Lichtneckert András: A balatonfüred–csopaki borvidék története

Vonzanak a borászat kultúrtörténetével kapcsolatos könyvek. A neten matatva egy olyan érdekes szemelvényre bukkantam, amely azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Lichtneckert András: A balatonfüred–csopaki borvidék története c. könyvéből tett ki részleteket a netre maga a szerző. Mivel Dörgicse is ezen a borvidéken fekszik, és a beleolvasás után világos volt, hogy egy elképesztően részletes, szuper könyvről van szó, a feleségemtől születésnapomra ezt kértem.

 

 

 

Mint kiderült, a könyvet majdnem 20 évvel ezelőtt adták ki utoljára, így kereskedemi forgalomban már nem kapható. A nejem felhívta a szerzőt, akinél volt még egy példány - csak éppen le kellett érte mennem Veszprémbe, ahol a Levéltárban, a munkahelyén találkoztam a szerzővel. Egy levéltári kutatót pontosan ilyennek képzelek el, és amíg kifizettem a könyvet beszélgettünk pár szót - roppant kedves ember.

Megvan tehát a könyv, minden nap olvasok belőle, egyes rtészeket többször is - és imádom. Régimódi, nagy, szedett betűkkel készült, mint egy régi Biblia. Nagyon olvasményosan írja le a régi fajtákat, művelési módokat, borok orvoslását - letehetetlen.

Nagyon jó szívvel ajánlom mindenkinek a hamarosan megjelenő új kiadást.

 

2009.09.18. 19:33
Címkék: könyv

A bejegyzés trackback címe:

https://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr181391334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Danco 2009.09.19. 18:34:47

Forr és forr és forr, bejött a fajélesztő. Utólag is köszi a tanácsot.

Facebook

Utolsó kommentek

  • bakatorro: besz@rás. nem tudtam hirtelen, hogy röhögjek vagy sírjak. viszont tűpontos. (2024.10.19. 16:50) Vércsoport-azonos borászati technológia
  • Joseph Tatar: Szép napot! www.sylvinoservices.hu Van több féle változat is sík és dimbes-dombos területre is,dr... (2024.09.28. 08:33) Első munkanap az új területen
  • vilag: @Joseph Tatar: Na, ez érdekes lehet. Van a projektnek valami elérhetősége, hogy hol tart a dolog... (2024.09.27. 21:03) Első munkanap az új területen
  • Metin: @papp_schubert: ezt hibát én is elkövettem, a lényeg ne kénezz előtte semm (2024.09.27. 13:58) Must forrása
  • Joseph Tatar: @vilag: nos azért érdekes, mert ültetőgépeket fejlesztünk erdészeti, szőlészeti vonalon. a tömörit... (2024.09.27. 08:07) Első munkanap az új területen
  • Utolsó 20

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.

süti beállítások módosítása