Mielőtt rátérünk a talajművelés gépeire, célszerűnek tűnik végiggondolni, hogy milyen műveletet miért csinálunk a földdel. A talajművelés célja, hogy a szőlő gyökérzetének kedvező körülményeket teremtsünk. Mivel a szőlő gyökérzetének 80-90%-a a talaj felső 60 centiméterében helyezkedik el, ezért ennek a rétegnek a tápanyagellátásáról kell gondoskodnunk.
 |
| Kép forrása: vitaflora.hu |
A szőlő akkor érzi jól magát (és akkor áll ellen a betegségeknek), ha megfelelő mennyiségű és összetételű tápanyaghoz jut. Ha bármelyik tápanyagból hiányt szenved, akkor hiánybetegségek léphetnek fel - ami az egész növény növekedését korlátozza. Ez a Liebig minimum-elv, amely a növény tápanyag igényét egy hordóval ábrázolja, amelynek minden dongája egy-egy elem. Ahogyan a hordóba csak addig tudunk vizet tölteni, ameddig a legalacsonyabb dongája ér, úgy a növény csak addig tud egészségesen fejlődni, ameddig minden tápanyag a rendelkezésére áll. Ezen a ponton gondoljuk végig, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság a N-P-K műtrágyázás bűvöletében él. Nyilvánvaló, hogy ha csak ezeket az elemeket pótoljuk, akkor a növény nem tud egészségesen fejlődni - ezért úsznak a nagyüzemi gazdaságban termelt növények a permetlében - és ezért csökken a tápanyagtartalmuk évről-évre. Természetesen a tápanyag-igényt pótolni lehet lombtrágyákkal, azonban ezek sem teljeskörűen tartalmaznak minden szükséges elemet. Az egyetlen járható út a szőlő termőterületét olyan növényekkel bevetni, amelyek nitrogéngyűjtő képességük vagy bomlástermékeik révén pótolni képesek a szőlő termése által a területről elvitt tápanyagmennyiséget.
A talaj többféle szemcsenagyságú rétegből áll, amelyben egyaránt vannak kőzetdarabkák (kövek, homok, vályog) és szerves részek (korhadó növényi anyagok). Ha a talaj porózus, akkor a szaprofiták és gombák hozzáférnek a növénydarabkákhoz, és humusszá alakítják azt. A lebontók jelentős részének oxigénre van szüksége az élethez - de vannak közöttük anaerob szervezetek is. Könnyű belátni, hogy ha a talaj tömörödött, akkor kiszorul belőle az oxigén, a talajlakó állatok pedig nem tudnak olyan könnyen zsezsegni, mint a laza földben. Ha jól választjuk meg a talajtakaró növényzetet, akkor el tudjuk azt érni, hogy annak gyökerei 30-40 cm mélyen átjárják a talajt - ami egyben garancia a vidám talajéletre.
A tápanyag és oxigén ellátottságon kívül szükség van még vízre, amelynek nyáron a megtartásáról, télen a befogadásáról kell gondoskodnunk. A földre jutó víz hajszálcsöveket (kapillárisokat) hoz létre a talajban. Aki figyelt általános iskolában fizika órán, az tudja, hogy a hajszálcsövekben felkapaszkodik a víz, éppen úgy, ahogyan a vízbe mártott papírzsebkendő is "felszívja a vizet". Nyári időszakban ez a kapilláris hatás a felszínre szívja a vizet, ahonnan a napsütés elpárologtatja azt (főleg, ha szeles az idő). Ezt különösen akkor jelentkezik, ha a talajtakaró növényzetet a forróságban lekaszáljuk - ezt hívják a gazdászok "tarlóbetegségnek". Nyáron jellemző a növényzet kisülése a július közepétől augusztus közepéig tartó időszakban (majd meglátjuk, hogy ez a globális felmelegedés hatására hogyan változik). Tehát vagy meg kell tartani a szénát a földön, s így megakadályozni, hogy a talajfelszínt érje a napsütés és fújja a szél (pl. a növényzet letörésével) vagy a kapillárisokat talajműveléssel el kell roncsolni. Esős nyáron a takarónövényzet többszöri kaszálásával tudjuk elérni annak folyamatos növekedését, ami így több vizet vesz ki a talajból - azaz a normál állapothoz tudjuk közelíteni a talaj vízháztartását.
A sorok között tehát növényzetet tartunk, hogy a szőlő gyökerei vidám társaságban legyenek. A szőlőnövény alatt azonban feketén tartjuk a földet, aminek több oka is van. A magas gaz párát tart, ami segíti a gombabetegségek terjedését - amit nem szeretnénk - , valamint a területnek ezen a részén a szőlőnek nem hagyunk víz-konkurrens gyökérzetet, így az ide érkező csapadék kizárólag a szőlőnek jut.
Télen lehetővé kell tennünk, hogy a talaj a csapadékot a lehető legjobban befogadja - azaz a talajt meg kell nyitnunk. Ha a szőlőben nem járnak gépek, a talaj tömörödése akkor is bekövetkezik - gondoljunk csak arra, hogy az ősgyepek feltörése mekkora erőfeszítést igényel. A földműveléskor az eketalp-betegség kialakulását meg kell akadályoznunk. Mit is jelent ez? Ha minden évben pl. 25 centi mélyen szántjuk/tárcsázzuk meg a földet, akkor a művelési mélység alatti néhány centiméteres vastagságban az eke/tárcsa összetömöríti, felkeni a földet. Ez a pár centis réteg olyan tömör tud lenni, hogy ezen sem a csapadékvíz, sem a növényzet gyökerei nem egykönnyen törnek át. Ezért a talajművelési technológiát úgy kell összeállítani, hogy szerepeljen benne olyan eszköz is (pl. késes kultivátor, grubber) ami ezt az eketalpat felszaggatja, szétroncsolja. Ugyanakkor arra is tekintettel kell lennünk, hogy a talajmunka a szőlő gyökérzetét is sérti, így a felső 30 centiméter művelésénél mélyebben nem célszerű dolgoznunk.
Mielőtt rátérnénk a technológiára, még pár szót érdemes ejteni arról, hogy mit NE csináljunk a szőlő talajával.
A fennt leírtakat összefoglalva íme egy lehetséges technológia a talajművelésre:
 |
A következő postban ehhez a technológiához keresünk eszközöket.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
