Dörgicse, a mediterrán borvidék

Az elmúlt hetekben többször hívtam anyut, aki siralmas helyzetjelentéseket közölt a szőlőről: minden kóladt, kiszáradt, pusztul, a szőlők apró fekete sörétek csak a tőkén, amelyek közül egyébként minden harmadikon az ESCA tüntetei jeletkeznek, az új telepítés egy szálig kipusztult, és minden falubeli szőlőtermelő az öngyilkosság gondolatával foglalkozik, ha már ugyan meg nem tették, mert ő ugyan ki nem megy az ajtón ebben a rohadt melegben. El is könyveltem magamban, hogy ezt dobta a sors, idén megint nem lesz borom, jövőre az egész területett bevetem tavirózsával és kaktusszal, hátha az egyik bejön, mert vagy baromi nagy esők lesznek, vagy pokoli szárazság, az előző három év meteorológiai statisztikái alapján.

 

sarfeher.jpg
Sárfehér

 

 

Hétvégén, amikor végre le tudtam menni Dörgicsére, egészen más kép fogadott a szőlőben. A rétek valóban sárgán ropognak a szárazságtól, de a szőlő - gyönyörű. Idén a fürtzáródás környékén volt eső, ha nem is sok, és pont akkor nyitottuk meg a földet a késes kultivátorral, így a szőlők "hólyagosodása" - az aszályhoz képest - rendben megtörtént. Igaza van Jásdi Istvánnak, a térség elbírt volna lényegesen több csapadékot is - de tavalyihoz képest a bogyók kóstolása alapján mégis diadalmenet az én szőlőmben az idei év (eddig).

 

goher_2.jpg
Góhér
sarga_muskotaly.jpg
Sárga muskotály

 

A gyerekekkel jártuk át a szőlőt, minden fajta ízes már, és kb. 2 hét múlva (ha megmarad addig) meg tudom ejteni életem első öreg sárfehér szüretét. A szőlő nagyon finom, egészen különlegesen kellemes íze van - és néhány fürtön aszusodott bogyók vannak! Ugyanezt lehet elmondani a gohérról is, de másként. ott még határozottabbak a savak, még zöldebb az íz, de az is nagyon finom, kicsit a chasselasra emlékeztet az íze. A sárga muskotály beérett (nekem egy német bio fajta van, aminek olyan vastag a héja, mint egy fehérözön paprikának, a pestisnek is ellenáll, de cserébe áztatás után erősen cseres ízű lesz a must), a levének az íze és illata fajtajelleges és nagyon finom. Ezt a fajtát áztatás nélkül, utoljára fogom préselni, a villámgyors léelválasztás után a tervek szerint egy 30-50 liter bor lesz belőle.

 

A rizling vágó alsó széle nagyon gyöszös vesszőket hozott, a fürtöcskék is gyerekökölnyiek rajtuk - de cirmosak, és édesednek. Szerencsére idén azt a biznyos szalmaízt nem érzem a szőlőn, ami tavaly megkeserítette az életemet, aromás finom bogyók teremtek. Szerintem a terméskorlátozás - a két évvel ezelőtti, még az előző tulajdonos általi megszakítás után - most kezdi éreztetni a hatását.

 

olaszrizling.jpg
Olaszrizling
juhfark.jpg
Juhfark

 

És van az új szőlő, amiben olyan fajtakavalkád van, hogy egy ampelográfus sikoltozna örömében. Még óriási fürtű vörös szőlők is teremnek - hála Istennek, nem Otelló, mert annak még a szagát is utálom - amelyek nemcsak berétek mostanra, hanem cseppet még töppedtek is, így pompás csemegeszőlőnek bizonyultak. Ezt a fajtaösszevisszaságot egybe szüretelem a rizling után, és vagy leadatom valakivel a Varga borkombinátnak, vagy csinálok belőle ihatós bort, amit egy kocsmának fogok eladni.

 

Évek óta nem vártam ilyen felvillanyozottan a szüretet. Jövő hétvégén felszentelem az új refraktométeremet.

2012.08.29. 20:23

A bejegyzés trackback címe:

https://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr724735110

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.09.10. 14:21:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bestboyelectric 2012.08.31. 13:21:10

Kedves Rambo! Az olaszrizling képen látható fekete elszíneződések a leveleken mitől vannak?

bestboyelectric 2012.08.31. 13:52:38

Köszönöm! Ez ellen lehet tenni valamit, akár megelőzéssel? Nekem néhány tőkén teljesen leégett így sok levél, pedig a permetezésnél több mint óvatos voltam.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.08.31. 14:38:45

@bestboyelectric: Nem igazán lehet ellene tenni semmit, az UV sugárzás okozza.

Ha permettel perzselted volna le, akkor elégett volna a levél. Ez a levél még asszimilál, csak felszaporodtak benne a lila színű antocianidok (éppen úgy lebarnultak, mint mi a napon). Ez nem betegség, nem baj, csak így néz ki.

Azért ellenőrizd a Hiánybetegségek linken a Kalciumhiány tüneteit, nagyon hasonló a kettő, csak az erezet mentén ott világosabb a növény.

bestboyelectric 2012.08.31. 15:52:34

@RAMBO: köszönöm a segítséget!

tram 2012.09.02. 04:27:55

Mocskos alkoholisták vagytok. Szándékosan nem teszek különbséget az alkoholizmus, és a kulturált ivás között, mert ti sem tesztek különbséget a függőség és a normál használat között akkor ha fűről van szó.

TEHÁT MOCSKOS ALKOHOLISTÁK VAGYTOK!

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.09.03. 09:51:15

@tram:

1. Ebben a blogban a fűről csak a sorok közötti füvesítés kontextusában esik szó. Perjék, csenkeszek, rozsnokok, egérárpa, hélazab, csillagpázsit + az összes növénye az ősgyepnek. Kannabisz származékok nem, mert nem bírják a kaszálást.

2. Egyszer kitöltöttem egy tesztet. Aki minden nap iszik 1 pohár bort, az a teszt szerint alkoholista. Szerintem nem, de ha az értelmezés ilyen, legyen: alkoholista vagyok - bár magam nem gondolom azt, hogy így lenne.

3. A földet túrni nem tiszta munka. Különösen esős időben, tényleg mocskos leszek tőle. Tehát a 2. és 3. pont értelmében: mocskos alkoholista vagyok.

4. Köszönöm, hogy többes számban beszélsz rólam, de ezt a blogot egyedül írom. Így helyesen ezt kellene írnod: "te sem teszel különbséget". Ebben a blogban nem írok a fű fogyasztásról, de még a borkóstolásról is csak nagyon ritkán, és ahogy emlékszem, itt senki sem kommentált fűvel kapcsolatosan semmit. Tehát a felháborodásod célpontját teljes mértékben eltévesztetted.

5. Nem is szeretném, ha a fűröl lenne itt szó, mert ez egy szőlőtermesztési blog. Tehát most, hogy tisztáztuk ezt a dolgot, minden fűvel, cannabissal kapcsolatos hozzászólást kivágok innen a francba.

Cirfandlia 2012.09.03. 15:43:11

Helo, leleveleztétek az Olasz tőkét vagy itt is arat az aszály? Nálunk szedni kellett a 7végén, mert már az idős tőkék kezdik hullatni a levelük és szárad aszik minden. 20.5-21 MM között lett a lém, mennyiségre a tavalyi 70%-a.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.09.03. 15:48:27

@Cirfandlia: Nem levelezem le a tőkéket, és még két hét van a szüretig (15-én lesz). Hagyom, hadd érjen meg rendesen, tavaly nem voltam elégedett az aromával. Ha nekem 70%-os lenne a leve a tavalyinak, tapsikolnék. Nem lesz annyi. Legfeljebb a fele. Apró szemek, alig férnek el benne a magok. (A magok egyébként már nem cseresek elrágáskor.)

A szemek már aszusodásnak indultak, a következő napok időjárása dönti el, hogy rothadásnak indul vagy szépen mazsolásodni fog.

Hétvégén sárfehéret és juhfarkot fogok szedni. Azok is gyönyörűek voltak már egy hete is.

gardonyim 2012.09.04. 16:28:18

Lehet, hogy még a tavalyi felének is örülhetsz. Én szombaton pánikszerűen leszüreteltem Lovason, mert a próbaszüret 21-es mustfokot és 6,3-as savat mutatott (végül a mustfok 20 lett, a savat már nem tudtam megmérni, mert elfogyott a lúgom, de sacc/kb. 6 és fél lehet).
A mennyiség viszont megdöbbentő: a zúzott szőlő a tavalyi fele, a lé kb. a tavalyi harmada.

Sok sikert a szürethez!

Facebook

Utolsó kommentek

  • bakatorro: besz@rás. nem tudtam hirtelen, hogy röhögjek vagy sírjak. viszont tűpontos. (2024.10.19. 16:50) Vércsoport-azonos borászati technológia
  • Joseph Tatar: Szép napot! www.sylvinoservices.hu Van több féle változat is sík és dimbes-dombos területre is,dr... (2024.09.28. 08:33) Első munkanap az új területen
  • vilag: @Joseph Tatar: Na, ez érdekes lehet. Van a projektnek valami elérhetősége, hogy hol tart a dolog... (2024.09.27. 21:03) Első munkanap az új területen
  • Metin: @papp_schubert: ezt hibát én is elkövettem, a lényeg ne kénezz előtte semm (2024.09.27. 13:58) Must forrása
  • Joseph Tatar: @vilag: nos azért érdekes, mert ültetőgépeket fejlesztünk erdészeti, szőlészeti vonalon. a tömörit... (2024.09.27. 08:07) Első munkanap az új területen
  • Utolsó 20

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.

süti beállítások módosítása