Idei első fecskék

 

 

Tegye fel a kezét, aki tudta, hogy a sárga muskotály sokoldalú fajta! Igen, az én kezem jól láthatóan lent maradt. Idén is tettem valami új felfedezést, ami gyökeresen megváltoztatta a fajtáról az elképzeléseimet. Pontosítok is gyorsan: nem megváltoztatta, hanem kiegészítette. Talán már írtam, hogy egy Német Attila Gábor nevű borász sárga muskotálya volt az a bor, amit minden borfalus kirándulásomról afféle engesztelő ajándékként hazavittem a feleségemnek, amiért részegen mentem haza. Ez a telt, bársonyos, cseppnyi maradékcukortól félédes bor elvarázsolta a feleségemet, és én is szívesen kóstoltam. Amikor ezt a fajtát telepítettem, a legfontosabb elhatározásom az volt, hogy ilyen bort szeretnék belőle készíteni. Tavaly előtt a Randi illata ilyenre sikerült, boldog is voltam - és a visszajelzésekből ítélve a vevőim is azok voltak.

 

Tavaly előtt késői szüretben - aszúsodó furminttal vegyítve - sikerült elkészíteni az Esti mese néven futó édes borunkat, amiben egy három puttonyos aszúnak megfelelő cukormennyiség maradt. Ha bort ajándékozok valakinek, eddig még mindenki ebből kért. Szerencsére annyit tudtunk csinálni, hogy idénre is maradt. János szavaival élve: édes bort akkor csinálunk, amikor lehet, nem amikor kell.

 

Azonban tavaly valami egészen botrányosan rossz tavasza volt a musónak, pont a virágzásakor volt egyszerre aszály és fagypont körüli hőmérséklet. A két csapra metszett tőkék szó szerint semmit nem termettek, csak a karnak lehajott vesszőkön volt termés. Nem volt egyenletes a kötődés ott sem, egyes tőkéken 2-5 fürt, másokon 15 termett - de úgy voltam vele, hogy annyira kevés lesz, hogy nem éri meg a terméskorlátozás. 20-as mustfokkal szüreteltük, és a szüretkor még az illat hiányán aggódtam. A bor szárazra kierjedt - majd gyönyörűen visszatért az illata is. A korty hihetetlenül összetett lett: van benne egy kis sauvignon blancra, egy kis chardonnay-ra emlékezető íz, és a fajtára annyira jellemző kesernye egy zöldes árnyalatként jelenik meg a kortyban. Elképesztően itatja magát. Annyira más lett, mint a Randi illata, hogy Násztánc néven kerül forgalomba. 

 

Most itt állok, mint szamár a hegyen, és azon gondolkozom, hogy idén mit csináljak? Randit vagy Násztáncot? Mindkettőt szeretem, egyelőre úgy tűnik, hogy a bazaltos területről Randi vagy Esti mese lesz, az alsó, löszös részről (mert ilyen csodálatosak a tanúhegyek, 50 méterenként teljesen más a talaj) Násztánc készül. A maradékot szőlőlének dolgozom fel. 

 

A másik első fecske a kékfrankos rozé. Tavaly dörgő siker volt a Naplemente, de idén - mivel végre megtaláltuk a fajtához illő metszésmódot - belépett a vadfekete (csókaszőlő), amiből hordóban érlelt sillert készítettünk. Igen, ez majdnem értelmezhetetlen dolog, de a vadfekete elképesztően gyümölcsös bort ad, így az ezt kereső vevőink biztosan nem fognak csalódni. Ennek eredményeképpen a sötétbordó rozénak egyszerűen nem maradt hely a termékpalettán. Így "hókadt" rozét készítettünk, két héttel korábban szüretelve, alacsonyabb alkohollal és kevesebb színnel. Pont olyat, amilyet Bridget Jones inna, ha magyar lenne. Az új terméknek új név dukál: ebből lett a Pirkadat. Balatoni könnyed világos rozé és sötétebb, gyümölcsös siller - így mindenki megtalálja, amit szeret. 

 

Új év, három új bor: a Pirkadat és a Násztánc megvásárolható a webshopban, ha gondoljátok - a történelmi fajták boraiért el kell jönnötök hozzánk. 

2021.05.07. 18:53

A bejegyzés trackback címe:

https://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr4116524900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook

Utolsó kommentek

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.

süti beállítások módosítása