Egy újabb éven vagyok túl, és megszámlálhatatlanul sok dolog történt velem. Ha majd egyszer lesz öt percem visszatekinteni, valószínűleg életem egyik legdolgosabb éveként fogok 2016-ra emlékezni.
Még télen kezdtük a metszést a családdal, hol a feleségem, hol a 11 éves nagyfiam tartott velem. Bebizonyítottuk magunknak, hogy egy hektár szőlőt akár Mogyoródról leutazgatva is meg lehet metszeni - és tavaszra igazán szépen állt az ültetvény. Metszés után megrendeltük egy kultivátorozást, ami iszonyatos hantokat hagyott, amit csak sokkal később tudtunk széttárcsázni. Az új ültetések közül a Tihanyi kék gyökeresedése kritikán aluli volt, de az előző nyáron ültetett rizling vágóban sem sok tőke maradt meg. Azt hiszem, többé nem ültetek nyári oltványokat, mert az utóbbi évek tapasztalatai szerint ez nettó pénzkidobás.
 |
| Norka |
A kora tavasz az új területhez szükséges gépek összegyűjtéséről szólt. Készítettem egy sorozatot azokról a gépekről, amik szerintem kellenek egy gazdaságban - mégpedig egy régi/új technológiára, a minimális talajművelésre alapozva. Részt vettem Kökény Attila eladásán, ahol egy logikusan felállított rendszerbe foglaltan volt szó a humuszról, a talajtakaró növényekről, és mindez azon a nyelven, amit agrármérnökként megtanultam. Rájöttem arra is, hogy ezt az átalakítást a nálunk lévő kötött talajon csak lépésről lépésre lehet megvalósítani. A jövő év nagy feladata ennek a rendszernek a végigvitele, és a talaj kifogástalan állapotba hozása.
Márciusban támrendszert építettünk a feleségem szőlőjébe Ákos fiammal és Petiékkel. Ebben a vágóban valamiért nem fejlődik olyan ütemben a szőlő, ahogyan szeretném, s bár idén termett valamit, jövőre talán értékelhető mennyiséget lehet szüretelni innen is. Nagyon várom, szerintem ez a legjobb területünk (kár, hogy kicsi). A tavasz idén is az oltócsapok hajkurászásáról szólt, amelyek minden erőfeszítés ellenére az utolsó szálig kárba vesztek (mert nem sikerült az oltás). De talán nem véletlenül van ez így. A vadfekete (csóka) olyan elképesztően jó szűztermést adott, hogy lehidaltam. Lehet, hogy Tengri azt akarja mondani, hogy hagyjam a Tihanyit a fenébe, és ültessek csak vadfeketét? És hogy a lúzer olaszrizling helyett legyen inkább még több góhér és juhfark? Mert a feleségem ezt mondja, és nem nagyon tudok ellenérveket felhozni neki.
 |
| Áki |
Áprilisban olyan közel jártam a gyomorrákhoz, mint még soha. Igyekeztem a telepítést olyan alaposan előkészíteni, mint még soha semmit. Kimértük a területet jó előre, pontos tervrajzot készítettem minden résztvevőnek, vettem gyökérbevonót, megrendeltem az oltványokat, az oltványok mellé a műanyak karókat, az oltványtelepítő gépet, a segédmunkát a mi csapatunk adta, gondoskodtam utólagos hidrofúrós öntözésről és a tőkék tövének tömörítéséről - és mégis, a talaj állapota (a telített talaj nem akart kiszáradni), az időjárás (orkánszrű szél és eső), valamint az oltványtelepítő megcsúszása miatt kb. egy hónapon át folyamatosan, de tényleg, minden áldott nap halálosan ideges voltam. Aztán végre megtörtént a telepítés, és kb. egy hétig még utána is remegett a gyomrom. A telepítés alatt volt egy fagy, ami a környező szőlőkben komoly károkat okozott. Ha összejött volna az őszi ültetés, a mi területünket is súlytotta volna a fagykár.
 |
| Gombóc |
A május az telepítés utáni teendőkről szólt: a földeken a már említett öntözésről, a kövek lehordásáról, a karók egyengetésről, tőkeszámlálásból, az irodában pedig a papírmunkáról. Lejelentettük a telepítést, és gyönyörködtünk a szépséges új hajtásokban. Elkezdtük a gépesítési terv megvalósítását, megérkezett az "igazi" traktorunk, egy Kioti, és a "kisinas" egy 20 éves Yanmar és az első talajművelő eszközök: egy tárcsa és egy kis kultivátor. A telepítés után maradt tőkéket átvittem egy oltványoshoz, aki kiültette őket, és szépen megindult a növekedésük. Tavasszal így lesz némi pótlásom.
 |
| Áki |
Júniustól használatba vettük a kis gépet:, Peti ezzel tartotta gyommentesen a nagy ültetvényt. Sajnos már ekkor megmutatkoztak a pici traktor gyenge pontjai: előbb a kultivátor, majd maga a traktor felfüggesztése adta meg magát. A nagy tesó azonban hibamentesen üzemelt, így mindig volt mivel dolgozni. Mi pedig a családdal az öreg szőlőt tartottuk rendben. A permetezésen kívül sikerült minden zöldmunkát önellátóan megoldani, ami fantasztikausan jó érzés volt. A gyerekek hol segítettek, hol csak játszottak - nem cél megutáltatni velük a munkát. A nagy területen megjelent egy kapásbrigád - nem volt nehéz kiszámítani, hogy milyen hamar megtérül egy tőközművelő kultivátor. De mivel lecsúsztam a pályázati lehetőségről, csak a kisebb gépeket tudtam megvenni, a drágákat nem.
A július az új területen a gyomok elleni közdelem jegyében telt el, aminek hatására a talajszerkezet tönkrement, és a nagy esők komoly árkokat vágtak az eliszaposodó földbe. De az új telepítésű szőlő nőtt, mint a gomba, akkorák voltak a hajtások mint én. Ekkoriban érkezett meg a Kiotihoz az új rugós kultivátor, ami az egyik legjobb gépválasztásom volt. A kapák sajnos nem elég szélesek, így egy-egy gaz át tud bújni a kapák között, de pl. a talajtakaró növényzet felülvetésének előkészítésére tökéletes lesz, késes kapákkal. Az új mulcser is kiválóan szerepelt: a mandulásban még az öklömnyi köveket is ledarálta. A traktor bírja őket, jó választás volt az 50 lóerős kompakt kategória. Júliusban volt egy jégvihar, ami a mi környékünket éppen csak megcsippentette. Ebben iszonyatos szerencsénk volt.
 |
| Dörgicse a Kiotiból |
A krach augusztusban ütött be. Minden héten eső, kellemesen meleg, párás idő - és elszabadult a perenoszpóra. A fertőzés egyik napról a másikra érte az új telepítésű szőlőt - érdekes, a bio művelésű öreg szőlőt szinte gond nélkül megvédtük. Viszont a fiatal tőkékben borzalmas kárt okozott a kór: szinte teljesen felkopaszodott a szőlő. Eleinte még bio eszközökkel védekeztünk, de végül feladtuk a harcot, és áttértünk a konvencionális vegyszerekre, megmentőnk a Cymbal volt. Közben az öreg szőlőben olyan fű termett, hogy ha lettek volna birkáim, akkor kastélyt építhettem volna a gyapjú árából.
Szeptemberben megszereztük a bio minősítést az öreg szőlőkre (az új területre értelemszerűen nem) ami nagy örömmel töltött el. Erre a hónapra ennyi jutott az örömből, mert a szőlőket kóstolgatva elég vacak szüretnek néztünk elébe. Ehez képest a cukorfokokkal nem sok gond volt a fehér fajtáknál, a vadfekete pedig életem mustját adta. A gyerekek kitettek magukért a szüret alatt - gyerekkoromban én is ezt a munkát szerettem legjobban. A fiatal szőlő növényvédelmét folytatni kellett, a perenoszpóra egy második kísérletet is tett az éppen csak kihajtott szőlővesszőkön - de ezúttal nem tököltünk, a már jól bevált szerrel megállítottuk a fertőzést még az elején. A szőlő meghálálta a törődést, és szépen újrahajtott.
 |
| Encempenc |
Októberben is volt egy szüret - de ekkor már leginkább az OTP-vel küzdöttem. A tavalyi év végén nyélbe ütöttem egy hitelt, és bár minden papírt bevittem, amit otthon találtam, még újabb és újabb körök voltak hátra. Végül összegyűlt minden, folyósították az összeget és meg tudtam venni a támrendszert. A szállítás tökéletesen precízen zajlott, végre volt egy dolog, ami miatt nem kellett idegeskednem. Reisacher oszlopokat választottam a strapabírás miatt és nem bántam meg: ebbe az iszonyatosan kötött talajba való lenyomáskor mindössze négy darab hajlott meg. Az MVH írt egy levelet, hogy a telepítési támogatás októberi kifizetését áttették a következő borpiaci évre - szóval pénzre egyelőre ne számítsak.
 |
| Áki |
A november is a támrendszerről szólt: a sok eső miatt hol lehetett dolgozni, hol nem. Balázs szerkesztett egy új gépet az oszlopok lenyomására, amivel napi 250-350 oszlopot lehet leszúrni a talaj kőtartalmától függően. Folyamatosan ment a munka nélkülem - de jó kezekben volt a feladat, mert Krisztián már máshol is végzett ilyen munkát, nagy gyakorlata van ebben, jól irányította a társaságot. Közben a szőlő beérett (a kékfrankos a legjobban, a sárga muskotály csak az alsó szemekig) de szerintem jövőre ki fog hajtani.
Decemberben történt meg velem először, hogy felmentem a pincéhez, körbekóstoltam a boraimat, és már majdnem elégedett voltam. A tavalyelőtti juhfark nagyon szépen megérett, az aszúszemek is kiérzenek belőle, (Erről a legszebb kritikát Balog Zoli mondta, aki szerint az anyukája alig akarta elhinni, hogy ez nem egy somlói bor.) A tavalyi Kis küvé is megérett, a jellegzetes beccei illat mellé társult némi szőlővirág illat a sárfehérből. Szerintem nagyon vonzó ez a bor - szép szárazra kierjedt, jó savakkal, de finom illattal. Az idei borok közül egyértelműen a Vadfekete a legígéretesebb, elképesztő málna-feketemeggy-ribizli illattal, egyelőre még almasavas, de ismerem már annyira a pincémet, hogy tudom, hogy tavasszal megy végbe az almasav bomlása. A góhér őszintén meglepett: a kezdeti semmitmondó borból szépen előbújtak az illatai: nagyon hasonlít a tavalyira, talán nem túl korai kijelenteni, hogy kezdem felismerni a fajtajellegét. Az idei juhfarknak csak a savairól tudok nyilatkozni (mit ne mondjak, nem égtek el), a furmintból viszont mintha kezdene előbújni valami illat-kezdemény. Minden borom tiszta, nem beteg, a száraz pohár próbát állja. Karácsony előtt pár nappal az MVH folyósította a támogatást, így végül még happy end is lett a történetben.
Összességében ez egy nehéz év volt, és a nehézségek három forrásból fakadtak:
Az első tétellel nem lehet mit kezdeni, a második ellen megtettem mindent, amit tudtam, így ebben a kérdésben nincs lelkiismeret-furdalásom. Az időjárás nehézséget okozott a növényvédelemben, de azt hiszem, itt reagálhattam volna gyorsabban. Ha korábban feladom a bio védekezést, akkor talán jobb kondícióban küldhettem volna telelni a szőlőt.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
