Horrorszüret

Utolért az Addams Family életérzés: mintha egy sötét felleg követne mindenhová. Volt már rosszabb szüretem (2010-ben, amikor nem szüreteltem), de ennél rosszabbul még soha nem éreztem magam. Az év közben sorra megjelenő problémák most, szeptember elején csúcsosodtak ki, közel 100 mm eső formájában. A nyári forróság megakasztotta a szőlő cukrosodását (hiszen ilyen melegben leáll az asszimiláció), és augusztus végén még 2-3 cukorfok hiányzott az optimálishoz a középérésű és kései fajtáknál. Aztán leesett 100 mm eső. Ahogy tavaly a szőlő kihordott egy 80 mm-es esőt nyár végén, arra gondoltam, hogy idén sem lesz ez komoly probléma. Nagyobbat nem is tévedhettem volna. Beindult a rothadás, és óriási károkat okozott.

 

Kékfrankos válogatás (Dödi bácsi várja a traktort)

 

A szőlőinkben a múlt héten még biztató volt a szőlő állapota, bár Kútfőn már erősen felhígultak a szemek. Halomban attól féltem, hogy nem marad leve a szőlőnek, Beccén pedig reménykedtem az aszúsodásban. Ehhez képest a szüretre rengeteg rossz szem fogadott a fürtökben, amit egyenként kellett kiválogatnia a csapatnak. Becsületükre legyen mondva, olyan alapanyag jött be a pincébe, amit ki sem néztem volna a tőkéken lévő fürtök állapotát szemlélve. Kútfő elesett: nevetséges mennyiségű muskotályt szüreteltünk, a furmint idén értékelhetetlen volt, egyedül a kékfrankos állta a sarat: na nem vörösbornak, hanem kastélyosnak (siller), de annak parádés alapanyagot sikerült termelnem. Halom juhfarkja volt az idei aranyérmes (a fürtök majdnem fele aszú), a furmint is finom, de válogatni kellett nagyon - és értékelhetetlenül kevés lett belőle. Becce juhfarkja a válogatás után szép anyagot adott, ebből az egy fajtából lett elfogadható a mennyiség is. A sárfehér még a tőkén van, jövő héten szedjük.

 

A szüret előtt, még a múlt héten garanciális javításra kellett vinnem a bogyózót - úgy gondoltam, hogy ezzel le is tudtam a szüretkor elromló gépek problémakörét. Vettem egy pazar új prést, amit hiába próbáltam beüzemelni, ugyanis a pincém biztosítéka alulméretezett volt a géphez: el sem indul az álommasina, ami bakot ugrik pengét rág. A Vaslin présem pedig, amivel állati jól lehet préselni a zúzó-bogyózó által készített kásaszerű cefrét - a munka közepén beszart. Ott álltam egy teljesen automata és egy félautomata préssel, és egyik sem működött. És mint ahogy a kezdetek kezdetén, vödrökbe szedtük az ázott cefrét, és kosaras préssel préseltük, ami hatalmas kilövellésekkel fröcsögte szerte-szét a cefrét. A szüret közepén a kislányom lelakatolta a pincét úgy, hogy a pincében maradt a kulcs - szaladtam a faluba flexért, hogy le tudjam vágni a lakatot.

 

Megemelem a kalapom a szüretelő csapat előtt

 

Végül három munkanap alatt a pincébe került minden - illetve amit a természet hagyott belőle. Idén változtattam a borok kezelésén: pontos feljegyzéseket vezetek arról, hogy melyik borral mikor mit csináltam. Sok tételünk van, és így nem sikkad el egy kénezés vagy egy átfejtés. Pontosan nyilván tudom tartani az adagolt kén mennyiségét is. Ugyancsak fontos változás (ahogy arra korábban már utaltam) az alapkénezés tankönyvi betartása. Nem szórakozok többé az alacsony kén technológiával - azt látom, hogy nekem az nem működik (bár nyáron ittam nagyon szép kénmentes borokat) - szóval próbálok ragaszkodni a "hivatalos" borászati technológiához. A tavalyi boraim közül egyik-másikban magas volt az illó, így a pincébe kerülő szemek leválogatásával, és a cefre / ülepített must kénezésével igyekszem minden egyes ecetsav bacit kiküszöbölni.

 

És hogy teljes legyen a kép: a Biokontroll ellenőrizte a gazdálkodásunkat, és kiderült, hogy bio-útonállók vagyunk: meg nem engedett módon kijuttattam hektáronként 35 dekagramm ammónium-nitrátot - ami a K lombtrágya felszívódásához szükséges. Este kikapott a Patriots is. Mondom, minden összeesküdött ellenünk.  

2018.09.17. 09:52

A bejegyzés trackback címe:

https://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr2714243855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juhostt 2018.09.17. 12:41:20

A vaslin préssel mi történt pontosan? Az új présről valami fotót, vagy infót lehet látni/tudni?

Itt mifelénk utoljára 2013-ban volt ilyen jó év. A mennyiség és minőség is kiváló volt szőlő terén. Alig esett eső, ami az egyéb kultúráknak nem tett jót, de a szőlőnek se több se kevesebb nem kellett.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2018.09.17. 20:51:45

@juhostt: Vaslin megállt - nem tudom, mi baja.

kunzoo 2018.09.17. 21:28:19

Sajnos a Muskotály és a Furmint alkalmatlan a bio-művelésre. Mivel nincs a kezedben megbízható rothadás elleni szer, ha a darazsak (muskotály)avagy a furmintnál egy nagy eső felsérti a szemeket, elrohad az egész hiába van kiablakolva. Felrepedésre nagyon hajlamos a Shiraz fajta is. Az is egy szívás esős évben.

scitec92 2018.09.19. 15:42:19

Sokan dobálóznak azzal, hogy ritka jó évjárat az idei, eszméletlen jó minőségű a szőlő idén. Nálam nem. A kékfrankos 18 fokot sem érte el idén a hőség miatt. Továbbá igen savszegény lett rozé alapanyag. Ráadásul idén nagyon korán leértek a szőlők. A kékfrankos, ami igen hosszan a tőkén hagyható már kiforrt a tőkén :) Egyedül a mennyiség lett nagyon jó. Azt hiszem 2 évtizedes rekordok dőltek meg.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2018.09.20. 19:27:01

@kunzoo: A kezdetektől fogva organikusan művelünk úgy egy hektár szőlőt a Somlón. Ennek a kétharmada nagyon köves talajon karós művelésban, a harmada pedig inkább bazaltsrétes talajon középmagas kordonon. Három pannon bormustrán arattunk vele 2009-2010-2011, és azóta is vagy 6-8 csillagnyi helyen poharaztatják.

Vagyis szerintem lehet bióban tolni a furót. Tény, az ilyen extrém csapadék az olyan területeken ahol kicsit is megállt a leeső víz ott pattogatott kukoricaként robbantak szemek 100mm eső után. Addig bírta.

Gabssy · http://www.medvebor.hu 2018.09.20. 20:13:41

@scitec92: Szerintem idén nagyon terület-, borvidékfüggő, hogy milyen a termés. Nekem három különböző területen van olaszrizlingem, eddig kettőből már szüreteltünk.

"A"-terület: 18MM, rothadó fürtök, mentjük, ami menthető

"B"-terület: 20-21MM, minimális aszúsodás, teljesen egészséges szőlő

Szóval szerintem az sem hazudik, aki azt állítja, hogy ritka jó évjárat, csak épp szerencséje volt az eddigi esőkkel...

kunzoo 2018.09.20. 21:40:12

@BZoltan:
Lehet, de ha jól emlékszem akkor a tavalyi sem lett az igazi. Ami azért egy jó év volt. Rambo a furmintra szeretne alapozni, anno írtam is neki hogy tíz évből jó ha egyen lesz OK, a többin ez a lerohad/nem érik be/dögnehéz lesz játék megy. Mindezt bio- műveléssel súlyosbítva. Az is kérdéses hogy a dörgicsei furmint mint márkanév...van-e értelme?

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2018.09.21. 04:58:33

@Gabssy: Nálunk szinte egy blokkban van minden és van vagy 8-10 fajtánk. A Tamáska háza alatti furmint elfolyt, a karósnak viszont semmi baja. A nagyhárs egy részét megette a lisztharmat, ugyanakkor legfelül a Kreinbacherék alatt tökéletes. A nagy Juhfark zseniális, az alsó új telepítés fele lerohadt.

Szóval igen, területtől függően nagyon eltérő tud lenni. Én azt figyeltem meg, hogy ahol van agyagos réteg ott a talaj jobban megfogta a sok csapadékot és ott jobban rothadt a nagy eső után. Ahol meg köves és lejtősebb ott elfolyt a víz és épp maradt a a szőlő.

@kunzoo: Nekünk tavaly semmi baj nem volt a Furminttal. Szerintem szó sincs 1/10 arányról. Függetlenül a biótól az van mint minden mással. 15 évből 5 nagyon jó, 5 közepes és 5 az szenvedős.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2018.09.21. 07:29:03

@kunzoo: Tavaly minden szôlô zseniális volt, két tétel az alacsony kén technológia miatt halt meg. Bár az idei év lett volna olyan.

grano · http://fuxvolgy.blog.hu/ 2018.09.21. 16:46:07

@scitec92: detto. Kékfrankos , chardonney 18 MM 7-es,8-as savval.
Volt pár éve dupla sav 20-as must mellett.
Félek ezt nem írom be a sikerlistára. A mennyiség tényleg több volt és nemcsak a fürtszámot illetően hanem a szokásos madárkásság is elmaradt.

kunzoo 2018.09.23. 19:51:56

@RAMBO:
Emlékeim szerint lementett termés volt, félve a rothadástól. Lehet hogy jó bor lett belőle de tavaly sem akkor szedted mint tervezted, hanem kármentős szedés volt.

montypie 2018.12.23. 15:09:02

@scitec92: "Sokan dobálóznak azzal, hogy ritka jó évjárat az idei, eszméletlen jó minőségű a szőlő idén. Nálam nem. A kékfrankos 18 fokot sem érte el idén a hőség miatt. Továbbá igen savszegény lett rozé alapanyag." "Egyedül a mennyiség lett nagyon jó. Azt hiszem 2 évtizedes rekordok dőltek meg"

Ebből összerakhatnád magad is mi a probléma. Talán ha nem hagynád, hogy a tőke annyit teremjen amennyit bír nem kerülnél ilyen helyzetben és talán érthetnéd, hogy aki meg nem megy 1kg/tőke terhelés fölé, annak igen ez egy baromi jó évjárat. Ha használnál terméskorlátozást az életben nem találkoznál olyasmivel, hogy a kékfrankosod savszegény. Persze ha ennyire rá vagy izgulva a mennyiségre az a te dolgod, viszont akkor ne sírjál, hogy szar az alapanyag. Mindent nem lehet egyszerre.

grano · http://fuxvolgy.blog.hu/ 2018.12.24. 06:01:57

@montypie: ezzel szöges ellentétben áll a saját tapasztalatom. Guyot metszés mód, az 500 tőkém 3 hektó bort termett. Értékeket lásd fentebb.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2018.12.24. 08:31:51

Sok múlik a talajon. Kötöttebb, meszes talajon kevesebb a savveszteség, és koncentráltabb a must.

A Guyot metszés alkalmazása nagyban függ a területtől - eredetileg olyan helyen találták ki, ahol a domboldalon a mészkő-kövek között az eső pillanat alatt eltűnik. Ugyanez egy kötött nyiroktalajon növényvédelmi öntökönszúrás.

montypie 2018.12.28. 19:48:48

@grano: AZt tudom erre mondani kb. amit előttem mondtak. Nem megfelelő művelésmódot választottál barátom.

Facebook

Utolsó kommentek

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.

süti beállítások módosítása