Az idén a telepítések miatt mindenképpen szükség van az ősgyepek alaptrágyázására. Összekötve a "kellemeset" a hasznossal, egyúttal elvégeztük a fenntartó trágyázást is a már betelepített területeken.
Az optimális brigádméret: két lapátos, három talicskás. |
Van egy vita a trágyázásról, amelyben az egyik álláspont szerint a szőlő olyan mélyről veszi fel a tápanyagokat, hogy nincs is szüksége trágyázásra, míg a másik álláspont szerint kell trágyázni a földet, mert egy csomó szerves anyagot elhordunk a területről a szüreteléskor, és azt vissza kell pótolni. A biodinamikus gazdálkodók szerint a trágyázáson kívül még dinamizálni is kell a talajt, ami lényegében az jelenti, hogy (egy végtelenül bizarr módszerrel átteleltetett) szaprofita koktéllal (500-as preparátum) kell segíteni a trágya feltáródását.
A magam részéről a második érvelést tartom helyesnek, elsősorban arra a tényre alapozva, hogy a szőlőnövény gyökérzetének 80%-a a talaj felső 60 cm-es rétegében helyezkedik el. Tekintettel arra, hogy normál talajviszonyok között (azaz se nem aszály, se nem özönvíz) ebből a rétegből történik a tápanyagfelvétel, és a foszfor(P) és a kálium(K) nem mobilis a talajban, logikusnak látszik az a feltételezés, hogy egy idő után ez a réteg ki tud merülni. A levágott szeprente és a törköly visszadolgozásával ez a folyamat lassítható, de időnként célszerű egy fenntartó trágyázással pótolni a készleteket.
Fontos a trágyázással kapcsolatosan eloszlatni egy tévhitet: nem igazán jó a trágyát közvetlenül az istállóból kiszállítani a földre. Az ürüléket komposztálni kell, amely folyamat végén egy földszerű, nem szarszagú, szármaradványokat nem tartalmazó, morzsalékos szerkezetű anyag áll elő. A komposztálás hőtermelő (exoterm) folyamat, amelynek során a keletkező hőtől minden kórokozó elpusztul. A további feltáródás tehát csak a talajban éldegélő szaprofita mikroorganizmusok által lehetséges. Nem műtrágyázott, nem gyomirtózott, jól művelt talajban rendelkezésre áll a környezethez idomult mikroorganiumus életközösség, amely vidáman lát neki a trágya lebontásának. Vannak olyan szaprofita mikroorganizmusokat tartalmazó keverékek, amellyel ez az életközösség helyreállítható, kiegészíthető - egyik ilyen az 500-as preparátum, egy másik pl. a Phylazonit.
A trágyát célszerű egy mély barázdába szórni, majd azonnal rá kell szántani. Ez azért fontos, mert a trágya nitrogén(N) tartalmának akár 40%-a is elillan egy nap alatt, ha csak kiszórják a földre és hagyják megszáradni. (Ugyanezért kell letakarni a trágyázás előtt kihordott trágyakupacokat fekete fóliával.) A trágya beszántása után a forgató szántások oszlatják el a komposztált földet a szőlőben, és aki be kívánja oltani a talajt ("dinamizálás"), annak célszerű közvetlenül egy ilyen szántás előtt lehetőleg borongós napon kijuttatni a szaprofitákat, nehogy megölje őket az UV sugárzás.
A trágyahalmokat egyenletesen terítettük szét a szőlőben. |
Ennyi és ilyen elméleti ismeretek birtokában vágtunk bele idén a trágyahordásba. Összesen 7 kocsi (egyenként legalább 8 köbméter) komposztot vettem, ebből ötöt kellett széttalicskáznunk, és a kettőt utánfutóról szórtunk szét a sorok között. A lapátolástól és a talicskázástól összesen öt vízhólyag van a kezeimen, és mindenem fáj - kivéve a térdeim, amivel egész télen kínlódtam.
A trágyázás után összefejtettem a rizlingeket, és a kellemes melegben kitártam a forralópince ajtaját. A felmelegedéstől remélem beindul a forrás: az egyik hordóban éreztem némi szénsavasságot, a másikban nem, de remélem elkapják a fonalat. A sárfehér+juhfark küvé még erősen szénsavas, de már inkább bor, mint must. Csodálatos illata van, az Enikő küvére emlékeztet: azt hiszem, meg is örökli ezt a nevet.
Erőim maradékával megigazítottam a villanypásztort, és bekapcsoltam az áramot. A trágyázás alatt öt nyúl kergette egymást az alsó vágókban, és körben minden tele volt őz és szarvasnyomokkal. Mondta a markolós, hogy néhány faluval arrébb sakált lőttek. Klassz dolog a biodiverzitás, de ebből baromi nagy vadkár néz ki.
Megérkeztek a karók is, amelyeket a telepítéshez vettem. Sajnos hasított akáckaró már nincs, így csak fűrészeltet tudtam venni. Mindegy, öt évet bőven kibír, azután már megtartja magát a szőlő a vezetőszálon.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.