Szüret - muskotály fajták

Hétvégén leszüreteltük a muskotály fajtákat, amikből az Enikő küvé készül. Idén utoljára lesz ilyen borom, ugyanis elkezdem a fajtaváltást - most már határozottabban mint ahogy eddig csináltam (erről később lesz egy bejegyzés). Egyszer mértem, valamikor a szüret közepén, nem igazán ázott a héjon a szőlő akkor még: 19,5 fokos volt a must. Ízre kellemes, savak rendben, illat finoman muskotályos.

 

 Nem csak nekem ízlett a must

 

A szüret jó tempóban zajlott, a szüretelők okosan betartották az utasításokat, nem szedték le sárga muskotályt. Olyan kellemesen érkezett a szőlő a présházba, hogy egyedül is tudtam bogyózni, darálni, sőt, a prést is félig felraktam. Az idei szüret legnagyobb felfedezése mégis egy nagynyomású mosóberendezés, A ciszternában tárolt esővízet egy szivattyúval pumpáltuk a berendezéshez (a víz tisztaságát egy, a szivattyú elé kötött szűrő biztosította). Igazi katarzis egy zúzó bogyózót öt perc alatt tisztára mosni, és a présnek sem kell több ennél. A szüret legvacakabb része ki lett váltva!

 

Idén a fiam kevésbé érdeklődött a munka iránt, de volt pár feladat, amire be lehetett fogni

Enikő viszont kivette a részét a róla elnevezett bor elkészítéséből

 

2009.09.13. 18:12
Címkék: pincemunkák

A bejegyzés trackback címe:

https://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr811379388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Danco 2009.09.15. 11:42:30

Üdv.

Szerinted ideálisan a szüretet követően mennyi idő kell a must / tramini / forrásának megindulásához. Én 5g/hl ként is belekevertem, és bár tudom hogy ez némiképp lassítja az erjedés beindítását, viszont már három napja meg sem moccan az anyag. Mit gondolsz, élesztővel kéne próbálkoznom?
Ha van ötleted légyszíves oszd meg velem.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.09.15. 13:33:08

A vadélesztők felszaporodása több napig is eltarthat - ez nagyban függ a must hőmérsékletétől is. Ha a forrás lassan indul be, és elhúzódva, lassan megy végbe, akkor fennáll a veszélye annak, hogy olyan élesztő törzsek veszik át az az erjedés irányítását, amelyek kellemetlen mellékízt adhatnak a bornak, esetleg annak teljes romlását okozzák. Ha kén is van a borban, akkor kialakulhat a "bakszag", egy kénhidrogénes büdösség is.

Az őszinte teroir-isták nem tesznek idegen élesztőt a borba - legfeljebb a saját ültetvényükön gyűjtött és elszaporított élesztőgombákkal oltják be a bort.

Ha a fajtajelleget szeretnéd megőrizni, és biztos akarsz lenni az a jó irányba menő erjedésben, akkor szerintem tehetsz bele olyan fajtaélesztőt, amely nem ad külön illatot és aromát a bornak.

A forrás nem csak az élesztőgombák lassú felszaporodása miatt indulhat be lassan, hanem attól is, hogy a gombáknak nincs megfelelő tápanyag. Ezért irányított erjesztés esetén célszerű megfontolni az élesztővel egyidőben tápsó adalékolását is. Ha ezt az utat választod, például itt keresgélj:

www.boraszatianyag.hu/index.php?cPath=7_8

Interneten is beszerezhetők az itt látható anyagok.

Danco 2009.09.15. 17:22:46

köszönöm, még egy kicsit kivárok, aztán kipróbálom amit javasoltál.

Cirfandlia 2009.09.17. 10:33:21

"okosan betartották az utasításokat, nem szedték le sárga muskotályt" Nem értem, akkor miből van az Enikő, ill. mi lesz a S. muskotállyal?

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.09.17. 10:39:38

Muscat ottonel + mézes fehér (+ úrréti + hárslevelű + rizling szilváni). A zárójelesek nyomokban vannak jelen, cca. 5-6 tőke mennyiségben.

A sárga muskotályból is kevés van (5-10 tőke) - egyelőre, de ebből már van egy új sornyi telepítés, és lesz mégegy. Tavaly csináltam egy szalmabor kísérletet, de idén azt vettem észre, hogy a kádba lehullott szemekből mazsola képződött. Idén is szalmabor lesz belőle, de most kivárom a mazsola-közeli állapotot, és csak akkor.

Facebook

Utolsó kommentek

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.

süti beállítások módosítása