Őrületes tempóban zajlik ez az év, a szőlő éppen kezdett olyasmire formálódni a kezem alatt, amire mindig is vágytam - persze azonnal kitaláltam a rizling fajtacserét. De nem ez a legnagyobb változás, ami körültöttem zajlik, hanem az elhatározás, hogy megvizsgáljuk, hogyan…
Kezdjük a végén: az olaszrizlinget (a termő vágót) kivágom. Elegem lett belőle, de nagyon. Amikor átvettem, egy megszakított, nyomorult szőlő volt, aminek még a tövéből eredő vadhajtásokon is fürtök lógtak. Négy éven át pátyolgattam: szépen visszavágtuk, rövid csaposra…
Az idei időjárás engem eddig 2006-ra emlékeztet: akkor nyáron külföldön telepítettünk, és mire a szőlőre került a sor, minden csupa lisztharmat volt. Azóta sem emlékszem olyan évre, amikor akkorára nőttek volna a hajtások – ez idén sincs így, mert a kora tavaszi kánikula és…
Párás, meleg idő - a lisztharmat melegágya. Ahogy azt már írtam, a szőlőt idén az ökológiai gazdálkodásban engedélyezett módszerekkel próbáltuk megvédeni, de ez nem sikerült. Több helyen is megtámadta a szőlőt a lisztharmat, a legdurvábban az olaszrizling vágót - ez…
Végre megjött az eső, ami némi életet hozott az szárazságtól sárguló szőlőbe. Amikor nincs elegendő csapadék, a meszes talajon termesztett szőlő nem tud elegendő vasat felvenni, így sárgulni kezd. Ezt vastartalmú lombtrágyával lehet megelőzni és kezelni. A következő…
Utolsó kommentek