Megvédtem a növényvédelem záróvizsgámat

Abszurd egy hely ez a Magyarország, és tényleg itt kell élnem, hogy elhiggyem mindazt, ami történik velem. Van egy agrármérnöki diplomám, amit az 1990-es évek elején lehetett azzal kritizálni, hogy túlságosan elmélyült volt a tananyag a gyakorlati oktatás kárára, de akkor is, és most is úgy gondolom, hogy a kor színvonalának megfelelő tudást adott. Ennek megfelelően a növényvédelem nevű tantárgyat meglehetősen szigorú vizsga zárta, kezdve a "beugróval", ahol a levélen kellett felismerni a kórokozókat, kárkép szerint vagy a rovar kinézete alapján kellett felismerni a kártevőket. Ezt követte a szóbeli vizsga, ahol meglehetős részletességgel kellett taglalni, hogy milyen környezeti paraméterek mellett fertőz ez vagy az a gomba, és mikor jelennek meg a különféle atkák vagy rovarok. Ezeknek a kártevőknek ismerni kellett az életciklusát, és egész jegyeket lehetett rontani azzal, ha az ember nem tudta pontosan, hogy az osztrák poloska (Eurygaster austriaca) vagy a mórpoloska (Eurygaster maura) alsó és fölső állkapcsa milyen rajzolatot mutat, ha az ember fölülről nézi egy nagyítóval. Volt külön növényvédelmi kémia óránk is (záróvizsgával) és munkavédelem (ugyancsak záróvizsgával). 

 

 

Így aztán amikor a növényvédelmi tanácsadóm azt mondta, hogy a zöld könyv kiváltásához (az a könyv, amelynek birtokában engedélyköteles szereket lehet vásárolni saját felhasználásra) szükségem lesz egy 80 órás tanfolyam elvégzésére, eléggé meglepődtem. Elmentem hát a tanfolyamra, és az elmúlt hónap péntek délutánjait késő estébe nyúlóan, valamint a szombatokat azzal töltöttem, hogy meghallgattam újra a kb. 15 növény kórokozóit, kártevőit és gyomnövényeit. Családanyák és -apák ültek a padban, a lehető legkülönfélébb szakmákból. Volt ott gazdabolt munkatársa, mezőgazdasági kombinát raktárosa, kertészmérnök, gyakorló kertgondozó, drónos növényvédelemben gondolkozó vállalkozó - meg én, ezúttal szőlész minőségemben. A tanfolyamot tartó tanár nagyon kedves ember, próbált úgy magyarázni, hogy a meglehetősen heterogén társaságban senkinek ne jelentsen megugorhatatlan feladatot a tananyag. 

 

És el is érkeztünk a képzés legnagyobb problémájához - a tananyaghoz. Egy gazdaboltosnak vagy raktárosnak az égvilágon semmi szüksége nincs arra, hogy (meglehetősen felületesen) megtanulja, hogy a búzát - többek között  - a búza fonálféreg károsítja. Egy gazda nem hozzá fog fordulni, hanem a növényorvoshoz. Ahhoz, hogy ezek az emberek a munkájukat végezni tudják, arra a minimális ismeretre van szükségük, hogy kinek milyen szert adhatnak el, az egyes szereken mit jelölnek a piktogramok, és hogy milyen védőfelszerelésben kell velük dolgozni. Hozzáteszem, egy mezei traktorosnak sincs ennél többre szüksége. Egyébként is, az általános növényvédelmi képzés szinte biztosan célt téveszt. Régi ismerősként üdvözöltem a gumórontó fonálférget - de aligha fogok krumplit termelni. Beugrott, hogy ja, igen, a szerves foszforsav-észterek milyen faszán meggyilkolnak mindent - de mi végre kell hatóanyag-csoportokba sorolni a vegyszereket? És elnézést, de miért kérdeznek olyat egy felnőttképzés vizsgán, hogy "a méreg fogalma"? 

 

Korábban én is frontális oktatást tartottam a tanfolyamainkon, de rá kellett jönnöm, hogy lényegesen hatékonyabbak a workshopok. Azaz sokkal kevésbé marad meg az emberben az, amit elmondtak neki, mint az, ami megmutattak neki, és a gyakorlatban csinálnia is kellett. Egy modern felnőttképzés akkor hatékony, ha rávezeti a tanulókat arra, hogy hogyan lehet összeszedni egy integrált növényvédelmi technológiáját. Hol vannak a mérési, megfigyelési pontok, mikor kell védekezni, és hogyan kell kiválasztani azokat a szereket, amelyek a legjobb hatásúak, a legolcsóbbak, vagy éppen a legkevésbé terhelik a környezetet. De nem úgy, hogy ezt készen adja a tanulónak (mert akkor minden növény minden kórokozóját, kártevőjét meg kellene tanítani), hanem a módszert, a sémát kellene tanítani, amelybe bármilyen növény beilleszthető. Olyan rendszert, amelyből a tanuló megérti, hogy ha ettől a betegségtől tartunk, akkor valami olyan csávázószerrel bevont magot kell vetni, amely megfelelő védelmet nyújt. Ha van ilyen vagy olyan légy, pille, bagolylepke és egyéb olyan repülő izé, aminek a lárvája megenné a növényt, akkor hogyan dolgozzon ki észlelési, előrejelzési eljárást, és hogyan találja meg azt az engedélyezett szert, ami a növényt lehetőség szerint nem mérgezi meg annyira, hogy ne lehessen forgalmazni. Hogy ennek vagy annak a gombának milyen kárképe van, lehetőleg korai stádiumban felismerve, és mi hatásos ellene.

 

Azaz a teljes növényvédelmi képzést (ezt az alapfokút, amely az integrált növényvédelmi rendszer megértését szolgálná) gyökeresen át kellene alakítani. Szerintem egyébként ugyanezt kellene oktatni a mezőgazdasági középiskolákban is (ha van még olyan). Mindezt a hallgatók által végzett feladatokkal, beadandóval. Vizsga? Francokat. Ha valaki el akarja végezni a feladatát, el kell mélyülnie a témában. Az elmélyülés pedig megértést hoz. Ez lenne a cél, nem?

 

Ja, és még valami: az agrármérnököket ne csuklóztassuk, ha kérhetném. 

2019.12.13. 22:09

A bejegyzés trackback címe:

https://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr1515351428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabssy · http://www.medvebor.hu 2019.12.14. 14:43:00

Igen, igen, én is viccesnek tartom, hogy most, hogy elvégeztem a szőlész-borász szakmérnökit, ahhoz, hogy a szőlőmbe megfelelő növényvédelmi szereket vásároljak, elő kell keresnem a fiók mélyén porosodó zöld könyvemet. Mert a szőlész-borász szakmérnök a rendszer szerint sokkal kevésbé ért a szőlő növényvédelméhez, mint a 80 órás gyorstalpalón az összes létező növény növényvédelmét bemagoló halandó.
(Nyilván abba most ne menjünk bele, hogy azért - legalábbis nálunk - az egyetemi oktatás színvonala is hagy némi kívánnivalót maga után.)

kunzoo 2019.12.14. 20:28:39

Emlékeim szerint ha anno vizsgáztál növénykórtanból akkor nem is kell ezt a tanfolyamot megcsinálnod. Nekem a diploma vagy az index alapján járt a zöldkönyv.

A gazdaboltosokhoz nagyon sokan úgy mennek hogy tanácsot kérnek tőlük, az alapján kérik a növényvédőszer ajánlatot is. Pont hogy a gazdaboltosoknak kellene jó kórkép felismerőknek lenniük, elsősorban dísznövény, gyümölcsfa, szőlő fronton. A nagyobb termelők nem a gazdaboltba járnak vegyszert venni.

szervezkedő 2019.12.15. 07:13:49

@kunzoo:
Ezt meg kell hogy erősítsem. Nekem ugyanez volt a szitu. Azt mondták, keressem elő az indexemet és ha növényvédelem tantárgy van benne (és talán még a szigorlat lehetett a kérdés?!) akkor csak valami regisztrációs díjat fizessek be. Kb másfél nap alatt letudtam mindent, nem kellett 80óra :-)))).

Gabssy · http://www.medvebor.hu 2019.12.16. 16:16:46

@szervezkedő: Akkor valami változhatott az elmúlt pár évben. Épp a múlt héten beszéltem a falugazdászommal, azt mondta, ha nincs meg a 80órás képzésem, akkor mindegy, milyen egyetemet végeztem, csak a növényorvos MSc-t fogadhatják el "helyette" a rendszerben...
Mondjuk nekem megvolt a 80órás, még egyetem előtt, szóval nem aggódtam túl...

kunzoo 2019.12.18. 08:40:55

@Gabssy:

II. forgalmi kategóriájú növényvédő szer forgalmazási, vásárlási és felhasználási engedélyre a felsőfokú növényvédelmi képesítéssel rendelkezőkön kívül jogosult a kertész, növénytermesztő vagy növényvédelmi technikus végzettségű szakember, a növényvédelmi tárgyakból egyetemi vagy főiskolai képzés során vizsgát tett személy, a növényvédő- és méregraktár-kezelő szakképesítéssel, illetve korábban megszerzett növényvédő szak- és betanított munkás képesítéssel (400 órás tanfolyam) rendelkezők, valamint a szakminisztérium (FVM) által meghatározott alaptanfolyamot (80 órás képzés) követően eredményes vizsgát tett személyek, aki rendelkeznek a végzettség alapján kiállított engedéllyel.

Cirfandlia 2019.12.20. 16:04:12

Hát igen; nekem mint (97ben) végzett kertészmérnöknek 5 évig volt érvényes zöld könyvem; utána egy újabb tanfolyammal tudtam volna meghosszabbítani, de nem tettem. Közben meg a családi rokon, aki összehaverkodott a füredi gazdaboltossal gond nélkül vásárolta az I. kategóriás készítményeket papír nélkül. Hát.... :(

Facebook

Utolsó kommentek

  • bakatorro: besz@rás. nem tudtam hirtelen, hogy röhögjek vagy sírjak. viszont tűpontos. (2024.10.19. 16:50) Vércsoport-azonos borászati technológia
  • Joseph Tatar: Szép napot! www.sylvinoservices.hu Van több féle változat is sík és dimbes-dombos területre is,dr... (2024.09.28. 08:33) Első munkanap az új területen
  • vilag: @Joseph Tatar: Na, ez érdekes lehet. Van a projektnek valami elérhetősége, hogy hol tart a dolog... (2024.09.27. 21:03) Első munkanap az új területen
  • Metin: @papp_schubert: ezt hibát én is elkövettem, a lényeg ne kénezz előtte semm (2024.09.27. 13:58) Must forrása
  • Joseph Tatar: @vilag: nos azért érdekes, mert ültetőgépeket fejlesztünk erdészeti, szőlészeti vonalon. a tömörit... (2024.09.27. 08:07) Első munkanap az új területen
  • Utolsó 20

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.

süti beállítások módosítása