Köveskáli furmint napok 2020

Ritkán van az úgy, hogy ott vagyok valaminek a kezdetén, de a Köveskáli furmint napok első sétáló kóstolója egy ilyen rendezvény volt. A szervezők tökéletesen választották meg a helyszínt, ami 16 kilométerre van Dörgicsétől, így egy negyed órás vezetéssel oda lehet érni. Persze kocsival, hiszen a Balaton felvidéken az ún. közlekedési infrastruktúra nem létezik, és ezt a távolságot a Google tömegközlekedési útvonal tervezője szerint két óra negyven perc alatt lehetett volna megtenni. Volt velünk egy antialkoholista sofőr cimbi, akit a szervezők (nagyon aranyosan) ingyen engedtek be a buliba.

 

Az ismerős borászok mesélték, hogy előző nap volt egy szakmai önmarcangolás arról, hogy a furmint nehéz fajta - de én ezen nem vettem részt, elsősorban kóstolni akartam. Húsz meghívott borász volt, nem túl sok látogató, de a hangulat pazarul idézte a már jól bejáratott eseményeken megszokottat: a borászok beszédbe elegyedtek azokkal, akiknek éppen töltöttek, meséltek a boraikról, a kóstoló közönség illedelmesen zsongott és kóstolt. Nekem azonnal a szívembe lopta magát ez az esemény, mert sokkal több idő jutott egy-egy borászatra, és azokra az emberekre, akiknek érdemes meghallgatni a véleményét.

tovább »
2021.08.27. 12:14
Címkék: kóstolás

Ezért nem megy ez az ország semmire

A biztonságos mezőgazdasági termelés egyik legfontosabb eleme a hektikus csapadékeloszlás mértékének kiegyenlítése öntözéssel. Érthető tehát az a célkitűzés, hogy a termőterületeink öntözöttségét Európai Uniós támogatásból növeljük. Van erre egy öntözésfejlesztési pályázat (VP2-4.1.4-16), amely lehetővé teszi pl. az öntözőberendezések kiépítését, beleértve a "felszín alatti vízkivételi művek" (a kezdőbetűkből kialakított mozaikszóval: "kutak") kiépítését.

 

"Öntözött" szőlő, három éves, nyári állapot

tovább »
2021.08.15. 08:57

Natúr borok, Miskolc, Sándor Zsolt

Megmondom őszintén, a natúr boros irányzatot még csak távolról kedvelem, bár a blogot visszapörgetve voltak ilyen irányú próbálkozásaim, és emlékeim szerint legalább egy olyan borom is volt, amit igazán kedveltem, mert egészen különlegesen más íze volt, mint a környékbeli olaszrizlingeknek - de az akkori nulla borászati tudásom miatt az ízeket enm tudtam konzerválni, az eltarthatóságot nem tudtam megoldani. Szerencsére az akkor postban írtam pincehőmérsékletet is, így azt is tudom, hogy a kísérlet azért sikerült (kezdetben) jól, mert a bor hidegben erjedt, és a finomseprő felkavarása is hideg pincében történt. Amit nem tudtam: a hordók megfelelő égetését, a hordós érlelés lényegét (ha faízű a bor, akkor NEM szabad kivenni a hordóból) a derítést és a szűrést.

tovább »
2021.06.26. 09:12

Idei első fecskék

 

 

Tegye fel a kezét, aki tudta, hogy a sárga muskotály sokoldalú fajta! Igen, az én kezem jól láthatóan lent maradt. Idén is tettem valami új felfedezést, ami gyökeresen megváltoztatta a fajtáról az elképzeléseimet.

tovább »
2021.05.07. 18:53

Ne szégyelljük az ízlésünket!

Élénk sajtója van a furmintnak mostanában, Ercsei Dániel pazar fajtabemutatója után a Művelt Alkoholista blog Alföldi Merlot néven publikáló szerzője írt egy elég kemény cikket egy tokaji száraz furmint kóstolóról. A cikk kulcsmondata: "a furmint mintha képtelen lenne maradékcukor nélkül megállni a lábán". A tavalyi évjáratunk megmutatta, hogy a friss furmint (sima, meszes-agyagos termőhelyről) nagyon gyümölcsös tud lenni száraz borként is, és a jelenlegi nemzetközi trendbe talán a magasabb alkoholtartalma miatt nem passzol bele - szóval ez a kérdés személy szerint nem aggaszt, de mégis ráment a hétvégém erre a félmondatra.

 

Az a jó a jó cikkekben, hogy megülnek bennem, és az olyan monoton (de szívemnek végtelenül kedves) tevékenység közben, mint a metszés, jókat tudok gondolkozni rajta. Ezen kívül már régóta foglalkoztat az NAÁ (a "Nagy Alsópolcos Átbaszás") jelenség, amit érdemes megírni a fogyasztók okulására. Az NAÁ nagy áruházláncok alcó polcán található, 629 Ft / 2 liter egységárra kartelezett, "félédes fehér", "félédes rozé" és "félédes vörös" borokat jelenti. Lehet átkozni a magyar proli félédes borok iránti rajongását, de inkább tegyük fel azt a kérdést, hogy honnan ered az a vonzalom a bor cukortartalmához!

tovább »
2021.03.08. 20:14

Facebook

Utolsó kommentek

  • RAMBO: @kunzoo: Nem minden szőlő pektines, de a muskotály néha, a furmint meg mindig igen. Mitől? Nem tud... (2021.11.21. 15:00) Mustalj derítés (pektin)
  • kunzoo: Üdv! Egy dolog nem világos számomra. Használsz pektinbontót. Miért annyira pektines a must? Furmit... (2021.11.18. 19:02) Mustalj derítés (pektin)
  • csite: @RAMBO: úgy legyen! Mondjuk ellentmond a fizikának, hogy ha egy anyagból elveszek, akkor az ugyano... (2021.11.18. 09:11) Mustalj derítés (pektin)
  • RAMBO: @csite: A must kóstolgatása után bátran állítom: semmilyen "kilúgozódást", "kiüresedést" nem érezt... (2021.11.18. 08:38) Mustalj derítés (pektin)
  • csite: Ez nem egyenes út a "kiherélt" bor felé? A Cellulóz, perlit csak a rosszat veszi ki a mustból? (2021.11.18. 08:33) Mustalj derítés (pektin)
  • Utolsó 20

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.

süti beállítások módosítása