Amint arról mindenki értesülhetett, radikális szenvedélybetegek egy kis csoportja tüntetést tart a Vértanúk terén. Amint azt már megszokhattuk, most sem a rehabilitációs költségeik drasztikus csökkentéséért ágálnak, hanem ezúttal a Szerencs város mellé tervezett szalmaégető erőmű ellen protestálnak. Az erőműberuházás pedig sikerprojectnek ígérkezik: Szerencs városában a cukorgyár megszűnése után „égető” szükség van új munkahelyek teremtésére, a megtermelt villamos energiával pedig lélegeztetőgépek százait lehet üzemeltetni.
A gáncsoskodóknak környezetvédelmi aggályaik vannak, miszerint a Tokaji borvidék forgalmát megbénítja a rengeteg kamion, amelyekkel az erőműbe a szalmát szállítanának, a levegőszennyezésre hivatkoznak, valamint arra, hogy egy történelmi borvidék kapujában mégsem mutatna jól egy erőmű. Könnyű azonban átlátni a színfalak mögötti szitán: a háttérben a bortermelők egy szűk csoportjának lobbiérdekeiről van szó.
Magyarországon a Tokaji bortermelés sokat változott a rendszerváltás óta: a korábban az egész országnak elegendő édes bort biztosító nagyüzemi gazdálkodást felváltotta a kisparcellás művelés. A korábban sikeres állami gazdaságokban és termelőszövetkezetekben dolgozó borászok mintha mindent elfelejtettek volna a tanultakból: drámaian csökkent a műtrágyák, gyomirtók és rovarölő szerek használata. Ez meg is mutatkozott a termés mennyiségében: a korábbi termésátlagok helyenként akár 80%-kal is visszaestek. A csökkenő mennyiség hatására egekbe szöktek az árak, amit a termelők egy csoportja azzal is igyekezett növelni, hogy még a kiváló évjáratokban is még zöld állapotában megsemmisítették a fürtök egy részét (ezt az eljárást terméskorlátozásnak nevezték el).
A magyar gazdák szűklátókörűségének bizonyítéka, hogy a szomszédos országok (Szlovákia, Ukrajna) kapva kaptak az alkalmon, és nagy tömegben árasztották el édes borral az Unió piacát. A magyar borokkal megegyező cukorfokú termékeket széles néprétegeknek reális áron árusítva óriási profitra tettek szert a túlárazott magyar termékkel szemben. A hazai borászlobbi diplomáciai vonalon kísérletezett: megpróbálták eredetvédett termékké tenni a Tokaji bort. Szomszédaink azonban erélyesen védték meg érdekeiket: Szlovákia a Tokaji hegység átnyúló három négyzetméteres területéhez hozzácsatolata a Kárpátok déli lejtőit, és az Unió illetékes bizottságánál elérte, hogy Magyarország nem forgalmazhat Tokaji megjelöléssel havasi gyopárt, Ukrajnában Júlia egyetlen, a gázcsapra vetett kérdő pillantása elegendő volt ahoz, hogy illetékeseink megértsék, hogy Kelet Kínájában továbbra is magasról szarnak az efféle jogokra – mert megtehetik.
Hazánkban sajnos csak korlátozottan elérhetők a magas cukorfokú szlovák és ukrán tokaji borok, idehaza még védik utolsó bástyáikat Tokaj új birtokosai. Ehez hozzájárul a mainstream bormédia bértollnokainak zajos hírverése: nem átallották a legmagasabb pontszámokkal jutalmazni a tokaji termelők egy szűk csoportjának (az ún. „kézműves” borászoknak) a borait, holott a jelenleg érvényben lévő rendelkezések világosan kimondják, hogy a bor minőségét lényegében a cukortartalom és egy gombafaj elterjedtsége alapján kell meghatározni. Hazánkban a társadalmi egyenlőtlenségek éleződésével egyidőben jelentek meg azok az sznobok, műmájerek és álentellektüellek, akik fittyet hányva a hatályos jogszabályokra, „kifinomult ízlésüket” fitogtatandó siettek csatlakozni az áradozók seregéhez, miközben mindenféle minerális ízekről, savharmóniáról és gyümölcsösségről beszéltek. (Ezt a jelenséget vitriolos humorral figurázta ki a modorosblog egy kiváló szerzője).
A tőkéjét a hazai gazdaságba befektetni igyekvő magyar erőművállalkozó többször is megpróbált dűlőre jutni az egzisztenciájukat féltő borászokkal: arra az ajánlatára, hogy az erőműben a tokaji borvidék szőlőiből lemetszett vesszőket is haljandó elégetni, a gazdák (a kombinált műtrágyák korában!) azzal válaszoltak, hogy a venyige javarészt pótolja a szőlő káliumigényét, ezért azt visszadolgozzák a talajba. Nem csak ekkor harapták meg a kinyújtott kezet: arra az érvelésre egyáltalán nem érkezett érdemi válasz, hogy az erőmű által kibocsájtott CO2 egyrészt segíti a szőlő fotoszintézisét, másrészt mindenféle palackos gáz hozzáadása nélkül válik elérhetővé (ingyen!) a szénsavmacerációs eljárás - így jóval édesebb bor készíthető. Ugyancsak szeretnek megfeledkezni a gazdák a megnövekedett forgalom vadriasztó hatásáról, arról, hogy az őzkár az áthaladó forgalommal jelentősen csökkenthető.
Az észérvek sajnos nem hatnak a „kézművesek” által bujtogatott szabadcsapatokra: hiába közölte napilapjuk legnagyobb rémületükre az erőműberuházás szabotálásának sikeres elhárítását, és a szerencsi nép akaratának megvalósulását, most egy blogger (névtelenségbe burkolózó internetes véleményformáló – a szerk.) a demokrácia által biztosított jogokkal visszaélve demonstrációt(!) szervez, ahol nem átallanak petíciót(!) átnyújtani az illetékeseknek.
E helyről kérjük minden olvasónkat, hogy ne keveredjen a felheccelt tömeg közé – helyettünk emlékeztessenek a Földművelési Minisztérium falán a golyónyomok, hogy milyen következménye lehet a legális hatalommal szembeni értelmetlen fellépésnek. Ha sikerül az akciót eljelentékteleníteni, akkor az eredménytelenséget látva talán végre Tokajon is belátják a hangoskodó gazdák, hogy itt nincs helye az igényességnek álcázott bazári majomkodásnak, és visszatér minden a normális (nagyüzemi) kerékvágásba, miáltal újra minden asztalra kerülhet olcsón édes bor.
Figyelem! Ez a cikk erősen irónikus, Bolgár György és Pilhál György stílusában íródott.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
