Présmanens forradalom

Az új terület bevonása utáni eufória lecsillapodásával elkezdtem végiggondolni a borkészítés folyamatát, és már most látszik, hogy pár dolog hamar szűk keresztmetszet lesz, de ezek közül is a legelső a prés. Még a nagyapámé volt, és annak ellenére, hogy neki is kb. akkora szőlője volt, mint nekem, meglehetősen kicsi a kosara. Ráadásul a hagyományos, állókosaras préssel nem is igazán szimpatizálok: túl lassú vele a préselés (mialatt a többi préselésre váró cefre lassan oxidálódik), és a kosár közepén igen kis hatásfokkal dolgozik.  Éppen ezért elkezdtem nézegetni a netet valami modernebb prés után. 

 

Vaslin-3

 

Az első tapasztalatok: présben csak oldsmobile vagy vadiúj kategória létezik. Ez azt jelenti, hogy az 1980-as években gyártott fekvőkosaras félautomata prések után a vadonatúj, hiperszónikus prések következnek. Az árakban ennek megfelelően semmiféle fokozatosság nincs: a használt prések pár százezer, az új prések többmillió forintba kerülnek. A másik kihívás a megfelelő méret megtalálása: 300 literes után 700 literes, majd 1000 literes és innen a 25000 literesig minden van. Kisebb gazdaságoknak való prések természetesen csak vadiújan vehetők (belépő ár: 4 Mio forint) régiben még a 700 literes is kuriózum. Sokat gondolkoztam azon, hogy mekkora prés lenne megfelelő nekem. Gohérból valamint a kis küvéből fél-fél vágóm van, ez kb. 3-400 liter bort ad, ami kb. 6-700 kiló cefrét jelent. Ideális lenne tehát a 700 literes prés. Hihetetlen, de találtam egy jó karban lévő eladó Vaslin-7 prést! Felhívtam az eladót, aki elmondta, hogy bár a teljesítményfelvétel nem indokolná, de mégis három fázisú áram kell a prés működtetéséhez, mert két motor hajtja.

 

Hoppá, foglalmam sincs, hogy ez nálunk, Beccén megvalósítható-e. Gyorsan felhívtam az e-on-t, ahol az ügyfélszolgálaton elmondták, hogy vannak regisztrált szerelőik, ők tudják megmondani a helyszíni szemle alapján, hogy lehetséges-e a jelenlegi hálózat bővítése. Keresés, van egy regisztrált szerelő Aszófőn. Telefon, persze, rá tud nézni, akár ma délután, majd megkeresi anyukámat, aki kiviszi, a többi az ő dolga. Este hívott, minden OK, meg tudja oldalni, ha egy fél köbméter papírt elküldök neki (e ponton üdvözlöm az e-on ügyvitelszervezőit, ha esetleg felvesznek ahoz a céghez IT igazgatónak, már most szólok: mind ki vagytok rúgva). Gyorsan visszahívom az eladót: megvenném én azt a prést! Hát tényleg csak megvenném, szemben azzal a badacsonyi orvossal, aki már meg is vette, úgyhogy nincs bolt. Fél évig hirdették, és amint érdeklődtem, már el is vitték! Letargia. 

 

Prés kell, tehát B-terv után kellett néznem. Gyorsan végigpörgettem magamban a politikus ismerőseim nevét és ismételten rádöbbentem, hogy végtelenül kifinomult ízlésem nem teszi lehetővé, hogy legyenek ilyen ismerőseim - ezért a vadiúj, kívül icipici, de belül óriási, végtelenül intelligensen programozható présekről európai úniós támogatások híján le kell mondanom.

 

Bőszen vadásztam a netet másik 700 literes prés után, azzal a szűnni nem akaró érzéssel, hogy a "guruló arany" áldozata vagyok: azért lettem a Vasslin-7-es prés megszállottja, mert pont előttem vittek el egyet. De ez a prés túl nagy, nem fér be a pincémbe. (Pontosabban az még befér, csak semmi más nem fér be.) Hová fogom tenni a kádakat, a bogyózót, ha ez a monstrum minden helyet elfoglal? Talán a 300 literes Vaslin prés lenne az ideális megoldás? Na de ilyet égen-földön nem kapni. Ez a Vaslin hobbi kategóriás prése, alig gyártottak belőle. Majdnem elájultam, amikor a neten egy hirdetésben mégis megláttam egy ilyen prést - és még az ára is vállalható volt.

 

Mivel hozzá vagyok szokva, hogy a szőlő érdekében fél napot autóban töltsek, ezért meg sem lepett, hogy Tállyára (230 km) kell mennem présnézőbe. Némi telefonos egyeztetés után ma találkoztam az eladóval és a préssel. Nézegettem, picit talán kicsinyelltem, aztán megállapodtam. Még nem tudom, jól döntöttem-e, de a 700-as egy méterrel hosszabb, és szürterkor kell a hely. Ezt a prést viszont 2-4 alkalommal kell megrakni egy vágó leszüretelésekor, míg amannak elég lenne 1-2 töltés. 

 

Megállapodtunk, hogy a prés kap még egy karbantartást szállítás előtt, írtunk papírt az előlegről. Amikor lesz áram a pincémben, akkor lesz a szállítás, mert a fázisok csere-beréjére szükség lehet a megfelelő forgásirány beállításához. És bár kaptam egy gyorstalpaló képzést a félautomata prések használatából, átvételkor kérni fogok mégegyet. Azt hiszem, ez így rendben lesz.

 

Ezt nevezem én mély pincének!
A büszke tulajdonos

 

A prés eladója egy nagyon kedves fickó, ha már ott voltam, megmutatta a pincéjét, és megkínált a borából. Sajnos csak mikrokortyokat vehettem a számba, és azt is kiköptem, nem mertem lenyelni. A borokon erősen éreztem a mazsolás ízeket (az orrom be volt dugulva, sajnos), - mindent október közepe után, sőt, novemberben szüretelnek -, legjobban a tavaly előtti furmint és a sárga muskotály ízlett.

2012.04.28. 19:59

A bejegyzés trackback címe:

https://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr554478153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.05.30. 12:02:17

Megérkezett azóta az áram? És a prés?

'Este hívott, minden OK, meg tudja oldalni, ha egy fél köbméter papírt elküldök neki (e ponton üdvözlöm az e-on ügyvitelszervezőit, ha esetleg felvesznek ahoz a céghez IT igazgatónak, már most szólok: mind ki vagytok rúgva).'

Egészen elképesztő, hogy a nagy szolgáltatók milyen körülményessé tesznek akár már egy telefon- vagy bankszámla-szerződést is. És nem a jogszabályi környezet, hanem a saját adminisztrációfétisük miatt.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.05.30. 12:15:29

@TuRuL_2k2: Igen, a múlt héten, megkaptam mindent a szerelőtől, és a pince falán egy elképesztő szerkezet vette át a villanyóra szerepét: egy digitális kijelzőn különböző számsorok váltogatják egymást, elképzelni nem tudom, hogyan fogom leolvasni a mérőt. Tényleg.

A papírok egy részét tudtam csak önerőből kitölteni, a kérdések jelentős hányadát fel sem bírtam fogni, annyira villanyszerelőül volt írva. Mindenesetre kitöltöttem a nevemet, a lakcímemet és az anyám nevét kb. 30 helyen - ezek szerint a hiányzó (és lényeginek tűnő)részeket a szakember kiegészítette.

A préssel kapcsolatosan meginogtam, és bár leelőlegeztem a 300 literest, a 700 literes megint megkisértett: de végül lebeszétek/lebeszéltem magam róla. Most felújítódik, és nemsokára leszállítják a pincéhez. Kell vennem hozzá egy zsírzót, amiről azt sem tudom, hogy néz ki.

Rigóhegy 2012.06.06. 10:07:10

Rambó! Ha mégis a 700 literes prést választod, a kisebbet szívesen átveszem, ez ne tartson vissza!

Facebook

Utolsó kommentek

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.

süti beállítások módosítása