Munkák augusztus elején

A hétvégén megnéztem a szőlőt, és úgy tűnik a múlt hét egyetlen napját, amikor nem esett az eső, jól használtuk ki. Fertőzésmentesen szép a szőlő, ellenben felverte a gaz. Megkértem Krisztiánt egy laza kaszálásra, valamikor a napokban meg fogja csinálni. Idén több permetezést nem tervezek, hacsak el nem szabadul a lisztharmat.

 

Érdekes, idén nem indult be a hónaljhajtások fejlődése. Zöldszüretkor kitörtem a fattyúhajtásokat alulról, de azok a "bóbiták", amik a szőlő fölső harmadában szoktak megjelenni tetővágás után, idén nem hajtottak ki. Valószínűleg az aszály lehet az oka, pont a legintenzívebb zöldtömeg képződéskor nem esett egy csepp eső sem. A hegy alján termesztett szőlő siralmas képet mutat: a hajtások a középső befűzőszálig érnek fel, ugyanakkor kb. kétszerannyi termés van rajta, mint az enyémen. Elképzelni nem tudom, hogy a fürtönként két levél vajon mennyi cukrot bír termelni.

 

Olaszrizling

 

A hatóságok lustasága miatt a pince építésének lemaradását a vállalkozónak kell behoznia: szeptember elsejére szeretném készen látni az épületet. A munka halad, szépen is dolgoznak az emberek, elégedett vagyok. Hamarosan befejezik a boltívet, ezzel zárul az érlelőpince, és elkezdik a borkezelő helyiség tetejét megépíteni. Imádok építkezni!

 

Épül a boltív

 

Itt fogok palackozni

 

2011.08.07. 20:53
Címkék: építkezés

A bejegyzés trackback címe:

https://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr963132419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

exian · http://csabatanya.blogspot.com/ 2011.08.08. 14:52:09

Hónaljhajtások nálam is hasonlóan fejletlenek vagy nincsenek. Meg úgy a vesszők eleve. Azok a száraz hetek... tavaly mint egy erdő, úgy néztek ki a sorok ritkítás-kötözés előtt, egymásba kapaszkodtak a szomszédos sorok tőkéi, akkorára nőttek a vesszők, idén meg alig kellett még ritkítani meg tetejezni, sok tőkémnek alig nőttek 10-20cm-es vesszői. Ugyanakkor termés kb. dupla annyi van, mint tavaly, én is attól félek, hogy ezek a kicsi vesszők hogyan fogják tudni táplálni a bogyókat. Kóstolgatom, de egyelőre még nagyon savanyúúúú mindegyik... a csemege az már viszont finom. Persze, annyira nagyon nem bánom a dolgot, gyakorlatilag alig kell a szőlőhöz nyúlni :D Persze, inkább dolgoznék velük annyit, mint tavaly, akkor bizony hetente többször is kellett kötözni, hónalj irtani, ésatöbbi. Idén viszont még csak 2-szer dugdostam a vesszőket a drótok közé (az alsó és középső drótpár közé, a legfelsőt alig éri el csak néhány tőke...). Mostanában csak sétálgatnom kell a sorok között és néha permetezni... meglátjuk, milyen lesz a "vége" (a szüret).

Facebook

Utolsó kommentek

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.

süti beállítások módosítása