Szőlőművelés

Tavaszi munkák garmadával

Minden muffmágusnak ismerős az az érzés, hogy hulla fáradtan felébred, a konyhából a kávéfőzés zaja hallatszik, majd egy bögre kávéval beállít a szobába egy olyan nő, akiről el se hinnéd, hogy szóba áll veled, hálától párás szemmel rád mosolyog, és ebben a pillanatban bevillan, hogy mitől is vagy annyira kifacsarva. A közvetlenül ezt követő pillanat, amikor olyan kurvára elégedett vagy magaddal, pontosan megegyezik azzal az érzéssel, amit jól elvégzett munka öröme ad, amikor végignéz az ember a tavaszi munkák után a szőlőjén.

A múlt hétvégén, egy kellemetlenül hideg, és dermesztően szeles szombaton nekiálltam a tavaly átoltott szőlő alakító metszésének. Ha sort darvadozva megmetszettem, majd vasárnap délelőtt, a szállingózó hóban ki se mentem dolgozni.

Szerdára jó időt mondott a meteorológia, így kora reggel elindultunk, és tíz órakor már Dörgicsén voltunk, munkára készen. Délelőtt befejeztem a maradék sorok metszését, majd anyuval nekiálltunk lekötni az új szőlőt. A vesszők borzalmas állapotban vannak: sötétlenek a lisztharmat áttelelő alakjától. A metszés nem lehetett sikeres: a tőkefej kitisztítása után az országos szélrekordot megdöntő vihar pont az idei metszére meghagyott hajtásokat tördelte le, így sajnos néhány esetben a tőkefejtől eltávolodva marad csak leköthető vessző.

A tőkefej lejjebb kényszerítése folyamatban van, folyamatosan metszem le a kiugró, felesleges részeket a nagyollóval. Ennek hatására a könyököm annyira begyulladt, hogy csürtörtök reggel el kellett mennem a patikába kenőcsért és fájdalomcsillapítóért, ugyanis az egész testemet rázta a hideg, annyira fájt a kezem. Ennek ellenére csütörtökön - hála a korai kezdésnek - már kilenc órára befejeztük a lekötést. A szőlő most kezd cseppenni: szerdán jelentek meg a vágási felületeken az első nedvességfoltok. A vesszők így levükben voltak, könnyű volt velük dolgozni.

Az oltáványok jelentős része jól telelt, volt azonban néhány, amelyik nem sok életjelet mutatott. Sajnos rengeteg az olyan tőke, amely - ugyancsak a szélvihar okozta dúlás miatt - nem lett beoltva, így ezeket idén újra megpróbálom beoltani. Ha nem sikerül, akkor még mindig van egy dobásom: az oltáványkészítőhöz vittem csapokat, készít (tartalékba) gyökeres oltványt. Remélem jövőre már lényegesen jobb képet fog mutatni az ültetvény.

Az egyéves, gyökeres telepítésből elég sok áldozatul esett: a legtöbb mintha egyszerűen ki lenne taposva. Tavaly nem úgy fejlődött a telepítés, ahogyan a korábbi években: a sok esőhatására a sárga muskotály mészklorózisban haldoklott, a juhfark pedig nem cseperedett megfelelően.

A lekötözés után végleges (félve írom le ezt a szót) állapotába hoztuk a régi ültetvény támrendszerét: a vezető szálakat egységes magasságba állítottuk. Eddig ez volt a szőlő gyengéje, helyenként túl magas, helyenként meg még magasabb vezető szálak feleslegesen magasra vitt tőkefejek nehezítették a művelést. Most, mivel minden szőlő vissza lett metszve, lehetőség nyílt ennek a kérdésnek a rendezésére is: egész délután lakatoskodtunk, de az eredmény gyönyörű lett: minden vezetőszál tökéletes helyen áll.

A télen nem volt áram az elektromos vadriasztó kerítésben, így a vadak össze vissza kószáltak a szőlőmben. Télire leengedtem a vezetékeket, hogy ne szakadjanak el a hideg hatására, ám valamilyen állat belegabalyodott, és az egyik részét elszakította, és jó messzire elhúzta az egyik zsinórt. A karámot megjavítottam, a vezetékeket megfeszítettem, és áram alá helyeztem a rendszert. A tavaly telepített új villanypásztor sokkal erősebb, mint a régi: agyon ugyan nem üt senkit és semmit, de borzasztóan kellemetlenül ráz. Van egy olyan érzésem, hogy idén Bambi nem nálam ebédel.

Van még munka bőven: a befűzőszálak megigazítása (erre idén kevés szükség lesz), a lemosó permetezés, a szeprente maradékának kihordása, a tőkeleltár elkészítése, rotálás (átoltott szőlőben), tárcsázás (új szőlőben) .... de ezekre is sor kerül majd, szépen, egymás után.