Egy erőmű elleni tüntetés előestéjén

Amint arról mindenki értesülhetett, radikális szenvedélybetegek egy kis csoportja tüntetést tart a Vértanúk terén. Amint azt már megszokhattuk, most sem a rehabilitációs költségeik drasztikus csökkentéséért ágálnak, hanem ezúttal a Szerencs város mellé tervezett szalmaégető erőmű ellen protestálnak. Az erőműberuházás pedig sikerprojectnek ígérkezik: Szerencs városában a cukorgyár megszűnése után „égető” szükség van új munkahelyek teremtésére, a megtermelt villamos energiával pedig lélegeztetőgépek százait lehet üzemeltetni.

 

A gáncsoskodóknak környezetvédelmi aggályaik vannak, miszerint a Tokaji borvidék forgalmát megbénítja a rengeteg kamion, amelyekkel az erőműbe a szalmát szállítanának, a levegőszennyezésre hivatkoznak, valamint arra, hogy egy történelmi borvidék kapujában mégsem mutatna jól egy erőmű. Könnyű azonban átlátni a színfalak mögötti szitán: a háttérben a bortermelők egy szűk csoportjának lobbiérdekeiről van szó.

Magyarországon a Tokaji bortermelés sokat változott a rendszerváltás óta: a korábban az egész országnak elegendő édes bort biztosító nagyüzemi gazdálkodást felváltotta a kisparcellás művelés. A korábban sikeres állami gazdaságokban és termelőszövetkezetekben dolgozó borászok mintha mindent elfelejtettek volna a tanultakból: drámaian csökkent a műtrágyák, gyomirtók és rovarölő szerek használata. Ez meg is mutatkozott a termés mennyiségében: a korábbi termésátlagok helyenként akár 80%-kal is visszaestek. A csökkenő mennyiség hatására egekbe szöktek az árak, amit a termelők egy csoportja azzal is igyekezett növelni, hogy még a kiváló évjáratokban is még zöld állapotában megsemmisítették a fürtök egy részét (ezt az eljárást terméskorlátozásnak nevezték el).

A magyar gazdák szűklátókörűségének bizonyítéka, hogy a szomszédos országok (Szlovákia, Ukrajna) kapva kaptak az alkalmon, és nagy tömegben árasztották el édes borral az Unió piacát. A magyar borokkal megegyező cukorfokú termékeket széles néprétegeknek reális áron árusítva óriási profitra tettek szert a túlárazott magyar termékkel szemben. A hazai borászlobbi diplomáciai vonalon kísérletezett: megpróbálták eredetvédett termékké tenni a Tokaji bort. Szomszédaink azonban erélyesen védték meg érdekeiket: Szlovákia a Tokaji hegység átnyúló három négyzetméteres területéhez hozzácsatolata a Kárpátok déli lejtőit, és az Unió illetékes bizottságánál elérte, hogy Magyarország nem forgalmazhat Tokaji megjelöléssel havasi gyopárt, Ukrajnában Júlia egyetlen, a gázcsapra vetett kérdő pillantása elegendő volt ahoz, hogy illetékeseink megértsék, hogy Kelet Kínájában továbbra is magasról szarnak az efféle jogokra – mert megtehetik.

Hazánkban sajnos csak korlátozottan elérhetők a magas cukorfokú szlovák és ukrán tokaji borok, idehaza még védik utolsó bástyáikat Tokaj új birtokosai. Ehez hozzájárul a mainstream bormédia bértollnokainak zajos hírverése: nem átallották a legmagasabb pontszámokkal jutalmazni a tokaji termelők egy szűk csoportjának (az ún. „kézműves” borászoknak) a borait, holott a jelenleg érvényben lévő rendelkezések világosan kimondják, hogy a bor minőségét lényegében a cukortartalom és egy gombafaj elterjedtsége alapján kell meghatározni. Hazánkban a társadalmi egyenlőtlenségek éleződésével egyidőben jelentek meg azok az sznobok, műmájerek és álentellektüellek, akik fittyet hányva a hatályos jogszabályokra, „kifinomult ízlésüket” fitogtatandó siettek csatlakozni az áradozók seregéhez, miközben mindenféle minerális ízekről, savharmóniáról és gyümölcsösségről beszéltek. (Ezt a jelenséget vitriolos humorral figurázta ki a modorosblog egy kiváló szerzője).

A tőkéjét a hazai gazdaságba befektetni igyekvő magyar erőművállalkozó többször is megpróbált dűlőre jutni az egzisztenciájukat féltő borászokkal: arra az ajánlatára, hogy az erőműben a tokaji borvidék szőlőiből lemetszett vesszőket is haljandó elégetni, a gazdák (a kombinált műtrágyák korában!) azzal válaszoltak, hogy a venyige javarészt pótolja a szőlő káliumigényét, ezért azt visszadolgozzák a talajba. Nem csak ekkor harapták meg a kinyújtott kezet: arra az érvelésre egyáltalán nem érkezett érdemi válasz, hogy az erőmű által kibocsájtott CO2 egyrészt segíti a szőlő fotoszintézisét, másrészt mindenféle palackos gáz hozzáadása nélkül válik elérhetővé (ingyen!) a szénsavmacerációs eljárás - így jóval édesebb bor készíthető. Ugyancsak szeretnek megfeledkezni a gazdák a megnövekedett forgalom vadriasztó hatásáról, arról, hogy az őzkár az áthaladó forgalommal jelentősen csökkenthető.

Az észérvek sajnos nem hatnak a „kézművesek” által bujtogatott szabadcsapatokra: hiába közölte napilapjuk legnagyobb rémületükre az erőműberuházás szabotálásának sikeres elhárítását, és a szerencsi nép akaratának megvalósulását, most egy blogger (névtelenségbe burkolózó internetes véleményformáló – a szerk.) a demokrácia által biztosított jogokkal visszaélve demonstrációt(!)  szervez, ahol nem átallanak petíciót(!) átnyújtani az illetékeseknek. 

E helyről kérjük minden olvasónkat, hogy ne keveredjen a felheccelt tömeg közé – helyettünk emlékeztessenek a Földművelési Minisztérium falán a golyónyomok, hogy milyen következménye lehet a legális hatalommal szembeni értelmetlen fellépésnek. Ha sikerül az akciót eljelentékteleníteni, akkor az eredménytelenséget látva talán végre Tokajon is belátják a hangoskodó gazdák, hogy itt nincs helye az igényességnek álcázott bazári majomkodásnak, és visszatér minden a normális (nagyüzemi) kerékvágásba, miáltal újra minden asztalra kerülhet olcsón édes bor.

 

Figyelem! Ez a cikk erősen irónikus, Bolgár György és Pilhál György stílusában íródott.

2010.02.04. 15:32

A bejegyzés trackback címe:

https://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr321729442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fiatalborivo 2010.02.04. 19:03:00

Igazán mélyen szántó gondolatok, bár lehettél volna egy kicsit ironikusabb...:) Gratula a bejegyzéshez!

lala64 2010.02.05. 09:34:09

Irodalmi mű! Éljen a kétputtonyos azsú!

Cirfandlia 2010.02.05. 10:22:13

Ugye ez vmi vicc? Csak nehogy félreértsék/sük.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.02.05. 10:24:01

@Cirfandlia: Láttam, hogy volt aki komolyan vette... no comment. Reméltem, hogy nem kell az iróniára vonatkozó jelzést kitennem a jobb felső sarokba.

Szomjas Gödény · http://szomjasgodeny.hu/ 2010.02.05. 10:58:32

Aki pedig nem ért egyet, azokat természetesen várjuk a nosztalgikus ellenmegmozdulásra a múzeum tetején!

(Tekintettel a hűvös időjárásra kérem, hogy bélelt vattakabátot hozzanak magukkal!
A rossz látási viszonyok a távcső használatát is szükségessé tehetik a tüntetők pontos figyelemmel kíséréséhez!)

Árvay János 2010.02.05. 11:05:48

Eldongolkoztató.
Ebből a szempontból még soha nem próbáltam ránézni a napi munkánkra.Megvilágosodtam?
Mivel is segíthetnénk még az önfeláldozó befektető és ezen felűl a szintén önfeláldozóan,költségeket nem kímélően minket segítő Hivatalok munkáját?
Remetének áljnuk?Dicsőitve Őket?
Míg áldást kérve imádkozunk áldásos tevékenységük sikeréért-addig sem nyílik majd alkalmunk értelmetlen cselekedetekre.
Nem fogunk metszeni,így több vegyige képződik a tőkéken.Ebből fakadóan őszre sokkal több égetni való anyag képződik,amit őöként és dalolva templomi zászlók kíséretében vihetünk majd le Szerencsre.Természetesen kidobjuk az otthoni kazánunkat is amivel eddig nekünk kellett valószínűleg rossz hatásfokkal meleget csiholnunk.Majd saját költségünkön vezetéken felvezetjük a MŰ-ből az ott képződő felesleges melegvizet.A sorok közét energiafűvel vetjük be.Tiszta nyereség!Nem kell talajműveléssel vesződnünk-ezzel is növelhetjük az imádkozásra fordítható időt.Az energiafű termelése kiszámíthatóbb mint az a nemzedékeken át folytatott kockázatosan erőltetett szőlőművelés.Nem kell majd azzal a sok munkással sem vesződnünk akik eddig a szőlőben borászatokban dolgoztak.
Jé!Nem kiskönyvezünk,nem ragasztunk bélyeget,nem kell adót és járulékokat fizetni.Tiszta haszon.
A táj sokkal egyöntetűbb és zöldebb lesz.Eladhatunk traktor permetezőt,felszereléseket,hordókat és még mi mindent.Mennyi bevétel.
Nem kell naponta lesnünk az eget,agyalni mivel is permetezzünk?Nem szennyezzük a természetet.
Megkérjük a kedves gondoskodó befektetőt hogy találjon megoldást az amúgy is tehernek minősülő borkészletre is.Alkohol van benne talán ezt is el lehetne égetni?Természetes hogy a megfizetjük a vesződését.Ez így korrekt,nem?
Halleluja!
Nem kell a pincekönyvvel vesződni.Elfelejthetjük a HACCP-t,a szőlő,bor származási bizonyatványokat,a a bürokráciát.Nem kell az amúgy fokozódó ellenőrzésektől tartani.Eddig úgy is több időnk ment el a papírokra,bevallásokra,kimutatásokra mint amit a szőlőre borra tudtunk fordítani.Innen kezdve ezzel nem kell foglalkoznunk.
Milyen könnyebbség mindenki számára.
A Hivatalok végre elérik az eddigi célt.Eltűnünk.
Nem adunk több munkát nekik.
Nem kell újabb szuper ötleteket kitalálniuk,hogy mivel lehet végre rábírni minket adjuk már végre fel.
Mennyi,mennyi megtakarítás.
Mi többet imádkozhatunk.
Az eddig szőlők helyett energiafű.Több madár,bogár,hernyó,lepke kint a határban.Nem kell lisztharmattal,atkával,peronoszpórával hadakoznunk.
Elgondolkozhatunk azon is hogy hova kerüljön a Templom?
Úgy gondolom,hogy nem szabad a FŰ elől elvenni a termőföldet.Méltó helye inkább a MŰ-ben lenne.
Igen!
Mindössze egy hivatalnokra lenne szükség.
Hogy mindenkinek segítsük a munkáját lenne még ötletem.
Mivel gondoskodni fognak rólunk,nem lesz semmire szükségünk.Ami mozdítható azt adjuk el.Ami nem azt hagyjuk a MŰ-re és természetesen a Hívatalokra.
A készpénzt leadjuk a kedves Hivatalnoknak,de nem kérünk róla papírt,hiszen az alapanyaga is elégethető.
Aztán bemasírozunk imákat énekelve a MŰ kellős közepére.
Na itt ébredtem fel rémálmomból.
Megyek iknább metszeni.

marvin__42 2010.02.05. 12:07:51

Szerintem is nagyot alkottál! Sajnos maga a téma visszavesz a vidámságomból, de azért így is jól szórakoztam :-)

Juventusy 2010.02.05. 22:25:48

A demonstráción túl vagyunk…. de sajnos nem voltunk túl sokan….pedig a borok jók voltak….talán majd legközelebb. Ébresztő!

Facebook

Utolsó kommentek

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.

süti beállítások módosítása