Lassan meggyőződésemmé válik a felismerés: a szőlő nem opcionálisan multikulturás növény, ami az én értelmezésemben azt jelenti, hogy valódi növénytermesztésre van szükség a szőlősorok között is.
Ennek lényege az ún. "zöld futószalag", az általunk kívánt talajtakaró növényzet megtartása. Ez nem azt jelenti, hogy hagyjuk lefüvesedni a területet (bár a feketén tartott talajnál ez is jobb), hanem olyan növényeket termesztünk a sorok között, amelyeknek mélyre hatoló gyökerei biztosítják a talajlakó szaprofitáknak az életteret a porhanyós talajban. Az ilyen talaj humusztartalma nő, mert a gombákat és baktériumokat nem öljük meg műtrágyával, gyomirtóval, valamint a feleslegesen kiszórt növényvédő szerekkel. A jó szerkezetű, humuszos talaj rengeteg esővizet tud felvenni, nem fut le róla a záporeső - amit az alábbi video szemléltet:
|
Különbség a rommá művelt és a gyökereket tartalmazó talaj között |
A filmen két kísérlet látható: a vízbe tett talajdarabok közül az, amelyben nincs humusz, azonnal szétesik alkotóelemeire: az ilyen földet lehordja az eső. A második kísérlet mutatja be a talaj csapadék befogadó képességét: a gyökerekkel átszőtt talaj el tudja nyelni a vizet, míg a növényi élet nélküli földről szinte a teljes mennyiség lefolyik. Szőlőtermesztésben, ahol döntően domboldalon folyik a gazdálkodás, érdemes elgondolkozni azon, hogy mennyire jó ötlet feketén tartani a talajt.
Ahoz, hogy a talajt növényi gyökerekkel átszőtten tartsuk, folyamatosan termeszteni kell ott valamit, tehát évente kétszer célszerű vetni: tavasszal és ősszel, míg a nyári kisülési periódusban a növénytakarót letöréssel szénapaplanná kell alakítani, ami megvédi a talajt a kiszáradástól, illetve télen, a lefagyó növényzet borítja be a föld felszínét. A növényi gyökérzet folyamatosan jelen van, és a talajnak csak annyira bolygatjuk a felszínét, amennyire feltétlenül szükséges. A lazítási munkákat (kötöttebb, még átalakulás alatt lévő talajok esetén) grubber kultivátorral végezzük, a forgatást lehetőleg elkerüljük. Ha így dolgozunk, egyre humuszosabb, szellősebb, lazább talajunk lesz, amelyben az ott élő szaprofiták folyamatosan elegendő tápanyagot biztosítanak a szőlőnek, ugyanakkor mállasztják a kőzeteket is, amiből igazán termőhelyhű borokat lehet készíteni.
Ha a zöld futószalag valamilyen okból megszakad (el tudom képzelni, hogy a tervezett növények nem nyomják el teljesen a fűféléket) akkor az újravetés után a talajt célszerű újra "beoltani". Ennek egyik lehetséges módja a komposzttea készítése. A komposzttea "igazi" komposztból vagy gilisztakomposztból készíthető. Lényege: a komposztból kb. egy összemaréknyit tíz liter vízben fel kell oldani némi cukortartalmú komponens (melasz) társaságában, majd kb. egy napig levegőbuborékoltatással húsz fok körüli hőmérsékleten tartva fel kell szaporítani a komposztban található aerob szaprofitákat. A komposzt használatának ez a lényege, az a tápanyag, amit ki lehet vele juttani: másodlagos. Tehát amikor a biodinamikus versenyzők a keverékeiket dinamizálják, akkor a különféle vicces módszerekkel (tülökben, szarvashashártyában, koponyában) átteleltetett anyag szaprofitáit viszik oldatba - minden ezotérikus baromság nélkül. Az iparszerűbben gondolkozók baktériumtrágyát is használhatnak a termőföld beoltására - bár kétlem, hogy az tartalmazhat annyi féle élőlényt, mint a helyben előállított komposztból készült trágya, és abban is biztos vagyok, hogy a helyi alapanyagokból felszaporított élőlények jobban alkalmazkodnak a helyi mikroklímához, mint a boltban vásárolt baktériumok.
A komposzttea készítésére beállítottam egy kísérletet. Félretettem egy kannában vizet egy hétre, hogy a klór biztosan elpárologjon belőle. Ezután a sima konyhai komposzt aljából (ami az udvaron telelt át), a jó nedves részből vettem egy teáskanálnyit beletettem egy üvegbe, felöntöttem vízzel, és adtam hozzá egy fél mokkáskanálnyi cukrot. A lezárt üveget az asztalra állítottam, és azt mondtam a családnak, hogy aki elmegy mellette, az jól rázza fel. Kb. 10 óra elteltével a fiam mikroszkópja alá tettem, és a látóteret felvettem a telefonommal. Ha minden igaz, akkor az a zsezsegő mozgás a szaprofita baktériumok jelenlétére utal.
|
Komposzttea kísérlet eredménye (nagyítva nézzétek meg!) |
A szőlő növényvédelmének egyik kulcsa lehet az olyan élettér biztosítása, amelyben a szőlő egy dús életközösség egy eleme. Egy érdekes elmélet szerint, ha a lisztharmat gombákkal fertőzött vesszők a szőlőben maradnak, akkor előbb utóbb felszaporodik valami olyan gomba vagy baktérium, ami annak antagonistája lesz, tehát a fertőzést a lisztharmat saját ellenlábasa tarthatja kordában. Ezen elmélet szerint permetezésre is használható a komposzttea. Ez nagyon gyengéd védelem, egyelőre ezen a vonalon nem merek elindulni, de a jövőben mindenképpen érdekes lehet a további vizsgálódás ezen a területen is.
Összegezve: a szőlő sorok közötti életközösségnek fenntartására legalább akkora figyelmet kell fordítani, mint magának a szőlőnek a gondozására.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
