A 2014-es idény megkezdődött!

Nem is tudom, hol kezdjem. Az idei év talán  még a tavalyinál is zúzósabb lesz - pedig az sem volt semmi. Az új birtokra a telepítési engedélyt intézem (ebből lesz egy külön poszt), míg a birtokmagon folytatjuk a fajtaváltás és támrendszer építés munkáit. És ha ez nem lenne elég, kitaláltam, hogy egy - egyébként belterületi, de építési telekként használhatatlan területre - telepítek egy mandulást.

 

Támrendszer bontása

 

Szerencsére kitűnő csapat dolgozik Krisztiánnál, össze is csiszolódtunk már, így mire reggel leérkeztem Dörgicsére, már javában folyt a munka: bontották a legelsőként vásárolt területemen a támrendszer huzalozását. Krisztián fiának, Balázsnak a vezetésével szép csendben dolgozott mindenki, a csendet csak egy gyökér által bömböltetett lakodalmas zene törte meg - valakinek nem volt elég szép a madárdal.

tovább »
2014.03.01. 22:42

Latifundium

Az elmúlt év során többször próbáltam szőlőtermő területet vásárolni Halom-hegy környékén. Azért néztem ki ezt a vidéket, mert a hegy túlnyomórészt tapolcai bazalt formációból áll, ami megegyezik Badacsony és Somló kőzetével. A szőlő telepítését sajátos körülmények nehezítik: a hegy a Balatonra néz és ki van építve a vezetékes víz, ezért teleépítették nyaralókkal a déli fekvésű domboldalt. Elméletileg a területet csak akkor szabad beépíteni, ha 80%-ban szőlővel van betelepítve: de ennek ellenére sok telken a füvet nézik az ablakból a tulajdonosok, míg meg nem eszi őket a dologtalanságból és a fű nézéséből fakadó unalom, és el nem adják a fenébe az egészet. Itt jön a nehézség: félvágónyi telken épült rossz beosztású, szigeteletlen, a Gazdálkodj okosan! társasjátékból ismert bútorokkal berendezett kulipintyókat a Central Parkra néző luxusapartmanokkal megegyező áron kínálják - ami gyakorlatilag kizárja az épeszű hasznosítást. Így vált az ország egyik legcsodálatosabb termőterülete nyaranta ímmel-ámmal benépesülő lakóparkká.

 

Kutatások Halom hegy környékén.

tovább »
2014.02.28. 21:50
Címkék: tervek

Közkeletű tévhitek: a kataszteri besorolásról

Magyarországon a szőlőtermő területeket termőhelyi kataszterbe sorolják. Ennek a besorolásnak az a célja, hogy objektíven el lehessen dönteni azt, hogy melyik terület mennyire jó termőhely a szőlőnek. A besorolást a 97/2009. (VII. 30.) FVM rendelet a borszőlő termőhelyi kataszterének felvételezéséről, kiegészítéséről és módosításáról írja le. A besorolást során a különböző szempontok szerint pontozzák a szőlőtermő területet, majd - elvileg - a pontok alapján osztályokba sorolják a területet

 

  • I. osztály: borszőlő termesztésére kiváló adottságú
  • II.1. osztály: borszőlő termesztésére kedvező adottságú
  • II.2. osztály: borszőlő termesztésére alkalmas
  • A 190 pontot el nem érő területek borszőlő termesztésre alkalmatlanok.

 

Azt gondolná az ember, hogy a maximális 400 pontból minnél többet ér el a terület, annál magasabb osztályba tartozik. És akkor előkerül az internetről ez a táblázat, ami Szabó Attila nevével jelent meg a Corvinus Szőlészeti és Borászati Intézetének Kecskeméti Kutatóállomásának logoja alatt:

 

wtf?

tovább »
2014.02.15. 20:09
Címkék: tévhitek

Génbank lettem

Február közepe hagyományosan az oltóvessző szedésének ideje, ezért az átoltás (remélem utolsó) etapjához szedtem gohér és sárfehér vesszőket, amit azonnal el is vittem az oltványoshoz. Nagyon remélem, hogy idén végre sikerül annyi vesszőt oltani, amennyivel végre pótolni lehet a történelmi fajták lukait, és végre el lehet felejteni ezt az évek óta húzódó kínlódást: az első évben az megeredt átoltások téli pusztulását, a következő évben az oltványkészítés sikertelenségét, majd a tavalyi évben a rossz eredési hányadot.

 

Gabssy, a vidám oltóvessző tulajdonos

 

Közben génbankká váltam: a blogon keresztül megtalált Gabssy, aki kért Sárfehér vesszőt. Együtt metszegettük a szőlőről az egészséges vesszőket, közben jót dumáltunk - úgy elröppent két óra a szép napsütésben, hogy észre sem vettem. Nagyon jó érzéssel tölt el az a tudat, hogy Somlóra rajtam keresztül kerül vissza ez az ott őshonos fajta.

2014.02.14. 23:35

Palackba került a 2012-es rizling

Ezidáig kétszer palackoztattam bort, és nagyon ellenemre volt az a rengeteg törődés, amivel meggyötörtük a bort a töltés előtt. Idén szerencsére már nem kellett szállítani a bort, minden előzetes kezelést el tudtam végezni a saját pincémben: az új pinceszárnyban lett egy kis palackozó szöglet is (amit már teleraktam mindenféle kacattal, így azt nem tudtuk használni). A palackozáshoz nem értek, így megkértem Mlinkó Istvánt, aki a Dörgicsei Borház tulajdonos-borásza, hogy tanítson meg rá. István kapható volt az on-site on-job trainingre, adott derítőanyag keveréket, amit még a két ünnep között elkevertem a borban. Elég lassú volt az ülepedés, de nem elsősorban ez hátráltatta a palackozást, hanem rengeteg egyéb tennivalóm.

 

István beállítja a töltőgépet

tovább »
2014.01.27. 12:19
Címkék: pincemunkák

Facebook

Utolsó kommentek

  • kunzooo: Üdv! Az új telepítések, átoltások szerintem most kiemelten kockázatosak. Késői fd fertőzés lehet t... (2026.01.02. 10:23) 2025
  • kunzooo: Űdv! Azért várom az idei összefoglalót. Sajnos egyre nehezebb a szőlővel, A fitoplazma teljesen ... (2025.11.13. 20:25) 2024
  • bakatorro: besz@rás. nem tudtam hirtelen, hogy röhögjek vagy sírjak. viszont tűpontos. (2024.10.19. 16:50) Vércsoport-azonos borászati technológia
  • Joseph Tatar: Szép napot! www.sylvinoservices.hu Van több féle változat is sík és dimbes-dombos területre is,dr... (2024.09.28. 08:33) Első munkanap az új területen
  • vilag: @Joseph Tatar: Na, ez érdekes lehet. Van a projektnek valami elérhetősége, hogy hol tart a dolog... (2024.09.27. 21:03) Első munkanap az új területen
  • Utolsó 20

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.

süti beállítások módosítása