Amint azt már említettem, megalkudtam egy új területre, ami azért volt számoma érdekes, mert pont a jelenlegi szőlőm alatt van, így innen is megoldható a motoros háti permetezővel történő növényvédelem, a puttonyos szüret, azaz a traktor használatát el tudom kerülni. A tulajdoni lap kitisztítása, az adásvételi szerződés, a kifüggesztés, és még nem tudom mennyi bohóckodás kell ahoz, hogy "papíron is" tulajdonosnak érezhessem magam, de a tavaszi munkák nem várhatnak. Megállapodtam hát a tulajdonossal az árban és abban, hogy elkezdhetem a művelést.
A múlt héten kiadtam Krisztiánéknak a metszést - az már az első szemrevételezések után világossá vált, hogy ez nem az a feladat, amit 1-2 nap alatt meg lehet csinálni. A szőlő nagyon elhanyagolt állapotban volt. A rengeteg a tőkehiányt úgy igyekeztek áthidalni, hogy a szőlő karjait elfuttatták, így helyenként 2-4 méteres karok is voltak, olyan 20-60 szemre metszve.
![]() |
Unortodox módon, csavaros magyar észjárással kialakított tőkefej |
Eredetileg úgy terveztem, hogy a vágó felét megtartom az olaszrizlinghez pótlásnak, mint öreg tőkék borát, de ez a tervem a tőkeleltár elkészítésekor füstbe ment. Olyan kevés a tőke a területen, mint Schmittt Pál doktorijában az önálló gondolat: átlagosan a tőkék 60-70%-a hiányzik, ahol a tőkék megvannak, ott egy oszlopközben vegyesen juhfark (Gyuszi bácsi szerint a fehér vesszejű szőlők azok), olaszrizling (ezt megismerem), meg valami vastag vesszejű szőlő, amit nem tudok beazonosítani így tavasszal.
![]() |
Kissé eltúlzott kar. A képen látható a mikroteraszosodás is. |
A telepítési terv tehát megváltozott: a teljes területre furmint kerül. Ez szárazságtűrő, régi magyar fajta, jól tartja a savát még olyan meleg területen is, mint Dörgicse. A telepítés több lépcsős lesz: idén pótolom a hiányokat (ha lesz még eső valaha), majd három év múlva, amikor az új tőkék termőre fordulnának, kivágom a maradék tőkéket, és azokat is lecserélem.
A területen a sorok tele voltak fákkal. Mindenféle fa nőtt ott: leginkább dió (ami tőlem gurult le, és meggyökerezett) keserűmandula, cseresznye. A szántás, tárcsázás kivitte a fákat a sorok közül, de arra már senkinek nem volt érkezése, hogy metszéfkor lehajoljon, és kimetssze a magoncot. Értelemszerűen fáknak nem sok keresnivalójuk van egy ültetvényben (nehezebben szárad ki a szőlő eső után, árnyékol), ezért kivágattam a fákat is. Legalább egy köbméter tüzifám lett hirtelen, ami azért sok, mert még a tavaly kivágott sövény sem fogyott el.
![]() |
![]() |
Fakitermelés a szőlőből |
A szőlő legfelső két sorát (ezek darab sorok voltak, mert trapéz alakú szőlőről van szó) kivágattam. Így a pinceudvar nagyobb lett, több hely jut parkolni, hordómosásra - és anyu kérésére csinálunk majd valahol egy tűzrakó helyet is, ahol lehet bográcsozni, szalonnát sütni.
![]() |
![]() |
A kép bal oldalán látható diófa marad |
A tavaszi munkák megbeszélése után hívtam az építőmestert, aki a pincét alakítja át. Éppen hozzám tartott, észrevette a hegy lábától a mozgást a pincém előtt. Beszélgettünk, és mondta, hogy amikor látta, hogy az alattam lévő szőlőben elkezdődik a brutális metszés, rögtön sejtette, hogy megalkudtam a területre. Ezután megbeszéltem vele a még hátralévő módosításokat (a múlt héten nagyon szépen belehúztak, le a kalappal), és megkóstoltam a boromat. A savassága tompult, ahogy sejtettem, most újra mocorog a bor a pice felmelegedésének hatására, a szép illatát eluralja egyfajta élesztőszag. De ezzel együtt meghökkentő a változás ahoz képest, amit szüret után kóstoltam.
A falubeliek közül többen mondták, hogy szép lesz a pince: nem nagy, csak csinos. Éppen ilyennek szerettem volna. A borom csak kialakul, legalább ihatósra, lassacskán több mint 1 ha termőterületem lesz. És a tegnapi nap alapján (is) bizton állíthatom: a földkerekség legjobb dolga eltölteni egy szép napot a szőlőben.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.