A két (és fél) napos áztatás után beüzemeltem a kis prést. Hosszasan sikáltam a kádban (az otthoni "szüretben" ez a legjobb: mindent kézmeleg, bő vízben lehet elmosni) majd rádöbbentem, hogy nincs olyan edényem, amibe a mustot tölthetném. A korábbi postban gondolom már a kérdésfeltevésből kiderült, hogy a nagy áruházakban nem lehet fejtéskor üvegballont kapni. Szerencsére egy gödöllői gazdaboltban csak az volt a kérdés, hogy milyen méretet szeretnék az 5-54 literesig tartó skálán. A feleségemet megkértem, hogy vegyen egy 20 és egy 25 litereset kotyogóval együtt. Ezután szépen megraktam a prést, és két nap alatt, folyamatosan csak utánahúzva szépen kipréselgettük a cefrét.
| Felraktam a prést |
A hétvégi pincelátogatás legmeglepőbb fordulata az volt, hogy az 5,8 Celsius fokos pincében pezsegtek a borok. Valami nagyon hidegtűrő élesztő szaporodott el a borban, mert szinte teljesen kierjedt a maradékcukor mindkét borban.
Az Enikő illatában (kb. egy hónappal ezelőtt) még nagyon külön állt a muskotály és a mézes fehér - ami azt jelenti, hogy először muskotály illata volt a bornak, majd egy kis idő múltán megjelent a mézes illat. Most a kettő már összeért: egy mézes-muskotályos finomságot érezni. A nejem beleszagolt, és majdnem beleájult: jó lesz ez női bornak. Korty egyelőre még hegyesen savas, jót fog neki tenni az almasavbomlás. A szénsavas csípés csak kiemeli a savakat: az illat és a korty nincs összhangban. A korty vége kicsit szárít - ezen baromira meg vagyok lepődve, mert csak négy hetet töltött fahordóban a bor.
A rizling is forrásban van még, itt örvendeztem a maradékcukor alkohollá és glicerinné alakulásán. A pohárban a bor lustán mozdul, és lassan rajzol ki komoly templomablakokat: a testtel egyáltalán nincs gond. A bor napról-napra változik: hidegen (a pincében) kóstolva csak keserűnek éreztem. Itthon két napig hagytam szobahőmérsékleten kipezsegni a széndioxidot: és egy harmonikus savú, extraktédes, szuper rizlinget kóstoltam.
A félbehagyott üveget betettem a hűtőbe: másnap hidegen csak fásnak éreztem - ezzel el is illant az örömöm, amivel a fásság megszűnését ünnepeltem.
Harmadnap szobahőmérsékleten kóstoltam. Telt, már-már túlzó vaníliás-puncsos-likőrös illata és íze volt, a végén a csersav cseppnyi húzása is jelezte a fát. A test és az aromák teljesen eluralták a bort, a harmonikus savaknak alig jutott szerep. Kép deci a fejembe szállt - alkohollal rendben vagyunk.
Fogalmam sincs, mi lesz ebből.
A hétvégén lent jártam Dörgicsén, ami az egyik legjobb dolog a világon. A hegyre vezető úton 15-30 centis hó volt, így a kocsit lent hagytuk a főúton, és gyalog vödröztük le a felkötözött szőlőt. Pontosan tudom, mit érez Ole Einar Bjørndalen az utolsó métereken: nekem is a fülemben dobogott a szívem, és majdnem kiköptem a tüdőmet, mire a szűz hóban hatodszorra is felértem a pincéhez és vissza.
Amikor hazaértünk, a család apraja-nagyja nekilátott bogyózni a szőlőt: csak az ép, egészséges szemek kerültek a darálóba.
| Bogyózunk |
Zotykos cimborám megint borozni hívott, ezúttal Borjour Magnum rendezvényre. A szervezők alapgondolata szerintem kiváló: meghívnak nagyon sok nagyon jó borászt, és a belépti díj leszurkolásáért cserébe mindenki annyi bort kóstol meg, amennyit csak akar. Voltak persze fenntartások, hogy vajon milyen borokat hoznak bemutatni a borászok, de a világon semmi panasz nem lehetett a kínálatra.
| Az ELTE épületét végre értelmes dologra használják |
A sorozat következő borásza fiatal, szépreményű és tehetséges. Saját legfonotosabb erényének a kísérletező kedvét tartja. A beszélgetés során egy végtelenül szerény, ugyanakkor roppant nyitott szellemiségű borászt ismertem meg, aki minden lehetséges forrásból igyekszik magába szívni az információkat. Lássuk, hogyan dolgozik Losonci Bálint!
Utolsó kommentek