az egyébként önkormányzati feladatú) út rendbe hozását. Ráadásul a helyi kapcsolatrendszer révén ennek az útszakasznak a lezúzásának rám eső része néhány tízezer forint. És ez rohadtul elgondolkoztató.
Ugyanis él egyfajta felelősségvállalási szándék bennem Dörgicsével kapcsolatban. Éppen ezért igyekszem normálisan megfizetni a nálam dolgozó embereket, és télen, amikor nincs fűnyírás, munkát adni nekik. Az viszont elég szarul érint ha azt látom, hogy az általam kipucoltatott útszakasz ára kb. tízszerese a gépi munka árának úgy, hogy még a kivágott fák törzsét is odaadtam tüzelőnek. Azt hiszem, így lehet kiölni belőlem a jó szándékot. Valamiért azt gondoltam, hogy ez a fajta vállalkozás lehet emberközelibb, mint amit főállásban csinálok. Ugyanilyen lazán kezeltem a pincém átépítését is - ott a határidő csúszott a távoli végtelenbe és meglehetősen furcsa módon egyedül az én pincém lett a betörés célpontja a munkák befejeztével. A feleségem szerint lesz még bőven ilyen tanulópénzünk - szerintem meg ebből elég.
Azért pozitív tapasztalatok is jönnek. Sikerült egy kiváló projectvezetőt találnom a meliorációhoz, aki rengeteg terhet levesz a vállamról. Ervin (a markolós) révén sikerült kapcsolatba kerülnöm egy olyan kivitelezővel, aki ki tudja fúrni a kutat, és meg tudja csinálni az alagcsövezést is. Istvánon (az új polgármesteren) keresztül kapcsolatba kerültem egy olyan traktorossal, aki el tudja végezni a terület mélyművelését, és fel tudja szedni a tuskókat. Már csak egy olyan csapat kellene, akikre rá lehet bízni a kifordított kövek összehajigálását - ami kiváló lesz a területet határoló rézsűk megtámasztására.
De magának a kapcsolati hálónak az kialakítása is iszonyatosan kiégeti az embert. Amikor sokadik megbeszélt időpontra megjelenik valaki, akinek egy munkát el kellene végeznie, húsz percig hümmög, majd kiböki, hogy "ilyen köves földbe szőlőt tenni nem lehet" (dehogynem, éppen ott voltam, amikor Szászi Endre egyik területét művelésbe vonták és megmutatta a kihordott köveket), majd azzal jön nekem, hogy "az alsó részén el fog fagyni a szőlő" (nem fog, mert a terület lejtős, és fagyzug nem kialakulni, ha van lefolyás), majd ezután kideríti, hogy az ő gépe úgyis kicsi ide, és a tuskók megennék a gumit (ó, b+, miért nem ezzel kezdted? minek rabolod itt az időmet?) és persze mindennemű munkavállalás nélkül távozik.
De nehogy azt higgye bárki, hogy ez a magyar ugar jellemzője, az öltönyös, pesti balfaszok se különbek semmivel. Itt van minden magyarok legnagyobb bankja, amelyik két hónap alatt képtelen egy már megítélt EU támogatásra előfinanszírozási ajánlatot tenni. Egyszerű pedig a képlet: támogatási összeg * 70% - ezt el is tudják mondani. Leírni - na az nem megy. Hiába hívogatom őket, írok emlékeztetőket - semmi. Illetve néha telefonálnak, hogy akkor a jövő héten már küldik az ajánlatot. Szerencsére így saccoltam az átfutási időt, és az októberi fizetési kötelezettségre februárban indítottam a hitelkérelmet. És ez nem ám a legalja banki teljesítmény! Az eredeti bankom egy őstermelői számlát sem volt képes megnyitni!
Szóval egy mezőgazdasági vállalkozást beindítani Magyarországon olyan, mint 3000 méterrel a tengerszint fölött derékig érő sárban egy felborult Kamazt húzni hegynek fölfelé, erős ellenszélben.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.