Megkésve bár, de törve nem (mert idén helyesen használtam a ként) lefejtettük a borokat. Azért szeretek hideg pincében fejteni, mert ilyenkor a seprőn is kiválik a borkő, és egy kemény felületet képez rajta, ami egészen kevés fejtési veszteséget eredményez (egy 300 literes saválló tartályban kb. fél-egy liter bor marad). Ma szép idő volt - bár kicsit szeles - így jó volt a pincénél dolgozni. Mivel csak flakonban tudunk vizet szállítani, és sokféle tételem van, ezért szükségünk volt Krisztián Navarájára is, hogy a felázott úton fel tudjuk hordani a forró vizet a pincéhez.
 |
| Vadfekete siller - mint a rubin |
A fejtést persze megelőzi a kóstolás, mert annak alapján lehet eldönteni, hogy levegőztetéses vagy zárt fejtést alkalmazunk. A levegőztetés során hagyjuk, hogy magasról zúduljon a bor a tömlőből a tartályba. Ezt elsősorban a fülledt tételeknél használjuk, nagyon jól elragadja a nem kívánatos szagokat a borból. Ha úgy találjuk, hogy a bor éppen jó, akkor (félig) zárt fejtést alkalmazunk, azaz arra törekszünk, hogy a bor ne sok levegőt vegyen fel. Idén van egy kénmérő gépünk, és az esetleges kénhiányt is a fejtéskor pótoljuk. Hetente kóstolom a borokat, vicces végignézni, hogy a forrás utáni teljes kétségbeesés hogyan csap át rezignált apátiába, majd súlyos depresszióba, ahogyan telnek a hónapok. Ez idő alatt sokszor kell kicsavarni a kanalat a kezemből, hogy fel ne vágjam az ereimet (kanállal jobban fáj), és szeretteim is többször vetik a hordók elé magukat, így próbálják megakadályozni a bor kiöntését. A tavalyi év ebből a szempontból különösen nehéz volt: a boraim lassan változtak, és pont mint Jézus, megjárták a poklot is, mielőtt elindultak a felfelé. Már amelyik. :)
Kezdjük a két illatos fajtával! Ha választani kellene a földkerekség két legcsodálatosabb dolga között, én bizony a góhérból készült bort választanám Heidi Klum ellenében. Ennek a fajtának az illata egyszerűen varázslatos. Az ízében (és erre Gyukli Krisztián hívta fel a figyelmemet) van valami zöld almás, chardonnay-s jelleg, ezen kívül egy egyedi, semmihez nem hasonlítható csodálatos fajtajelleg. Az idei borom hozza a sajátos illat és ízjegyeket, kicsit még bizonytalan a korty vége, de már tudok lelkesedni érte.
Az öregszemű sárfehér szintén különleges szőlő - ami tavaly nálunk nem érett meg. Az illata barokkos, lehengerlően, túlzóan virágos, nincs az a chef, aki tudna főzni mellé bármit - ha a liliomfőzeléket kihagyjuk a lehetséges opciók közül. Az idei év terhét egy húzós kocsányíz jelzi a korty végén - és mivel bogyóztam és nem áztattam, így ez bizony hűen tükrözi a tavalyi évet. Nagyon boldog vagyok (erre az íz nem magyarázat) mert igyekszem az évjáratot és a terroirt tükrözni a boraimban, és ez (mintha) sikerülne.
Az olaszrizlig .... :DDDDDDDDD, ezt ugye senki nem gondolta komolyan?
A Halom-hegyi furmint (Norka szőlője) kitett magáért: nagyon szép, koncentrált bort adott. Ez a tétel kevés, tartályban készült, csak a fajta, semmi fás aroma. Rajongok érte. A savai mint a csillagszórók robbannak a számban, jellegzetes, tartózkodó illat, kifogástalan, elegáns harmónia.
A Becce-hegyi furmint életem legfurcsább bora. Gondolom megvan az az élmény, amikor a buli jócsaja kissé be van baszcsizva, valószínűleg éppen ezért úgy dönt, hogy pont te kellesz neki, már a táncoláskor a kezedbe adja magát - de amikor az első csókra kerül a sor, akkor jössz rá, hogy amikor ez a csodás teremtés az előbb egy percre kiment a teremből, akkor bizony hányni volt. Tudom, kicsit morbid ez a példa, de mégis ez visz bennünket legközelebb a mentett beccei furmint ízének meghatározásához. Ezt a förtelmes ízt a bor két héttel ezelőtt produkálta, le sem akartam fejteni, de Krisztián "ha már itt vagyunk" érvelése ellen nem tudtam mit felhozni. Jól átlevegőztettük ezt a bort is, és fejtés után már csak egy kisebb reflux íz volt jelen. Hogy ebből a borból mi lesz, azt nem tudom, egyelőre inkább fogadnék a veszélyes hulladékra, mint az úri szalonok kedvenc italára.
A juhfark nagyon ízgazdag bor lett. Majdnem elégedett vagyok a koncentrációjával, de azért a Somlói Apátsági Pince még fényévekkel előttem jár. Még(?) nincs meg benne az a jellegzetes mézeskalács illat, ami a termőhelyre (szerintem) jellemző - de lehet, hogy idén hiába várok erre. A juhfarktól sokan olyan savakat várnak, mintha keresztülszögelnék a nyelvüket. A nagy juhfark vitában (már ha lenne ilyen) én biztosan inkább a selymes korty felé tolnám el a mércét. Jelenleg itt tartunk. A korty végén itt is kis kesernye tanyázik, de ez az íz sokkal inkább kiugrik, ha olyan hidegen kóstolom a bort, hogy lefagy a fogam.
A vadfekete csodálatos színben ragyog: igazi vérvörös rubin. Az íze évről-évre komplexebb, egyre többféle gyümölcsöt vélek felfedezni benne. Cseppet több a sava, mint amit télen szeretek - persze nyáron nyakló nélkül vagyok képes inni az ilyen borokat. Egyedül az illatával van baj: olyan ez, mint amikor egy autóban valami furcsa bűz kezd el terjengeni, és a benn ülők gyanakodva néznek a szomszédjukra. Hát persze, hogy itt is a levegőztetést választottuk - az efféle fülledtség ellen ez tényleg csodaszer.
A kékfrankos úgy gondolta, hogy majd ő eldönti, hogy milyen bor lesz belőle. Az alkotó egy ragyogó rubinvörös bort szeretett volna készíteni, a kékfrankos rozékra annyira jellemző éretlen, visszataszító ízek nélkül, ezért a Köpcitől kapott sillerkészítési recept szerint 24 órán keresztül ázott cefrén a bor. Lett is belőle egy francia iskolát követő, alacsony alkoholtartalmú, könnyű, gyümölcsös vörösbor - aminek az illatával nem vagyok maradéktalanul elégedett - mert a múlt héten még szép, fajtajellegesen kékfrankos illata volt, most pedig sima óbor illata van. Van olyen képlet, ahogy fejlődik az íz, úgy tűnik el az illat? Nem tudom, talán majd kiderül.
Van még egy kapásborom is, ami az ülepített borok aljából készült, folyamatosan forralva. Ez a tétel osztogatásra van szánva, a "van egy kis borod?" típusú mennyiségi alkoholistáknak. Az illata nem sok jót ígért: gyógyszeres-keserűfüves aromák. De a korty ... hűha! Gyorsan elmesélem, hogy a kedvenceim közé tartoznak a rétegzett borok. Ezt én úgy értem, hogy a kortyot a szánkban tartva előbb egy jellegzetes íz tűnik fel, majd ez elhalványul, átveszi a helyét egy másik íz ... és így tovább. Nos a kapásbor ilyen. Soha ennyire rétegzett borom nem volt - és még azt a korty végi ürmös ízt is meg tudom bocsájtani, amit egyébként nem szeretek.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
