Munkák az új területen

Hétvégén Dörgicsén voltam, és a szőlőben dolgoztam két napszámossal. Szerencsére sikerült Krisztián vezetésével értelmes, dolgos emberekre szert tenni, akik tényleg megfogják a munka végét.

 

A csütörtöki napon először megmetszettem az apósom szőlőjét. Ez egy érdekes történet: egy 80 éves bácsival együtt művelik a szőlőiket, annak útmutatásai alapján. Tavaly megnéztem a permetezési naplót, amit apósom vezet - és azonnal eltiltottam a családomat attól, hogy egyenek abból a szőlőből, ami megterem. Talán elég, ha annyit mondok, hogy háromszor ment Bi-58 a csemegeszőlőre, és az utolsó permetezésnél valami ragasztóval keverték a permetlét, mert kétnapos áztatással sem jött le róla a sűrű sárga maszlag. Apósom "átállt" - látva a szőlőmben vidáman nyüzsgő rovarokat és a makkegészséges szőlőt - ezentúl az én tanácsaim alapján műveli a sajátját is. Kezdtem hát a metszéssel - ami az egy tőről eredő karok kb. kétharmadának kiritkítását jelentette. Anyuval gyorsan le is kötöttük, így idén épeszű termésmennyiséget és lombfelületet kell megvédeni.

 

Csütörtök délután lefejtettük a borokat, a rizlinget és az Enikőt, és kimostam a tartályokat is a már említett Removillel. Ez a szer kikristályosodott az üvegben, vízzel oldottam fel - így nem volt olyan hatékony, de azért megtette a dolgát. A borok kaptak hektoliterenként 1 dl törzsoldatot (vízben oldott SO2), ami gyenge kénezésnek felel meg. Levegősen fejtettem át őket, azaz a folyadékszint fölött 5 cm-rel tartottam a slagot, amíg a bor zubogott az új tartályba. Remélem, hogy az Enikőben elindul majd a felmelegedés hatására az almasavbomlás, mert kicsit még hegyesek a savai. A rizlinget hamarosan újra átfejtem és lekénezem - akkor megkapja a végelegesnek szánt adagot.

 

Péntek reggel kiadtam a munkát a napszámosoknak: az új területet kellett megkarózniuk. A metszést ellenőriztem, jól csinálták meg.

 

Karózás

 

A péntek délelőttöm bevásárlással telt: vettem karót, oszlopot a szőlőbe, oszlopot a villanypásztornak, drótót a támrendszerhez, törzskötöző zsinórt, lekötő drótot, bilincseket - szóvel mindent, ami a tavaszi munkákhoz kell.

 

Délután kivittem anyut is a szőlőbe. Furcsa szerelésben nekiállt a tőkefejeket a frissen levert karókhoz kötözni. A tizenegy sorból nyolcat be is fejezett estére.

 

Tőkefejek rögzítése

 

2010.03.23. 08:00

A bejegyzés trackback címe:

https://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr591860832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook

Utolsó kommentek

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.

süti beállítások módosítása