Idén a természet sokkal tovább alszik, mint tavaly, amikor április közepén már hüvelykujjnyi hajtások voltak. Most még éppen csak rügyezik a szőlő.
Rügypattanás előtt |
Úgy tűnhet, hogy a metszés óta semmit sem csináltam, de ez távolról sem igaz. Elöször is egy csomó mindent be kellett szerezni a mindennapi működéshez. Hála Istennek, az internet tényleg mindent megváltoztatott, a korlátlan pornóletöltésen túl a kényelmes eszközbeszerzés is az előnyei közés sorolható.
Mindenek előtt vettem két hordót, a Kádár Hungarytől - erről egy külön postban írok. Ezután pótoltam az eltört/elgörbült darabokat a villanypásztorhoz, és rendeltem tartalék tömlőt és slagot is az acéltartályokhoz.
Szombaton voltam a pincénél, és észrevettem, hogy a villanypásztor egy szakaszon normál alumínium dróttal van kipótolva. Megjavítottam, majd beszéltem a napszámossal, aki elmondta, hogy a szomszédom reparálta meg a kerítést, mert "valami szarvas vagy más nagyvad" ment neki, és az szaggata el a drótokat. A lecke megvolt, mostmár jelent nekik valamit a sárga szalag -még a muskotály kihajtása előtt.
A kolléga is visszaírt, aki az oltást igérte, hogy a vesszők le vannak téve, és vegyek egy oltókést, mert együtt fogjuk csinálni. Kaptam utasítást is a kötözésre, szóval a teendőket tudom. Vettem egy Victorinox oltókést - olyan, mint egy svájci bicska.
Időközben az ügyvéd sikeresen átíratta az új földet a nevemre, és be is fizettük az illetéket. Mostmár minden terület tulajdonviszonya rendezett, így a legundorítóbb papírmunkák rendben vannak.
A borospince előterébe felszereltetek egy lékondícionálót. Sokat tipródtam, hogy hogyan tartsam a pince hőmérsékletét anélkül, hogy teljesen kiszárítanám. A megoldás az lett, hogy az előteret hűtöm - így az ajtón át a pince sem tud felmelegedni. Télen pedig innen lehet fűteni az előteret, így nem fagy le a kezünk a bor fejtésekor. Meg beszéltem a részleteket a mesterrel, szerdán jön.
Hétvégén borverseny volt Akaliban, ahol majdnem sikerült indulnom - ámde lekéstem a nevezést. A fene egye meg, igazán sajnálom, szerintem idén nem lettek rosszak a borok.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.