Hordók beavatása

A hordókat komoly meló beavatni, örök kérdés, hogy mennyit kell áztatni, és mennyit kell forrázni. A válasz mindkét kérdésre: rengeteget.

 

A hordók feltöltése vízzel és a víz leengedése: gyerekjáték

 

Az új hordóim egy hétig áztak kétszer váltott vízben. Ezt követte egy trisós, egy citromsavas, majd egy tiszta vizes forrázás, most újabb egy hétig álltak. A harmadik lé, amely jött a hordóból, továbbra is sárga, faízű, tehát ezt a forrázásos kezelést meg kell ismételnem. Hét közben a hordók fel vannak töltve vízzel, amelyet kétnaponta cserélünk.

 

 A hordóban az öblítővizet himbálni kell

 

A forrázás menete

Először a forró vizet kell belezúdítani a hordóba, és csak lazán kell bedugózni. A hordó hengergetésével a hordóban jó sok gőz keletkezik, amelyet kb. egy perces hengergetés után ki kell engedni. Vigyázat! Ilyenkor a gőznyomás méterekre lőheti a dugót, szóval ne hajoljunk fölé! Ezután gyorsan újra le kell dugózni, miáltal a kihűlő forró vízgőz kicsapódik, térfogata csökken, és a hordóban vákum keletkezik. Ez segít a fa pórusaiból a lerakódások eltávolításában.

A régi hordóimat is - szinte - egész nyáron áztattam, így az utolsó áztatóvizek szinte teljesen faízmentesek lettek. Mindezt úgy, hogy már egyszer volt benne bor! A legutolsó áztatás után a hordót tömény szesszel öblítettem ki (Tesco gazdaságos vodka = finomszesz + víz). Egyébként így lehet Tesco gazdaságos Whiskyt csinálni.

Kénezés

Ezután a hordókat megkéneztem. A hordókban havonta el kell égetni hektónként egy kénlapot, egyébként gombák szaporodnak el benne. A kénezéshez én virágárusok által használt vékony kötöződrótot használok, ez nem roncsolja a dugót és a hordó nyílását, ugyanakkor kibírja az égő ként.

Fontos: ha a kénlap elégett, vegyük ki az ánslagot, mert a drót megrozsdásodik a keletkező kénsav, kénessav hatására, és a kénlap beleesik a hordóba!

 

Ilyen mélyen lógjon a hordóba a kénlap

 
A hordókban a ként úgy kell elhelyezni, hogy az annk a közepén égjen el. A kénezés egy elég veszélyes folyamat, mert ha belélegezzük az égő kén szagát, akkor napokig gyötri a tüdőt a szúró érzés. Ezért én minden hordóhoz előkészítem a szükséges kénadagot, úgy összehajtogatva a kénlapokat, hogy könnyel és gyorsan bele tudjam tenni az égő ként a hordóba, meggyújtom, majd gyorsan ledugózom.

 

Kénezésre előkészített hordók

 

Utolsó lépésben a pince légterében is elégetek egy kénlapot, amikor azt meggyújtom, gyorsan rácsukom a pinceajtót, és egy hétig felé se megyek.

2006.09.17. 10:05

A bejegyzés trackback címe:

https://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr641357363

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anonymous 2006.09.17. 10:05:00

A hordók árait beírhatnád, hogy képben legyen az, aki borászkodásra adná a fejét.

Zotykos 2006.09.17. 10:05:00

A Borissza-cimboráid is remélik, hogy nem pálinkaként látják majd viszont a boraidat. Ezzel együtt egy óvatos figyelmeztetés: forrázás ide vagy oda, ne járj úgy, mint a Kreinbacher-ék, akiknek évről évre kevésbé fásak a borai, de az első két évben a fa totálisan elnyomta a szőlőt és a fajtát.

Pfléger Zsolt 2012.11.05. 14:53:32

Tudna nekem valaki egy olyan szlovén webáruházat ahonnan úszófedeles bortartály lehet rendelni.Előre is köszönöm.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.11.05. 16:30:04

@Pfléger Zsolt: +38 625 77 26 92 (Lendva)
Mlinkó István adta a telefonszámot, én még nem vettem tőlük közvetlenül, de ugyanonnan származnak az én tartályaim is.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2013.05.09. 21:24:00

@lantal: Szia! Korábban azt mondtam volna, hogy forrázás, hidegöblítés. Azt hiszem, ászokhordók (használt, borköves, de ízt már nem adó hordók) esetén talán kell forrázni.

A Kádár Hungarytől viszont azt tanultam, hogy ez a profi újhordót tönkreteszi.

Ezért ma már csak több körös hideg vizes beavatást javasolnék mindenkinek (és utrapro hordókat).

11 literes hordóval nem tudom, mit szeretnél kezdeni, az DÍSZnek van, ne tegyél bele semmit, mert agyonfásítja.

Ha csak elírtad az űrmértéket, és 11 hl-es a hordód, és sziszeg, akkor vitesd vissza a hordóshoz javításra, mert a hordónak a nyomáspróbán fenn kellett volna akadnia, mert a folyós hordó selejtes.

Sajnos a cikkben szereplő hordók csertölgyből készültek, több évembe tellt, mire rájöttem, hogy miattuk szarok a boraim, és amíg ezeket használom, sose lesz jó. Ezért ma már virágládaként funkcionálnak.

Hordót csak megbízható borásztól kapott referenci alapján vegyetek bárkitől! Ez különösen új hordóra igaz.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2013.05.10. 08:48:41

@lantal: :D
A terasz sarkában nem lehet hordós bort tárolni, mert a melegben megtörik. Ráadásul a hordóban tartott bor esetében gondoskodni kell arról, hogy mindig tele legyen - azaz töltögetni kell.
Javaslom, vegyél inkább egy szép borhűtőt.

gardonyim 2013.05.10. 15:12:22

@lantal: Nem gyertyát ejtettek bele, hanem ez valószínűleg egy pálinkás (dísz)hordó. Pálinkával szokták azt csinálni, amit te borral szerettél volna, azaz egy dekoratív kis hordóban tartani. A pálinkát kevésbé teszi tönkre ha szobahőmérsékleten tárolják, és feltöltögetni se kell. Azonban egy ilyen kicsi hordóból túl nagy lenne a párolgás, valamint nagyon fás ízűvé tenné az italt, ezért ezeket a pálinkás hordókat belülről bevonják viasszal.

Üdv,

bakatorro 2013.09.25. 11:28:03

Szia Rambó!
eddigi segítséged köszönve, megint kérdeznék egyet:
van egy 330L ászok hordóm, amibe pár év óta folyamatosan "bele"tört a borom.
valószínüleg az történt amit mondtál, ti. penészes szőlő mustja is belekerült + kevés kénezés, ill. darabban tartva volt a bor.
nos, a kérdésem az lenne: befolyásolja ez a további borok minőségét avagy volna egy jó recepted a hordó tisztítására?
múlt hétvégén hideg vízzel jól kiáztattam, minek utána enyhe ecetes-gombás szaga volt még.
jelenleg kénlap van benne.
köszi a tanácsot előre is.

bakatorro 2013.09.25. 14:10:18

köszönöm. mennyi idővel a szüret előtt lehet még ezt a kezelést végezni?

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2013.09.26. 08:25:53

@bakatorro: nincs megkötés. Javaslom, olvasd el a fent csatolt linket, azért küldtem!

bakatorro 2013.09.26. 09:20:09

elolvastam. azért kérdtem ;)

Zoli a séf 2014.05.28. 21:19:00

Szép estét!
Van egy hordóm, ami egy kicsit dohos volt. (nehezen égett el a kénlap)
Sanatonnal és Detersollal mostam ki, nekem ez már régebben is bevált, a régi hordókat is alaposan kitisztitja. Ebbe a hordóba most nem kerül bor, csak kiszáritom, és lekénezem, -kénezném-, de a használati utasitás azt irja, hogy sanatonos, detersolos kezelés után nem szabad kénezni a hordót.Van valami tapasztalatod ezzel kapcsolatban?

Zoli
Ui.: A billentyűzetemen nem működik a hosszú i, ezért irok mindenhová rövidet! Bocs.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2014.05.28. 21:53:59

@Zoli a séf: A Detersol 10%-os kén. Ha alaposan kiöblíted, nem marad a hordóban. Mi három vízzel öblítettük úgy, hogy kóstolva teljesen üres hordó íze volt. Én kicsöpögtettem és lekéneztem utána a hordót, igaz enyhén, de sztem fontos, hogy a hordóban a levegő kénes legyen.

Facebook

Utolsó kommentek

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.

süti beállítások módosítása