A hétvégi pincelátogatás legmeglepőbb fordulata az volt, hogy az 5,8 Celsius fokos pincében pezsegtek a borok. Valami nagyon hidegtűrő élesztő szaporodott el a borban, mert szinte teljesen kierjedt a maradékcukor mindkét borban.
Az Enikő illatában (kb. egy hónappal ezelőtt) még nagyon külön állt a muskotály és a mézes fehér - ami azt jelenti, hogy először muskotály illata volt a bornak, majd egy kis idő múltán megjelent a mézes illat. Most a kettő már összeért: egy mézes-muskotályos finomságot érezni. A nejem beleszagolt, és majdnem beleájult: jó lesz ez női bornak. Korty egyelőre még hegyesen savas, jót fog neki tenni az almasavbomlás. A szénsavas csípés csak kiemeli a savakat: az illat és a korty nincs összhangban. A korty vége kicsit szárít - ezen baromira meg vagyok lepődve, mert csak négy hetet töltött fahordóban a bor.
A rizling is forrásban van még, itt örvendeztem a maradékcukor alkohollá és glicerinné alakulásán. A pohárban a bor lustán mozdul, és lassan rajzol ki komoly templomablakokat: a testtel egyáltalán nincs gond. A bor napról-napra változik: hidegen (a pincében) kóstolva csak keserűnek éreztem. Itthon két napig hagytam szobahőmérsékleten kipezsegni a széndioxidot: és egy harmonikus savú, extraktédes, szuper rizlinget kóstoltam.
A félbehagyott üveget betettem a hűtőbe: másnap hidegen csak fásnak éreztem - ezzel el is illant az örömöm, amivel a fásság megszűnését ünnepeltem.
Harmadnap szobahőmérsékleten kóstoltam. Telt, már-már túlzó vaníliás-puncsos-likőrös illata és íze volt, a végén a csersav cseppnyi húzása is jelezte a fát. A test és az aromák teljesen eluralták a bort, a harmonikus savaknak alig jutott szerep. Kép deci a fejembe szállt - alkohollal rendben vagyunk.
Fogalmam sincs, mi lesz ebből.
A hétvégén lent jártam Dörgicsén, ami az egyik legjobb dolog a világon. A hegyre vezető úton 15-30 centis hó volt, így a kocsit lent hagytuk a főúton, és gyalog vödröztük le a felkötözött szőlőt. Pontosan tudom, mit érez Ole Einar Bjørndalen az utolsó métereken: nekem is a fülemben dobogott a szívem, és majdnem kiköptem a tüdőmet, mire a szűz hóban hatodszorra is felértem a pincéhez és vissza.
Amikor hazaértünk, a család apraja-nagyja nekilátott bogyózni a szőlőt: csak az ép, egészséges szemek kerültek a darálóba.
Bogyózunk |
Zotykos cimborám megint borozni hívott, ezúttal Borjour Magnum rendezvényre. A szervezők alapgondolata szerintem kiváló: meghívnak nagyon sok nagyon jó borászt, és a belépti díj leszurkolásáért cserébe mindenki annyi bort kóstol meg, amennyit csak akar. Voltak persze fenntartások, hogy vajon milyen borokat hoznak bemutatni a borászok, de a világon semmi panasz nem lehetett a kínálatra.
Az ELTE épületét végre értelmes dologra használják |
A sorozat következő borásza fiatal, szépreményű és tehetséges. Saját legfonotosabb erényének a kísérletező kedvét tartja. A beszélgetés során egy végtelenül szerény, ugyanakkor roppant nyitott szellemiségű borászt ismertem meg, aki minden lehetséges forrásból igyekszik magába szívni az információkat. Lássuk, hogyan dolgozik Losonci Bálint!
Az egyik kedvenc elfoglaltságom olyan megmozduláson részt venni, ahol a biztosítást végző rendőrök és a fotósok többen vannak, mint a felháborodott hazafiak. Az erőmű-ellenes megmozdulás tömegrendezvénnyé válását több tényező is befolyásolta, de ezek közül talán a legfontosabb - és ezt nem minden önirónia nélkül vallhatjuk be magunknak -, hogy e véráztatta anyaföld gyermekeiben tényleg nem hagyna a világon semmilyen űrt, ha mondjuk holnaptól az összes tokaji kézműves borász konzervkukorica előállítással kezdene foglalkozni. Trendi dolog vállra vetett pulcsiban kimenni a Várba a szép napos nyárutón, de nem trendi nulla fokban fagyoskodni valamilyen közös cél érdekében.
Gyülekeznek a demonstrálók |
Utolsó kommentek