Sokan vannak a Balaton-felvidéken, akik tenni szeretnének valamit a szőlő- és bor ágazat érdekében. Születnek írások, keletkeznek termőhelyi szabályozások, új kiskirályságok jönnek létre a borrégiók felszabdalásával - és anélkül, hogy a jó szándékot vitatnám, gyakran értelmezhetetlen irányt vesznek az események. Azt hiszem, annyira kevés a rendszerben gondolkozni tudó emberek száma, hogy ha valaki a saját érdekeinek érvényesítése céljából egy kezdeményezést állít, esetleg némi szomorkás, édes-bús parasztromantikával fűszerezve, akkor a nihilhez képest még ezek a kezdeményezések is betlehemi csillagnak tűnnek a semmittevés, az ötletszegénység és a passzivitás égboltján.
Magyarországnak ötlete sincs arról, hogy miféle életet képzel el a vidéken élők számára, és ennek folyományaként nincs ebből levezetett stratégiája a szőlő- és bor ágazat számára sem. Van egy elképesztően színvonaltalan iromány a témában - erre ne is vesztegessünk több szót. Több helyről érkezett gyengéd unszolás arra vonatkozóan, hogy segíthetnék ilyen-olyan szervezetek munkájában, a feladat iránti elkötelezettségből, stb. - szeretném megjegyezni, hogy a "privát" életemben nekem ezért fizetnek, éppúgy, mint mindenki másnak, aki menedzsment konzultációval foglalkozik -, de nehogy szó érje a ház elejét, segítek elindulni azoknak, akik szeretnének gondolkozni. Ebben a cikkben arról lesz szó, hogy milyen megfontolásokat lenne érdemes figyelembe venni azoknak, akik ágazati stratégiát készítenének. Mivel kedvtelésből írok, ezért a cikk fókuszában a Balaton-felvidék áll. Most a birtokmérettel kapcsolatosan gondolkozom egy kicsit, ha később lesz kedvem, akkor bővebben gondolkozom a szövetkezetekről is. (A munkában segítségemre van egy üveg Takler Merlot 2015-ből.)
A szőlőművelésre használt területek 90%-a egy 2002-ben készített összeírás szerint fél hektárnál kisebb terület. Ezeken a területeken gazdaságosan szőlőt termeszteni nem lehet. Egyes kivételes birtokok talaja és a több évszázados folyamatos művelése lehetővé teszi olyan csúcsbor készítését, ami ekkora területen is kifizetődővé tenné a szőlészkedést, de Magyarországon ilyen birtok nincs.
A termelőszövetkezetek földjeinek szétosztása után a helyi gazdálkodók szüleik mintáját követve "egy kis szőlőt is" igényeltek a közösből. Sajnálatos, hogy ezután nem, vagy csak nagyon csekély mértékben indult be a birtokkoncentráció, ami lehetővé tette volna megélhetést biztosító méretű szőlészetek létrejöttét. Mert ezek a törpebirtokok kizárólag fizetéskiegészítést jelenthetnek a megélhetést biztosító munka mellé vagy hobbiborászatként biztosítanak rekreációt a kertben kapirgálni szerető embereknek. A legtöbb esetben a megtermelt szőlőt eladták, csak kisebb részéből készült bor saját fogyasztásra. Mivel a szőlőfelvásárlási rendszer a szovjet piachoz szokott igénytelenséggel minden szart összevásárolt rendkívül alacsony áron - ennek következtében a szőlőtermesztés egyre kevésbé volt kifizetődő, és a vidéken élő emberek számának megcsappanásával, a gazdák kiöregedésével arányosan megfogyatkozott a művelt szőlők aránya.
A gazdaságos szőlőtermesztés alapja a minimális üzemméret elérése. Nem könnyű belátni (ám annál könnyebb zöld bárót kiáltani) de a szőlő ágazatban egy legalább akkora földreformra van szükség, mint a háború utáni földosztás, az azt követő téeszesítés vagy a rendszerváltás utáni téesz-széthordás. A birtokkoncentráció céljaként legalább az Unió által gazdasági minimumnak tartott 3,6 hektáros birtokméretet kellene kitűzni. Ennek "sima" átmenetnek kell lennie, azaz az ösztönzők és a bírságok rendszerét úgy kell kialakítani, hogy 20-30 év múlva az ágazat szereplői azt vegyék észre, hogy elérték a kívánt célt.
Olvasom az újságban, hogy építési tilalmat akarnak a balaton-felvidéki borászok. A zártkerti területekre ezt a birtokkoncentrációt nem lehet értelmezni. A hagyományosan tagolt szőlők az elszórtan elhelyezkedő, nyaralásra átalakított présházak felvásárlása feleslegesen sokba kerül. Mindemellett a hobbiborászok szőlőit tiszteletben kell tartani (mert szerintem nagyon fontos, hogy legyenek egy országban olyan emberek, akik a saját borukat tudják kínálni a vendégnek, mint a szorgalom gyümölcsét). A nagy táblákban található törpebirtokok széttagoltságát viszont meg kellene szüntetni, mert így lenne lehetőség a gépesített művelésre és ezáltal a jövedelmező gazdálkodás elérésére.
Éppen ezért a Balatont szegélyező domboldalakon, a zártkerti területeken építési tilalom bevezetése felesleges. Ennek közgazdaságilag semmi racionalitása nincs: értékes üdülőhelyeken (főleg azokon, amelyek talaja középszerű) értelmezhetetlen szőlészetet fenntartani. Pár éve láttam eladó földet Csopakon, egy hektárnyi területet hatvan millió forintért kínáltak. Ettől alig húsz kilométerre, egy tanuhegyen hektáronként hárommillió forintért volt eladó bazalttörmelékes szőlőtermő terület. Azt az állítást, hogy a balatoni szőlőtermő területek mind első osztályúak, bátran kinevethetjük. Vegyük szemügyre ezt az ábrát!
A Balaton-felvidék talajtani képe (kattintásra nagyobb lesz) |
Ahol a képen zöld színt látunk, vagy pirosat, azok a vulkanikus területek. A lila részek a mészkő különféle fajtáit jelölik, a sárga homokos márga, a drapp üledék, lejtőtörmelék, agyag, a sötétbarna homokkő. Más szavakkal: talajtani értelemben az igazán értékes szőlőtermő területeket Badacsony, Szigliget, Monostorapáti, Hegyestü, a mencshely-dörgicsei Halom hegy és Tihany környékén kell keresnünk. A teljesség kedvéért: itt-ott előfordulnak vörös agyagos, vagy vörös homokköves területek, amelyek szintén érdekesek, de ezekből nagy, összefüggő foltokat a térkép tanulsága szerint nehéz elkülöníteni. Ez azonban csak a nagy kép: a dűlőbesorolást legalább olyan megszállott alapossággal kellene elkészíteni, mint ahogy azt Alkonyi László tette Tokaj környékén.
Természetesen értékesek a Balatonra néző borászatok, hiszen csodálatos panoráma nyílik a tóra, és ki ne szeretne ilyen környezetben egy pohár boron keresztül naplementét nézni? De ettől még a terroir nem lesz értékesebb (és a bor sem jobb), mint amit egy talajvizsgálat megmutat. És ez a csodás táj mindenkinek jár, aki megvesz belőle egy darabot. A telekárakban ez van beárazva, nem az édesvizi mészkő vagy a kavicsos agyag. Akik tehát ezt a telekárat azért fizetik meg, hogy szőlőt termeljenek rajta, azok gazdaságilag irracionális döntést hoznak. Az építési tilalom bevezetésének igénye abból ered, hogy a már birtokban lévő borászatok a szomszédos területeket olcsón meg tudják szerezni, azaz lenyomják az értékes ingatlanárakat - egy soha meg nem térülő befektetés érdekében. Ezt a törekvést ép ésszel támogatni nem lehet.
A magam részéről nem szeretem azokat a zártkerti nyaralókat, ahol az első osztályú termőhelyet nem telepítik be szőlővel, hanem füvet nyírnak rajta - ez az értékek olyan mértékű elherdálása, amit nem tudok elfogadni. Egyetértek azokkal is, akik szerint a balatoni tájképhez hozzátartoznak a szőlők. Ezért nem szabad megengedni azt, hogy kiváló adottságú dűlőkben ne termesszenek szőlőt (a beépíthetőség által megszabott mértékben). Az ezért kiszabható a büntetésnek évente és hektáronként olyan drasztikusan nagynak kellene lennie, hogy ne érje meg még harmad hektárnyi területen se szőlő nélkül hagyni a földet. Ugyanekkora büntetéssel kellene sújtani ezeken a területeken a szőlő művelésének elhanyagolását, elhagyását is - ez egyébként lehetőséget teremtene a helyben élőknek a boldogulásra, hiszen a nyaralók gondozása nem olcsó fűnyírást, hanem szőlészetet jelentene.
Olvassa el felháborító leleplezésünket az úszómedencékről!
"A balatoni gazdasági épületeknek álcázott nyaralók mellé felháborító módon úszómedencék épülnek, amit tulajdonosaik tűzoltóvíz tározónak álcáznak." - hangzik a kádári proli zsigeri indulataira játszó közlemény. A valóság ezzel szemben az, hogy az építési engedélyeket a tűzoltósággal jóvá kell hagyatni. Amennyiben a közelben nincs olyan vízvezeték, amelyről tüzet lehetne oltani (szőlőtermő területeken ez az általános) akkor a tűzoltóság előírja, hogy mekkora víztározót kell építeni egy esetleges tűz biztonságos eloltásához. Ha nincs víztározó a tervben, nincs építési engedély. A magam részéről csak egyet tudok érteni azzal a döntéssel, ha valaki az 50 köbméteres víztartályát nem lefedi egy beton födémmel, hanem pancsolásra használja - azaz egy kötelezettség teljesítéséből kihozza a lehető legjobb dolgot. |
A zártkertekben termelt szőlőre is érdemes bevezetni a termelési rendszereket - és az előírt technológia betartása esetén a megtermelt szőlő felvásárlási rendszerét már könnyű lenne kialakítani. Hiszen ha egy termelési rendszer által védett területen, az előírt technológiával termelt szőlőre a helyi borászok nem kibocsájtás-bővítési lehetőségként tekintenek, azzal a saját termelési rendszerük és termőhelyük fölött törnek pálcát. De ha mégsem lenne erre meg a kellő felvásárlási szándék, akkor állami támogatással kellene a helyi kiskert tulajdonosok és a hegyközség által részvényesként tulajdonolt borászati integrátort létrehozni, amelyik felvásárolja a helyi szőlőt, és eredettvédett bort készít belőle. A termelők ebből saját neves cimkével is visszakaphatnának valamennyit, amit lehetne osztogatni barátnak-rokonnak-ügyfélnek, vagy csak a bor árának egy részét kapnák meg értékesítés után.
Örök kérdés a fajtaválaszték. A kiskertekben termelt szőlők fajtaválasztéka (talán leszámítva a direkttermő szőlőket) semmilyen megkötés tárgyát nem képezhetik. Durva hiba a Balaton-felvidéket, és ostobasággal határos hiba a teljes Balatont egy borvidékként kezelni. A déli part löszös, hordalékos területei semmiben nem egyeznek Badacsony bazaltjával, Kővágóőrs, Zánka mészkövével, Szentantalfa, Dörgicse meszes agyagjával - mint ahogy egyébként a felsorolt területek sem egymással. Egységesen egy-két fajtára homogenizálni ezt a területet teljes képtelenség. Éppen ezért a zártkertek törpebirtokain hagyni kell a "virágozzon sok száz virág" elvét. Tudom, fáradságos, akár évtizedeket is felölelő munka az új fajták bevezetése a termőhely függvényében, de kizárólag ez hozhat olyan megkülönböztető érdekességet, ami miatt érdemes végigkóstolni a Balatont, és olyan turista utakat ajánlani, amelyek 2-3-4 naponként más területre viszik a vendéget, vagy lehetővé teszik azt, hogy többször visszatérjen ugyanaz a vendég, mert kíváncsi a Balaton ezer arcára.
És éppen ezért hibás kezdeményezés az olaszrizling kiemelése, amely tömegbor, és amelyből egyes termőhelyek csak addig tudják értékesíteni a prémium árú termékeiket, amíg a nagy tételt előállító borászatok a ruppótlan félalkeszekre pozícionálják a termékeiket. Hogy egy autós példával éljek: ki fog megvenni egy full extrás Ford Focust, ha kapható hibrid Toyota Prius ugyanazon az áron? Azaz amint lesz normális tömegrizling, a rizling-generációs bohóckodás a helyére fog kerülni: az alsó-középső polcra, ahová való. A zártkertek szőlői tehát akár csatlakozhatnak is a vino della casa irányvonalhoz, de csemegeszőlőt is termelhetnek, vagy egzotikus fajták boraival kísérletezhetnek - mindegy, csak ne hagyjuk veszni a termőhelyet.
Stratégiai célkitűzés: | A kiemelt zártkerti termőhelyeken szőlő termesztése, a táj megőrzése és a termőhelyi érték miatt |
Stratégiai opciók: |
|
|
|
Ösztönzők: |
|
|
|
Termék: |
|
|
|
|
Az Európai Unió szerint kb. 3,6 hektár körül van a gazdaságos kisbirtok alsó mérethatára. Termelőkkel beszélgetve ennek kb. a kétszerese a kézművesség felső határa. A kézművességet én a gépesítetségnek való kitettségben mérem. (Ha sok eső esik, és nem tud a traktor belemenni a szőlőbe, de motoros háti permetezővel megoldható a védekezés. Ameddig igaz ez az állítás, ott a kézműves borászat határa.) Az ilyen birtokokon meglehetős biztonsággal lehet szőlőt termeszteni, és egy család képes (csekély napszámosi segítséggel) elvégezni minden munkát. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezeket a gazdaságokat ne kellene gépesíteni - a talajmunkákat és a permetezést mindenképpen saját gépparkkal kell megoldani a lehető legalacsonyabb önköltségi ár elérése érdekében.
A korábban ismertetett birtokszerkezetből adódóan ezeknek a gazdaságoknak a kialakulását elsősorban a birtokok töredezettsége gátolja, valamint az, hogy a birtokok egy részét ingatlanspekuláció céljából tartják a tulajdonosaik. Pl. Felsődörgicse határában 10 hektár szőlőtermő terület áll részben kivágottan, részben teljesen elhanyagoltan, mert tulajdonosaik arra várnak, hogy belterületté minősítsék a területet. Ugyanez a helyzet Balatonakali és Zánka között: sok hektár elhanyagolt szőlő várja az esetleges üdülőövezetté nyilvánítást. Ezeket a szőlőket a masszív bírság biztosan az eladás irányába terelné, különösen akkor, ha olyan bejegyzés kerülne a tulajdoni lapra, hogy a terület nem bevonható sem a belterületi, sem az üdülőövezeti besorolásba.
A kisbirtokok kialakulását a lehető leghatározottabban kellene támogatni. Erre részben megfelelő intézkedés a helyben gazdálkodók elővásárlási joga, de ez önmagában nem elegendő. Mindazokat, akik szőlőbirtokot építenek, olcsó és gyorsan elérhető hitelekkel kellene támogatni a földszerzésben. (Saját példa: az OTP nem rendelkezik őstermelőknek szánt hitellel földvásárlásra, még akkor sem, ha a fedezetként felajánlható forgalomképes ingatlanok fedezeti értéke sokszorosan meghaladná az új birtok beszerzési értékét.) Ebből a szempontból elhibázott a fiatal gazda program is, ugyanis egy birtok létrejöttéhez nem az életkor, hanem a befektethető tőke és a szándék a fontos - amivel nem feltétlenül rendelkezik az ember 40 éves korában. A már lértejött birtokok megvásárlásához (ha a kiöregedő generáció már nem akarja művelni a területet) biztosított hitel és támogatás lenne igazán a hatékony fiatal gazda program, akkor ugyanis az állam biztos lehetne abban, hogy méretgazdaságos birtokhoz jut a fiatal, tehát ezzel a küszöbbel nem kell megbírkóznia.
Ebben a méretben kétesélyes a gazdaság termelése: már meg lehet élni a szőlőtermesztésből, ha a minőségi szőlőt átveszi egy olyan borász, aki minőségi bort készítene belőle, de igazán csak a borkészítéssel lehet biztosítani a gazdaságosságot. A szőlő feldolgozó gépek, a tartályok drágák - tehát a gazdaság felépítésének ideje alatt hibrid (szőlőtermesztés és borkészítés) modell képzelhető el. A gazdaság kiépítésekor (éppúgy, mint a hobbiborászoknak) nekik is szükségük lehet azokra a vállalkozásokra/szövetkezetekre, amelyek borkészítési szolgáltatást nyújtanak - egészen addig, amíg saját borászatukat be nem tudják indítani.
Ekkora méretnél már figyelmet kell fordítani az alternatív bevételi forrásokra: a gazdasághoz vásártolt gépparkkal szolgáltatást is lehet nyújtani, ami kiegyenlíti a bevételek ingadozását (és gyorsítja a beszerzett eszközök megtérülését). Ezen kívül minden támogatást meg kell adni a borturizmus fejlesztésére, azaz olyan vendéglátó helyek és vendégszobák kialakítására, ahol ezek a gazdák a náluk kóstoló vendégeknek szállást tudnak adni. Ugyancsak figyelmet kell fordítani a borászati melléktermékek, a cefre (pálinka, komposzt) és a szőlőmag (olaj) hasznosítására.
A leírtakból belátható, hogy ez a gazdaság tömegbort nem állíthat elő, mert az nem kifizetődő. Ennek tükröződnie kell a választott szőlőfajták összetételén is. Ha a helyi termelési rendszer előír egy fajtát, akkor annak termesztésére csak akkor szabad vállalkozni, ha azt prémium borként értékesíteni lehet 25 év múlva is (amikor az ültetvény a csúcson van), vagy a termelési rendszer iránt elkötelezett borászok felsrófolják a fajta felvásárlási árát. Minden egyéb esetben célszerű a statisztikai idősorok szerint a legdrágábban felvásárolt szőlőfajtákat termeszteni (a Balaton-felvidéken ez a kékfrankos, a furmint és a muskotály fajták).
Ezeknél a gazdaságoknál a legnagyobb kihívás a termény/termék értékesítése. Annak érdekében, hogy a legjobb szőlők a legtöbbet fizető borászokhoz kerüljenek, érdemes lenne egy terménytőzsde jellegű ajánlati piac létrehozása, ahol a termelési rendszer és/vagy a biogazdálkodás ellenőrzési naplójával meghirdetett szőlőre lehetne ajánlatot tenni. Ez gördülékennyé tenné a felvásárlást, és mind a termelők, mind a felvásárlók számára megadná a biztonságos gazdálkodás keretrendszerét. Ezzel le lehetne váltani a jelenlegi idióta rendszert. Ugyancsak érdemes elgondolkozni az értékesítési szövetkezetek kialakításán: olyan kocsmák és borbutikok létrehozásán, amelyek kizárólag az adott borrégió, sőt, falu borait értékesítik. A helyi közértekből érdemes lenne eltünteni az egyéb borvidékek borait, és elsősorban a helyi terméket forgalmazni. Erre már van kezdeményezés: ilyen pl. az Éltető Balaton-felvidék, ezt kell tovább folytatni.
Stratégiai célkitűzés: | A minimálisan gazdaságos birtokméret elérése, annak a lehetőségnek a megteremtése, hogy a gazdák saját bort állítsanak elő |
Stratégiai opciók: |
|
|
|
|
|
Ösztönzők: |
|
|
|
|
|
|
|
Termék: |
|
|
Tíz hektárnál nagyobb méretű, lehetőleg egy tagban lévő gazdaságokról beszélünk. Ezeknél a gazdaságoknál a legnagyobb problémát a birtokok töredezettsége és az elavult ültetvényszerkezet jelenti.
A birtokkoncentrációt ezen a területen is támogatni kell, elsősorban azoknak a nagy szőlőtábláknak az egy gazdálkodó kezébe adásával, amelyeknek több résztulajdonosa van. Ez jelentheti az egységes áron történő megvásárlást (kötelező eladást), vagy a területre legalább ötven évre szóló bérleti lehetőség megvásárlását - természetesen mindkét esetben szőlő termelési kötelezettség terhe mellett. A szanaszét aprózott tulajdonosi hányadú telkek a racionális gazdálkodás kerékkötői, ezért ezek felszámolásának érdekében mindent meg kell tennünk. A művelés elhagyása miatti büntetéssel, és a vásárlást, bérletet szolgáló hitellel.
Ezeken a birtokokon haladéktalanul meg kell kezdeni az ültetvényszerkezet modernizálását: a lehető legkisebb kézimunka igényű, legjobban gépesíthető, legtöbb szőlőt adó rendszerek telepítését szabad csak jóváhagyni, mert sem most, sem a jövőben nem fog rendelkezésre állni annyi napszámos, aki képes lenne több tíz hektár számra szőlőt művelni. A munkaerő probléma megoldása a közmunka-programok felfüggesztése lehetne - a képzetlen közmunkás had visszavezetése a munkaerőpiacra elengedhetetlen. A jövőben (ez 20-30 évet jelent) a mezőgazdaság ipari forradalma miatt szinte minden kézimunka gépesíthető lesz, ez megoldja a mezőgazdaság krónikus munkaerő hiányát. Mire ide eljutunk, a közepes gazdaságoknak rendelkezniük kell annyi tőkével, hogy a gépesítésben utolérjék a nyugat-európai színvonalat - ellenkező esetben néhány nábob vagy multinacionális mezőgazdasági termelő kezében lesz a teljes nagyüzemi mezőgazdaság.
Ez a méretű gazdaság alkalmas tömegbor-szőlő előállítására, tehát az olaszrizling termelőket itt kell keresnünk, mert a hatékony gazdálkodás lehetővé teszi a gazdaságos működést még a legolcsóbb szőlőfajták termelése esetén is. A szőlőfajták összetételét optimalizálni kell: a korai, középérésű és kései fajták közül mind fehér, mind vörös szőlő esetén érdemes azt a fajtaösszetételt kiválasztani, ami a legbiztonságosabb várható bevételt nyújtja.
Ezek a jól gépesített gazdaságok adhatják a gépi bérmunkát azoknak a kisebb méretű borászatoknak, akiknek még nincs saját gépparkjuk.
Stratégiai célkitűzés: | Birtokkoncentráció segítése, gépesítettség növelése |
Stratégiai opciók: |
|
|
|
|
|
Ösztönzők: |
|
|
|
|
|
Termék: |
|
A stratégia felállítása - a fennt leírtak alapján könnyű: a kisbirtokokból a középbirtokokká válást kell támogatnia az államnak. A célkitűzések és a feladatok lényegében ugyanazok, mint a Gazdaságos családi kisbirtok és a Szőlőtermesztésre szakosodott középbirtok pontokban leírtak.
Igazán visszás dolog lenne, ha én szeretnék eredeti tőkefelhalmozást tanítani a NER elvtársainak, ezért csak címszavakban ismertetem a teendőket:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.