Habár a múlt hét végén még csak 15MM cukor és 10,5 g/l savat mértem a borban, az elmúlt heti kánikula miatt most vasárnap is próbaszüretet tartottunk. Az eredmény döbbenetes: 18MM cukor és 7 g/l sav. Ez már optimális szüreti paramétereket jelent. Ráadásul idén a Jóisten igyekszik visszaadni, amit a múlt évben elvett: a jövő héten az előrejelzések szerint lehűl a levegő, tehát ilyen dinamikus savcsökkenéssel már nem kell számolni, ugyanakkor szépen sütni fog a nap, tehát némi cukrosodásra, töppedésre számíthatunk, de egy hét alatt nem megy tönkre a szőlő. A fürtök nagyon szépek, betegségnek nyoma sincs, csak némi darázskár látható, és a szőlő ízével, aromájával is egyre elégedettebb vagyok.
A présházban rendet csináltunk, szerdán a napszámosok elmossák a kádakat, a bogyózót, a puttonyt, anyu felmossa a pincét, és készen is állunk a szüretre. A pince félig romokban, az építészek mindent elkövetnek azért, hogy az ablakok bent legyenek a hétvégére. Még szólni kell a cimboráknak, hogy a szülinapi bulim le van tojva, jöjjenek inkább szüretelni.
A nyomorult adminisztráció után a gyakorlati munkák jól haladnak: szépen alakul az új pince. Már elkészült az új pinceág szerkezete, most a szigetelés van soron. A boltíves, kisméretű téglából falazott pincét kívülről egy beton szarkofág védi, és erre kerül a földtakaró.
Az új pince belülről |
Amikor az egyik reggel kiléptem az udvarra, olyan hangot hallottam, mintha valaki slaggal locsolta volna a kőfalat. A hang egy tőlem kb. egy kilométerre lévő seregélyrajtól származott, akik a Balaton felől az öblökben repültek a szőlőhegyek között. Talán Rómában láttam ennyi madarat egy kupacban, de Dörgicsén még soha.
Seregélyek |
A sorozat következő részének megírásához a csodálatosan szép helyen fekvő Hegymagasra látogattam, Szászi Endre bioborászatába. Amikor először kóstoltam 2006-os Szentgyörgy hegyi olaszrizlingjét, megragadott annak egyensúlya, a termőterület és a fajtajelleg tökéletes harmóniája, és az a kristályos tisztaság, ami a hagyományos paraszti boroktól eltérően mutatja be a badacsonyi borvidéket.
A beszélgetés során bejártuk a birtokot, megnéztem a még csak éppen feltört földet, a fiatal telepítéseket, a termő szőlőt, a borospincét - egyszóval mindent, ami belefér három és fél órába. A technológiát egy diófa alatt írtam le, a gerendaasztal mellett 365 tőkéből álló bakművelésű vágó áll, amelyből, ha termőre fordul, "minden napra jut egy üveg bor", amit csak helyben lehet majd meginni, "még a római pápának is el kell mennie érte Hegymagasra, a diófa alá".
A gyönyörű táj értékeit tudatosan, a természettel harmóniában használja ki gazdája, aki a völgy termését tökéletes technológiai fegyelemmel érleli borrá. Nézzük, miként dolgozik Szászi Endre!
A hétvégén megnéztem a szőlőt, és úgy tűnik a múlt hét egyetlen napját, amikor nem esett az eső, jól használtuk ki. Fertőzésmentesen szép a szőlő, ellenben felverte a gaz. Megkértem Krisztiánt egy laza kaszálásra, valamikor a napokban meg fogja csinálni. Idén több permetezést nem tervezek, hacsak el nem szabadul a lisztharmat.
Érdekes, idén nem indult be a hónaljhajtások fejlődése. Zöldszüretkor kitörtem a fattyúhajtásokat alulról, de azok a "bóbiták", amik a szőlő fölső harmadában szoktak megjelenni tetővágás után, idén nem hajtottak ki. Valószínűleg az aszály lehet az oka, pont a legintenzívebb zöldtömeg képződéskor nem esett egy csepp eső sem. A hegy alján termesztett szőlő siralmas képet mutat: a hajtások a középső befűzőszálig érnek fel, ugyanakkor kb. kétszerannyi termés van rajta, mint az enyémen. Elképzelni nem tudom, hogy a fürtönként két levél vajon mennyi cukrot bír termelni.
Olaszrizling |
Utolsó kommentek