Közlemény

Van az úgy, hogy akármennyire jól is alakulnak a dolgok, elérünk egy üvegplafont, amin nem tudunk áttörni. Ha szenvedélyesen üldözzük a minőséget és igyekszünk egyre szebb és jobb borokat készíteni, akkor egy adott ponton túl már nem lehet ‘ösztönösen’, ökölszabályok alapján borászkodni - szükség van feljegyzésekre, amelyek tartalmazzák a borászati kezeléseket, és amelyek kiértékelésével tanulhatunk a múltban történt eseményekből. Ez éppen úgy a borász munkájának része, mint a technológiai pontosság, amit segítenie kell a laboratóriumnak: a mérések alapján kell meghatározni azoknak a beavatkozásoknak a mértékét, amelyek eltarthatóvá teszik a bort. Nem újkeletű a probléma ez, Széchenyi így ír erről:

 

“Az eladásra szánt bort tehát egészen más princípiumok szerint kell készíteni, amelyeknél fogva annak nem csak a tartóssága biztos, hanem a jutalmat hozó eladása is nagyon valószínű lesz. És ámbár ennek eszközlése sem olyan könnyű, mint azt szerencsétlen látásukban sokan hiszik, azért mégis százszor könnyebb, mint a mostani borivó nagyközönség ízlésének a megváltoztatása. Ahelyett tehát, hogy a világot hasztalanul oktatnák a maguk boraikba olyan igen szerelmes gazdák, nekik azt tanácslom: ‘hagyjanak fel ezekkel a sikeretlen törekvéseikkel, és a sok hasztalan szópazarlás helyett cselekedjenek inkább, és tanulják meg a borkészítés kémiai elveit stb.’ – mert így valóban több hasznot fognak hazájuknak és maguknak hajtani, mint a szép szavakkal.”

tovább »
2021.09.21. 21:32

Nicsak, ki beszél?

A HNT Különlegesen Lassú Reagálású Hadosztályának is feltűnt, hogy milyen csúnya dolog egyes felvásárlóktól, hogy "[a felvásárlási] ajánlat olyan kirívóan alacsony árakat jelöl meg, amelyeket szakértők véleménye szerint a piaci helyzet nem indokol". Nézzük, mit mondanak erről a helyzetről a "szakértők" a következő bekezdésben: "Tény, hogy jelenleg a borpiac mind Magyarországon, mind Európában erősen telített. Emiatt a bor alapanyagát adó szőlő iránt is mérsékelt kereslet várható...". Hát ez tényleg nem indokolja, hogy az alacsony minőségű tömegterméket (3-4 kilós terhelésű szőlőről beszélek) olcsón vásárolják fel.

 

Megnéztem a Füred-Csopaki Borvidék OEM termékleírását, ahol leírják, hogy 14 tonna/hektár szőlőt lehet termelni hektáronként. Ez a régi rendszerben (~3330 tőke/hektár egyetlen hiány nélkül) 4,2 kilós tőketerhelést jelent, míg modern támrendszeren 3,1 kiló tőkénként. Ez nagyjából az "akasztani sem lehet rá többet" mennyiség. Ez az, amit a felvásárlók felvásárolnak. A vicc kategória. Nincs itt semmi látnivaló: olcsó húsnak híg a leve.

tovább »
2021.08.27. 12:14
Címkék: politika

Szarból várat

Hírek a világból:
  • Hallgatom ma reggel a híreket, ahol a mezőgazdaság biztató eredményeiről számolt be a bemondó: mennyiségben és minőségben is jó évet zárnak a szőlészek.
  • Néhány napja beszélgettem egy helyi termelővel, aki mesélte, hogy eligazítást tartottak a konténereket szállító csapatoknak egy nagy felvásárlónál: idén 15%-kal tervezik alacsonyabbra az átvételi árakat, mert rengeteg a szőlő a tőkéken.
  • HNT által kiadott előrejelzés a felvásárlási árakról: a tavalyi (a “Balaton” nevű tóra) kiadott árbecslés 102 forint volt (olaszrizlingről beszélek) míg idén 115 forintot jeleznek előre.
  • Ma egy másik borásszal beszéltem, aki a “tavalyi körüli” felvásárlási árakról hallott.

tovább »
2021.08.27. 12:14
Címkék: politika

Zöldszüreti rendelet 2019

Úgy tűnik, leesett a tantusz, hogy a felvásárlók elé konténerszám leborított szőlő nem megoldás semmire. Gondolom az év végi elemzésekben megvizsgálták a stratégiai célkitűzéséket mérő mutatók közül azokat, amelyek a “hiteles minőség” elérését célozzák, és nem igazán juthattak más eredményre, mint arra, hogy a nagy tömegben termelt, hitvány szőlővel ezt a célkitűzést még megközelíteni sem sikerült. Ilyenkor van itt az ideje az úgynevezett helyesbítő intézkedéseknek, amelyekkel a kijelölt útról letért folyamatot a megfelelő csapásirányba lehet fordítani. Ennek a módszertana a gyökérok elemzés, ami egy olyan tevékenység, amelyben feltárjuk annak az okát, hogy mi okozta a problémát. A módszertan lényege, hogy ötször (vagy amíg a végére nem jutunk) meg kell kérdeznünk magunktól, hogy miért következett be a nem kívánatos esemény:

tovább »
2021.08.27. 12:14
Címkék: politika

Furmint Február 2019

Az idei Furmint Fesztiválra idegállapotban érkeztem, az idei rendezvényre egy ultra béna internetes kereskedési felületről kellett letöltenem a jegyemet. A bejáratnál nagyon jó poharat adtak, és elsőként a Balaton környéki furmintokkal barátkoztunk.

 

Úgy általánosságban azt vettem észre, hogy a Balatoni furmintok mintha kevésbé lennének illatosak, mint a tokaji testvéreik. Talán azért, mert a nagyobb meleg miatt korábban szüretelnek, így kevesebb idő jut az illatanyagok kialakulására. Erre valamit majd ki kell találni - talán a lombozat megkurtítását -, de elég fontos lenne, hogy ezen a borvidéken is szülessenek illatgazdag száraz furmintok. A kóstolt tételek közül kiemelkedően jó volt a Pálffy pince pezsgője.

tovább »
2021.08.27. 12:14
Címkék: kóstolás

Facebook

Utolsó kommentek

  • regruta: Sza RAMBO! Először is köszönöm az előző kérdésemre adott válaszod! Ezzel a bejegyzéssel kapcsol... (2021.09.15. 13:12) Modern szüreti technológia nagyapa eszközeivel
  • RAMBO: @regruta: Javaslom, hogy vegyél fajtaélesztőt valamelyik borászati boltban, és tegyél mellé tápsót... (2021.09.09. 10:04) Permetezési menetrend
  • regruta: Szia! A tanácsodat szeretném kérni. Vettünk egy kicsi zártkerti ingatlant a Balaton felvidéken, a... (2021.09.03. 15:44) Permetezési menetrend
  • renegát: Az ingatlan.com be van állítva nálam keresőre azon a vidéken, pusztán úri passzióból, mert a feldo... (2021.08.27. 19:43) Az ígéret földje
  • Phia: Annyira nem lehet agyagos a talaj, hogy teljesen ne engedje át a vizet, valamennyi humusznak kell ... (2021.08.16. 04:10) Ezért nem megy ez az ország semmire
  • Utolsó 20

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.

süti beállítások módosítása