Idén minden kétszer gyorsabban történik, mint ahogy szokott. A sárfehér és a juhfark gyakorlatilag már túl is van a teljes érésen, a sárfehért és a góhért vidáman lakmározzák a darazsak. Jelentős aszusodás figyelhető meg, szépen mazsolásodik a szőlő. Tudom, a primőr íz és illatjegyek - de mit tegyek, ha én a "régimódi" testes, töppedt ízű, alkoholos borokat szeretem? A szüreti felkészülés így nem egyszerűen feszített, hanem őrült tempóban zajlik.
![]() |
Töppedő rizling |
Amint azt már korábban megírtam, vettem egy elképesztően kedves embertől egy Vasslin-3 -as prést, amelynek kifolyójára - kérésemre -szerelt egy menetes toldó elemet. Sajnos az alkatrész rézből készült, de nem baj, mert a csövet, amit kaptam hozzá (és az ahoz járó toldalék elemet) egyáltalán nem lehet a réz alkatrészhez csatlakoztatni. Feleségem rendet tart a papírok között, és így pillanatok alatt előhúzta annak az élelmiszeripari gépkészítő mesternek a névjegyét, aki a szűrőhengereket is készítette. Hétfőn jártam a mesternél, elmondtam, mi kellene, kedden hívott, hogy kész van - rozsdamentes acélból.
A préshez egyébként még a múlt héten néztem tömlőt a füredi Syslvestris kertészeti boltban, ahol évek óta dobálódott egy hat méteres darab, és a hozzá tartozó tömlővég, és persze egész héten evett a fene, hogy miért nem hoztam el, mert biztos most fogja elvinni valaki. Nem vitte, pont ugyanúgy hevert, ahogy hagytam, meg tudtam venni. Mostatok már ki ilyen hosszú tömlőt? Vicces.
A présház (a borospince felső szintje) belső szobájában (pihenő) irtózatos rendetlenség volt attól az időpillanattól kezdve, amikor megvettem a pincét. Valahogy minden szerszámot "csak úgy" letettünk, priccsre, tűzhelyre, székre, majd ezt súlyosbította, hogy időközben kisebb tatarozást végeztünk (megszüntettük a kéményt) amitől minden csupa por lett. Szóval áldatlan állaptok uralkodtak, amelyet csak egy tárolórendszer felállításával lehetett felszámolni. Az IKEÁ-ban vettünk polcokat és a gyerekek segítségével összeszereltük őket. Nagyon fontosnak tartom a munka és a pénz összekötését, ezért a gyerkőcök "napszámban" dolgoznak - egy ilyen munkanapra (bónusszal együtt) 300 forint üti a markukat.
![]() |
Munka közben |
![]() |
Végre rend van |
A pilisvörösvári Türk Műanyag Bt.-től rendeltem egy ezer literes puffertartályt - ebben szándékozom ülepíteni a mustot, és homogenizálni a különböző hordókból kikerülő borokat. A cég villámgyorsan legyártotta a tartályt, kb. másfél hónappal ezelőtt. Viszont a kiszállítás területén akadt némi probléma. Megkerestem azt a fazont, aki tőlük szokott fuvarozni, tett egy az arcátlanság határát súroló árajánlatot, amit elfogadtam. Azóta se kép, se hang. Feleségemnek megemlítettem ezt a problémát, aki a Vatera egyik futárcégével pillanatok alatt elintézte a szállítást - három napon belül el is vitték a tartályt a gyártótól, és pont fele annyit kell fizetni, mint a korábbi árajánlat volt. Elméletileg a tartály ma, vagy holnap fog megérkezni Dörgicsére, tehát a szüretre már be is tudom fogni.
Most hétvégén előszüret, ami azt jelenti, hogy a sárfehér, furmint (3 tőke) juhfark szőlőket leszedjük, és elkészítjük az első Dörgicsei kis küvét. Leszedjük a gohért is, szerintem ebból nincs annyi, hogy bor legyen belőle. A többi korai fajtával (szilváni, és a többi) nem foglalkozom, ha megússza a rizling szüretig (jövő hétvége) akkor lesz belőle egy "öreg tőkék bora", vagy valami hasonló elnevezésű mindent bele küvé.
(A képes postolás most kicsit megritkul, bár téma van bőven, de a blog.hu html editorának problémái miatt az eddig egy órás postolás jelenleg három órát vesz igénybe - ennyi időm sajnos nincs.)
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.