Az első munkák az új területen

Bár még csak a foglalót fizettem ki, megbeszéltem a tulajdonosokkal, hogy művelésbe vehetem az új szőlőt. Igen sok munka lesz vele. Még nem csináltam tőkeleltárt, de a tavalyi terepszemle alapján a szőlő eszméletlenül túl volt terhelve. A tulajdonosokkal elbeszélgettem az eddigi növényvédelemről, gyomirtásról, talajmunkákról, trágyázásról. A többit (metszésmód, zöldmunka) láttam.

 

Az új szőlő

 

A szőlőt eddig ősszel beszántották, ami - magasművelésű szőlő révén - teljesen felesleges munka volt. Szerintem egy tárcsázás bőven elegendő: bár nem forgatja meg a talajt olyan mélyen, mint az eke, de az őszi-téli cspadék befogadására alkalmassá teszi a földet. Erre a lazításra már csak azért is szükség volt, mert a szüretkor vontatóval gyűjtötték össze a leszedett szőlőt, amitől a talaj meglehetősen összetömörödött.

Ami látszik a képen is, hogy a betonoszlopkba a fölső lukakban nincs drót. Ezt pótolni kell, mert továbbra is a lehető leghosszabbra szeretném engedni a hajtásokat.

 

A metszéskor átalakítjuk a művelési módot: az eddigi Lens Moser-féle karos művelés helyett magasművelésű Guyot módra állunk át. A régi szőlőben is ezt alkalmaztam, bevált, itt is erre térek át.

 

Ilyen ősszel a birtok

 

2009.11.01. 10:44

A bejegyzés trackback címe:

https://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr581490400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

emmerich 2009.11.02. 15:07:37

Tudsz valamit a kezdőszőlészről? Mert szívesen olvastuk. KÖSZ.

emmerich 2009.11.02. 15:12:15

Meg persze a te írásaidat is.BOCS.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.11.02. 15:54:52

:D

Kezdőszőlésszel pár hete beszéltem telefonon, azt mondja, hogy a családi okok miatt nem jut a blogra ideje, a szőlőjét is éppen csak beszüreteli, most nem tud róla írni. Talán télre egyenesbe jön, és újra írni fog.

Facebook

Utolsó kommentek

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.

süti beállítások módosítása