Mostanában nagyon felvitte az isten a dolgunkat, mert már a második egymást követő héten volt a pincénk hivatalos valami olyan eseményre, ahová nagyon szerettem volna eljutni. A történet úgy kezdődött, hogy két éve a Káli Kövek Borászat tulajdonosa, Szabó Gyula vett tőlem furmint szőlőt, aztán a rákövetkező évben többet vett, és úgy gondolta, jó ötlet engem is meghívni, és összekóstolni, hogy mit mutatnak az ugyanott termő szőlőkből más feldolgozási eljárással készített borok. Így kerültem be a szakmai napra meghívottak körébe, a mesterkurzusra és a sétáló kóstolóra.
Szabó Gyula magához ragadja a szót |
Pár héttel ezelőtt levelet hozott az outlook, hogy van pár üres hely a Borjour Magnum rendezvényen, és ha jó ütemben jelentkezünk, akkor biztosítanak nekünk egy helyet a kiállítók között. Sok-sok évvel ezelőtt voltam ilyen rendezvényen, akkoriban mint bor iránt érdeklődő fogyasztó, és kellemes emlékek maradtak bennem, úgyhogy (kicsit megilletődötten) igent mondtunk a meghívásra. A rendezvény előtti hét elején meg is érkezett a pontos instrukció arról, hogy hová kell mennünk, mennyi bort kell vinnünk. Azt viszont nem tudtam, hogy a helykiosztás hogyan történik, és azon tanakodva indultunk el Nórival a rendezvényre, hogy vajon csak egy eldugott sarokban lesz helyünk, vagy előre kijelölt asztaloknál fogunk helyet foglalni.
Az első csoport |
Egyik kedvenc sorozatom a River Cottage (mind az eredeti angol, mind az ausztrál), ahol a helyi gazdák minden közösségi alkalmat megragadnak arra, hogy bemutassák terményeiket. Különösen Angliában van nagy hagyománya az efféle falusi termék versenyeknek, ahol a legfinomabb csokitortáktól a legnagyobb répákon keresztül a legszebb birkák kategóriájáig mindenben összemérik tudásukat a termelők. A sorozat általános forgatókönyve, hogy messziről jött emberek (magyarul: gyüttmentek) elkészítik a saját receptjeiket, amelyek olyan mértékben lógnak ki a helyi ízlésből, hogy (spoiler alert!) a csúfos kudarc elkerülhetetlen.
Áki várja az első vendéget |
A kocsiban fogható rádióadások megszűntetése és a rövidhullámú tartalom lebutítása elhozta a podcastok előretörését: lényegében csak ilyesmit hallgatok, ha egyedül utazom. (Ha a fiam is velem van, akkor jobbára zenét - azt is a Spotify-ról.) Az egyik ilyen podcastban szerepelt Pallagi Ferenc, akivel a tokaji borvidékről írott könyve apropóján beszélgetett Új Péter. Az interjú érdekes volt, így a Jézuska meg is hozta a Tokaji keserű c. könyvet.
A tavalyi év végén minden okom megvolt az optimizmusra: szép borokat készítettünk az előző évben, amelyeket örömmel fogadtak a vevők, jó alapanyagok indultak erjedésnek a pincében, amelyek bizakodásra adtak okot, kialakulóban volt egy szövetkezeti társulás, amelyben csak dolgozni kellett volna, és működőképes rendszer lehetett volna belőle. Aztán a borászunk bekattant, és elkúrt mindent, ami a keze ügyébe került: a rozé derítését, a siller borkő stabilizálását, a vörösbor dugózását, a juhfark hordós érlelését - és kiküzdötte magát a formálódó szövetkezetből is, jelentős tartozást hagyva maga után. Bár nem így terveztem, de ez az évem a kármentésről szólt.
Ezek a borok várták a vendégeket 2021-ben |
Utolsó kommentek