Ha az ember egy olyan nyomorúságos koszfészekben lakik mint Mogyoród, akkor a legokosabb amit tehet, hogy kerüli a különféle helyi rendezvényeket, legyen szó akár Forma1 autóversenyről - ahol a látványosság alapja, hogy hat éves testű férfiak mennek körbe-körbe az autóikkal, amelyet hat éves szellemi szinten megrekedt tömegek néznek -, vagy falunapról, ahol helybéli termelők kínálják aggasztó portékájukat. Forma1 versenyre a több éven át ingyen felajánlott Gold tribünös jegy ellenére nem megyek, viszont a furfangos helybéliek a helyi óvodán keresztül bekerítettek, ugyanis a középső lányom fellépett a falunapon egy táncprodukcióban a Napraforgó csoporttal. Ezen egy apának illik megjelenni, különösen azután, ha a balettanfolyam záróműsorát a tavalyi botrányos produkció után idén elszabotálta.
Enikő bal oldalon, bordó ruhában |
A hétvégén megint voltam a szőlőben, csak körülnéztem, és a rizlinggel meglehetősen elégedett vagyok. Szépen kötődtek a bogyók, jó sok fürt is van - lesz miből válogatni kb. két hét múlva, amikor levágjuk a szőlő tetejét, és leválogatjuk a fürtöket. Egy hét alatt rengeteget nőttek a bogyók: már-már akkorák, mint egy zöldborsó.
Rizling |
Mindenekelőtt szeretném elátkozni azt az embert, aki kitalálta a középmagas művelést (vagy azt, aki olyan mélyre ásta a rizling vágóban az oszlopokat). A vezető szál kb. 80 cm magasan van, ami nagyon kényelmessé teszi a metszést, de pl. a zöldszüretet ilyen alacsony művelésen már horror megcsinálni. Mivel tavaly a szél nagyon csúnyán helybenhagyta a szőlőmet, miután megcsináltam a hajtásválogatást (ezért a metszéskor gondok adódtak a jó vesszők terén), idén ezt a munkát olyan későre toltam, amennyire csak lehet. Most már azonban ezt a munkát csak guggolva lehet elvégezni, ami alsó hangon 800 guggolást jelent -, ez valószínűleg semmi egy ketrecharcosnak, nekem azonban lángoló izomlázat jelent a combjaimban.
Szépen befűzött rizling |
Miközben az országból hatalmas záporokról, felhőszakadásokról érkeznek híradások, Dörgicsén aszály van. Lényegében március óta nem esett eső, az udvarban a fű teljesen kiszáradt, olyan, mint augusztus közepén, a kisülési periódusban. A szőlő szépen nő, főleg az idősebb tőkék, a rizling például már helyenként eléri a legfelső drótpárt, azaz kb. egy méteres. A szőlő nálunk most lép a virágzásba, betegségnek egyelőre nyoma sincs.
Szőlővirág |
A jövő héten pünkösd, akkor lemegyek Dörgicsére, és lefattyazom a tőkefejet. Eddig nem mertem megtenni, mert féltem a széltől, de most már olyan sűrű a lomb, hogy fellépett a gombafertőzés veszélye, így a fattyazással biztosítom a levegőt, amely segíti a tőke gyors kiszáradását eső után (ha lesz, persze). Addig is, megpermeteztük a szőlőt Quadrissal és némi vassal, mert a tavalyi klorózis után idén is sápadtak a szőlők.
Az irtózatos aszály ellenére szépen növekszik a szőlő, legalábbis ami a beállt rizlinget illeti. Mivel a meteorológia azt hitte, hogy ez a hét esővel fog eltellni és közben 25 fok körüli meleg lesz, ezért megpermeteztük a szőlőt Quadrissal, ami a szőlő leveléhez kötődik (mezosztémikus szer), és gátat vet a meleg, párás időt kedvelő gombák fertőzésének. Egyik reggel esett is, majdnem három csepp, valami borzalmas zivatar (a zivatar a villámlás-dörgés neve, nem feltétlenül kíséri eső) közepette - azaz a védekezés felesleges volt. Könnyű hétfőn totózni, ez a programozott növényvédelem átka.
Krisztián permetezi a rizlinget |
Utolsó kommentek