Szőlőművelés

És még egyszer: talajtakarás

Nem lehet eleget ismételni, mennyire fontos a talajtakaró növényzet használata a szőlőben. A múlt héten leesett olyan 30mm eső, sokan nekiestek a szőlőnek, mert ilyenkor van esete a kultivátorozásnak, tárcsázásnak. Köttött, dombvidéki talajon ez vetés és lezárás nélkül egy teljes agrotechnikai tévedés. A föld a legkisebb eső hatására eliszaposodik, a legapróbb talajszemcsékből záróréteg keletkezik, és az eső nem tud a talajba szivárogni, hanem a a kultivátor barázdáiban lecsordogál a földről.

A mai napon volt egy 10mm-es zápor. Mivel nagy csapadékhiány volt nálunk idén, így ez az eső is aranyat ért - már annak, aki a földjén tudta tartani a vizet. Az eső után negyed órával kimetem a hegyre, ott lőttem ezeket a képeket. A földek egymás mellett vannak, régi TSZ szőlő lett felparcellázva. 

A mélyebb területen mocsár lesz, a pangó víz a forróságban segít a lisztharmatnak.

Szóbeszéd marketing

A szőlészetről már egészen sokat írtam ezen a blogon, és az elmúlt tizenöt évben ki is alakult egy olyan technológia, amivel megbízhatóan csúcsminőségű szőlőt tudok termelni. Sőt, Fogl János csatlakozásával ebből az alapanyagból egészen kiemelkedően jó borok készülnek. Most pedig eljutottam oda, ahová már vagy tíz éve szerettem volna: idén van kereskedelmi forgalomba kerülő borom. Új feladatok előtt állok: el kell adni ezt a bort, hiszen ez már nem hobbiborászat, hanem valódi gazdaság.

Az interneten sok borásszal beszélgetünk, és jól láthatók a szőlészeti-borászati ágazat problémái: a szőlőtermelők a tömegtermelésre álltak rá, mert így tudnak a jelenlegi felvásárlási árak mellett szőlőt eladni, a felvásárló borászatok pedig partnerek ebben, mert sokezer liter bor előállítása fajlagosan sokkal olcsóbb, mint kis tételben dolgozni. A bor egy értékválasztás, és én úgy döntöttem, hogy a mennyiségi alkoholisták kiszolgálásával nem foglalkozom.

Ezerízű Dörgicse

Eljött az idő, amikor a korábbi írásoknak megfelelően leraktuk egy olyan modern szövetkezet alapjait, amely igyekszik bemutatni a Balaton-Felvidék termőhelyi adottságait a különböző fajták által. A tavalyi évben eredményes együttműködés kezdődött a Madaras Pincével, amelynek vezetőjével, Fogl Jánossal elég jól megtaláltuk a közös hangot. Egyetértés van közöttünk abban, hogy:

"Durva hiba a Balaton-felvidéket, és ostobasággal határos hiba a teljes Balatont egy borvidékként kezelni. A déli part löszös, hordalékos területei semmiben nem egyeznek Badacsony bazaltjával, Kővágóőrs, Zánka mészkövével, Szentantalfa, Dörgicse meszes agyagjával - mint ahogy egyébként a felsorolt területek sem egymással. Egységesen egy-két fajtára homogenizálni ezt a területet teljes képtelenség. Éppen ezért [...] hagyni kell a "virágozzon sok száz virág" elvét. Tudom, fáradságos, akár évtizedeket is felölelő munka az új fajták bevezetése a termőhely függvényében, de kizárólag ez hozhat olyan megkülönböztető érdekességet, ami miatt érdemes végigkóstolni a Balatont, és olyan turista utakat ajánlani, amelyek 2-3-4 naponként más területre viszik a vendéget, vagy lehetővé teszik azt, hogy többször visszatérjen ugyanaz a vendég, mert kíváncsi a Balaton ezer arcára." (A méret a lényeg, 2017)

Hordótisztítás profi módon

Ennek a blognak az egyik első bejegyzése arról szólt hogy hogyan kell kimosni a hordókat. Ez a hagyományos paraszti technológia leírása, ami a forrázáson alapul: ha egy hordóba forró vizet öntünk, majd meghengergetjük, akkor a felszabaduló gőz kilövi a dugót. Ha a dugót gyorsan újra visszadugjuk, akkor a lehűlő hordóban a gáz térfogata csökken, és vákuum alakul ki - és ez a vákuum kiszippantja a hordó repedéseiből az ott megtelepedett baktériumokat, gombákat, és üledékanyagokat. Ezt lehet kombinálni lúgos és savas fürdőztetéssel, főleg váltogatva, mert ezt a tortúrát már nincs élőlény, ami el tudná viselni. És ha a hordóban nincsenek migráns egysejtűek, akkor örül a gazda.

Jóvanazúgy!

Sose volt még olyan jó hasonlatom, mint amikor a szőlészkedést ahhoz hasonlítottam, mintha derékig érő zselében kellene felfelé futni egy hegyre, erős ellenszélben.

Egyrészt ott vannak azok a munkafolyamatok, amiket sohasem csináltam még. Még tavaly is úgy küldtem mintát egy kóstolóra, hogy csak egy "S" betű jelezte a palackon, hogy Sárfehérről van szó. Szóval a címkegyártás idén felkerült a teendők közé - nem akármilyen próbatétel elé állítva bennünket, mert teljesen járatlanok vagyunk ezen a téren. A borászunk ajánlott egy vállalkozót, Kőműves Tamást, aki nemcsak megtervezte a címkét, de a nyomdai előkészítést is megoldotta helyettünk. Az első ötleteink dermesztően rosszak voltak, míg végül visszanyúltunk az egyik első borunk saját magunk nyomtatta címkéjéhez, az Enikő küvéhez (ha jól emlékszem, összesen ez a két címke készült egy esküvői ajándékra). Évekkel később - ugyancsak két példányban - felcímkéztük a feleségem vizsgaborát, ott azt találtam ki, hogy egy ecsetfestés legyen a név alatt a boron. Tamásnak ennyi infó állt rendelkezésére, és mivel sok címkét készített már, pontosan tudta, hogy milyen adatokat, jelölést kell a lényegi részeken kívül megjeleníteni. És még csak ekkor jött a java. Tamás domborlakkot ajánlott, amiről nem tudtuk, hogy mi fán terem, és azt találta ki, hogy az aranymalacot aranyfóliából tesszük a lakk tetejébe. El kellett mennünk a nyomdába is, ahol papírt választottunk. Sok balatoni borász használja azt a szép, vastag fehér papírt, ami nekünk is megtetszett, de más méretben, mint ahogy mi szerettünk volna. Mert akkora méretben csak akkor lehetett használni, ha legyártattunk egy szerszámot (stanc) ami pont az általunk vágyott méretre vágja a papírt. 

Ez így szép, nincs mese.